Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dreamworld - Június 16.

2016.06.15

 

2016. jún. 16. MA KEL IDÉN A LEGKORÁBBAN A NAP 4:45 kor.

0:00 BREXIT MODELL: Tegnap egy bristoli magyar lány levelét tettem ki itt a Dreamworld-ön, és ő írta hogy nincs terv a Brexit utánra. Nos laikusként elképzeltem mi lenne ha az Angolok kilépnének
  - A font egy időre mélyrepülésbe menne, ami addig tartana amig az EU jobban nem gyengül le és szivárogna be a brit iparba a tőke, vagy ameddig nem rendezi sorait az új brit valóság. De a már elszenvedett -10% font árfolyam további 20-at is kaphat. 

- A londoni tőzsdéről sok pénz menne ki a FTSE komoly hullámokat generálna a hiperérzékeny világtőzsde rendszerben, azonban új pénzek is megtalálhatnák a maguk helyét, mert jó alapokkal bíró, nagy tudású cégek, komoly know how-val bíró rendszerek ha 10-20-30%-kal olcsóbbá válnak hirtelen, egy hosszú távú befektetőnek aranybánya lehet és azonnali lehetőség, pláne ha még a piacot is ismeri ahova a termékeket be tudja vinni. 
  - Az Unió is csapást szenvedne, mert azonnal elkezdene még vagy 3-4 másik tagállam gondolkodni ugyanezen. Kis kivárással még néhány, ahogy látni kezdi hogy működik az angol precedens a valóságban. Azon az elven lépne ki más állam, hogy lám szívás az eleje, de hosszabb távon jobban is járhatnak (sőt Brüsszel nm mondhat meg semmit soha eztán) - Nem tudom hogy így van e, de lehet ez egy érv, s a nemzeti nacionalizmus mindenhol fűtheti ezt az elgondolást. 
  - Az EU nem tudja milyen az zárni a sorokat. Nem modellezte még sosem a logikus építkezést sem a veszteség minimalizálást. Csak nőtt nőtt, tagokat vett fel, integráció nem volt szerves. Akár hány állam is marad mindenképpen rákényszerül, s míg a modellt ő is beállítja rengeteg tőkét veszít a felhalmozott erejéből. S így védelmi politikája is - már amennyi van, azaz önvédelme - tovább romlik. Egy legyengült szervezetet több vírus támadhat meg. 
  - Amerika teret nyer Európában. Vagy azért mert az angolok rákényszerülnek az angolszász "szövetség" erősítésére, vagy azért mert az EU gyenge lesz és az amcsik több ajtón tudnak bejönni. (Én az utóbbit nagyobb %-ra gondolom)
  - Anglia továbbra is méhkas marad, hiszen rengeteg munkásra van szüksége és dolgoztat is, mert van hol. Azonban ők is ésszerűsítésre szorulnak, ennek jogi támogatásbeli előkészítését már meg is kezdték évekkel ezelőtt. 
  - És még van szerintem egy csomó vetület, amire nem láthatunk rá, mert a hírekben nem jelenik meg. 

 - Egy lépéssel előrébb. Ha az EU megroggyan, akkor hazánk nagyon sokat veszíthet, hiszen a legtöbb zs, onnan jött. 

- Szívesen fogadom hasonló elemző gondolatait bárkinek, amiben ésszerűség is mutatkozik, nem csak vágyálom. 

 

0:05 Margit írja: hosszú európai körútról jöttem haza. Az idegenvezetőnk, aki a francia-olasz területen kiváló, azt találta mondani, hogy: I. Ulászló magyar király másodkézből származó utódja Kolumbusz Kristóf. Ezt egy amerikai kutató derítette ki, s ő azt mondta, hogy a királyi pár csak azért bízta meg a hajóst, mert királyi vérből való.
- KT: Tud ehhez valaki valamit hozzátenni? Vélemény, érv? 

 

0:05 Márta levele: Érzésem szerint 2016.06.14 a "Táviratok" folyamában is történelmi nap. A Dreamworld június 15.-i száma  az információ terjedésének új, magasabb szervezettségű fokozatába kapcsolt. Tartalma már nem csupán a szörfözés száguldó élményével tölt el.  Adalék a végtelen univerzalitásból. "This is the day"= It's a beautiful day. 

 

0:07 TORNÁDÓ MO. Szerda délelőtt a Zalai-dombságnál tornádót észleltek. Ez volt idén az első alkalom, hogy ilyesmi Magyarországon előfordult. youtube videó is van róla  https://www.youtube.com/watch?v=bm9ItlgjiCA 

 

0:10 MÁSIK Labdásaink is Fro-ba mennek! :)) Kijutott a januári, franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságra a magyar válogatott, mivel a selejtező veszprémi visszavágóján is legyőzte a szerb csapatot. A két gárda múlt pénteken Kraljevóban találkozott, akkor - nyolcgólos vezetés után - 26-25-re győztek a magyarok, akik most 30-25-re nyertek, így várhatják a jövő csütörtöki, párizsi csoportsorsolást. (mandiner) 

 

9:20 Van abban valami hatékony, hogy a saját ritmusomban vihetem a munkámat, nem kell utaznom stb. de ha van mit közölnöm akkor - mint pl. tegnap - 2025 emberrel meg is tudom tenni. A gondolat továbbgondolható válik másoknak is. Terjed gyorsabban mint a fény, akár messzebbre mint az országhatár, és olcsóbban mint egy buszjegy. Ahogy Rowan Atkinson mondaná: Its Magic! (medzzsikk - kiejtéssel) 

 

9:41 Egy hosszabb résszel megint bővült a Pálfy őstörténeti anyag. Tele van kulcsmondatokkal. A teljes mű lényegi kivonatát 7 részben adom közre ezekben a napokban. Ebből most 3 rész került ki. A továbbiak a nyári napfordulóig (jún. 21) kikerülnek.  http://www.kozsditamas.eoldal.hu/cikkek/ritka-magyar-tortenelmi-forrasok/palfi-karoly---a-magyar-nemzet-ostortenete-es-a-zsidosag--bp.-1933.-3-1.html

 

9:52 BALHÉ FRO-BAN: Több tucat randalírozó brit szurkolót őrizetbe vettek szerdán Lille-ben a francia rendőrség tájékoztatása szerint. Legalább 36 brit szurkolót vett őrizetbe. 16-an kórházba kerültek. Fénygránátokat és könnygázt is be kellett vetnie a francia rendőrségnek az angol szurkolók százai ellen, akik üvegeket dobáltak feléjük és gúnyosan azt skandálták: "Légyszi ne küldjetek engem haza!" Igazi kavalkád volt Lille utcáin, ahol a helyiek, szlovák, angol és orosz szurkolók is készültek a tömegverekedésre. (atv)

 

9:55 nem változtatott az alapkamaton a Fed. A szervezet elnök e J. Yellen szerint lehet, hogy a piac nem örül neki, de nem fognak kőbe vésett kamatemelési pályát felvázolni.  (portfolio)

 

10:00 Svájc FELTŐKÉSÍTÉS!!! - Jelentős összegű, mintegy 10-10 milliárd svájci frankos tőkeemelésre kényszerülhet nagy valószínűséggel Svájc két legnagyobb bankja, a UBS és a Credit Suisse. A svájci kormány a múlt hónapban véglegesítette a "túl nagy ahhoz, hogy csőbe menjen" (TBTF) típusú svájci bankokra vonatkozó szabályozást, amelynek értemében a UBS-nek és a Credit Suisse-nek a teljes eszközállományuk 5%-ára rúgó tőkével kell rendelkeznie.

 

10:00 Pár hónapra lezárják Bp-en a Szabadság hidat. Mától. 

 

10:02 Az orlandói hüllőtámadás során még tegnap elfogták és feldarabolták azt a krokodilt amelyik elragadott egy kisfiút a Disney parkban de a gyermek teteme nem volt az állatban. Ezután további 4 aligátort emeltek ki és azokat is feldarabolták, de őbennük sem volt a kisfiú. És a mai fordulat: "A gyermek holttestét csaknem huszonnégy órás keresés után, sértetlen állapotban találták meg." A nebraskai Elkhornból érkezett szülőket a seriff egy katolikus pap társaságában kereste fel, hogy tudassa velük a szomorú hírt. A Disneyworld szórakoztató-központ igazgatója, George Kalogridis - amellett, hogy részvétét nyilvánította - bejelentette, hogy minden további segítséget megadnak a családnak. - Ez az egész zavaros így. 5 aligátort is feldaraboltak. És egy katolikus pap? (atv, mti) 

 

10:23 LÁMA - OBAMA, WH: Obama elnök szerdán fogadta a Fehér Házban a 80 éves dalai lámát, de a sajtónyilvánosság kizárásával. Elemzők szerint azért, hogy ne bosszantsa fel Pekinget, amely így is tiltakozott a találkozó ténye miatt. A tibetiek spirituális vezetője nem az elnök vagy az amerikai kormányzat meghívására, hanem egy konferenciára érkezett Washingtonba. Az Egyesült Államok Békeintézete és a washingtoni Amerikai Egyetem közösen megrendezett tanácskozásán szólalt fel. A láma először a kongresszusba látogatott el, ahol találkozott a képviselőház demokrata frakciójának vezetőjével, Nancy Pelosival és Patrick Leahy demokrata párti szenátorral, majd részt vett a szenátus külügyi bizottságának az ülésén. A két Nobel-békedíjas politikus - vagyis Barack Obama és a dalai láma - találkozója után nem volt sajtóértekezlet, és nem adtak ki közleményt sem. Elemzők azonban felhívják a figyelmet: Obama elnök már háromszor, 2014-ben, 2011-ben és 2010-ben is fogadta a Fehér Házban a dalai lámát, ám mindannyiszor magánjellegűnek minősítették a találkozót, amelyet éppen ezért most sem az Ovális irodában, hanem egy lakosztályban tartottak. (inforadio)

 

10:39 BEVÉTEL - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) egymillió eurót (körülbelül 313 millió forint) kap azért, mert a válogatott kedden legyőzte (2-0) az osztrák csapatot a franciaországi Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában. - A győztes meccsek 1 milliót érnek, a döntetlen fél-fél milliót. A 8-ad döntő 1,5 millát, a 2. helyezett 5 millát, a győztes 8 millát kap euróban (*310-zel) A rendezvény összdíjazása 10 mrd forint. Tegnap szegény albánok 2 percen múlt hogy nem kerestek 150 millió ft-ot ehelyett a pocsékul játszó hazaiaké lett a teljes díj. 90 és 96!-ik percben rúgottt és fejelt gólokkal 2-0-ra legyőzték egy nem túl derekas játékkal az EB talán leggyengébb csapatát. 

 

10:46 Az EB csoportunk egyik konfliktusa. Ronaldó már a portugál-izland meccsen is puffogot, meg láthatóan dekoncentrált volt. Aztán a meccs után ahol döntetlen lett kifakadt: kishitűnek nevezte az északiakat, akik szerinte meg sem próbáltak futballozni, és úgysem viszik majd semmire az Eb-n. Erre az izlandi védő (aki amúgy svéd) ezt reagálta: "Csak még édesebb a siker attól, hogy ennyire nem tudja elviselni a kudarcot. Egy kis sziget vagyunk csak az Atlanti-óceánon, és mégis döntetlent játszottunk velük." Ronaldo "fantasztikus játékos ugyan, de nem túl rokonszenves valaki". Egy másik izlandi védő is reagált: "„Nem volt kedve focizni, és ez meg is hozta az eredményét. Elég pitiáner dolog az ilyen nyilatkozat, nyilvánvalóan nem tud veszíteni." „Ronaldo azt gondolta, majd tálcán kínálják neki a gólszerzés lehetőségét. Ha ugyanannyit dolgozott volna a pályán, mint valamennyi izlandi játékos, egész biztosan meglett volna a jutalma." - Izland történelme első Európa-bajnokságán rögtön pontszerzéssel nyitott a sokkal esélyesebb portugálok ellen. (index)

 

10:50 FRISS!!! Az orosz Szergej Karaszjov vezeti a magyar labdarúgó-válogatott második, Izland elleni Európa-bajnoki csoportmérkőzését szombaton.  A 37 éves orosz bíró szerdán vezetett először találkozót az Eb-n, az 1-1-re végződött Románia-Svájc összecsapást. Karaszjov eddig egyszer fújta a sípot a magyar válogatottnak: tavaly márciusban a 0-0-s döntetlennel zárult Görögország elleni budapesti Eb-selejtezőn bíráskodott. A magyar válogatott szombaton 18 órától lép pályára Izland ellen a marseille-i Vélodrome-ban.  (oroszhirek)  

 

10:52 Melegmagazin címlapján szerepel Vilmos herceg. A jövőbeli király az Attitude-nak adott interjújában arról is beszélt, hogy véget kell vetni a LMBT társadalom zaklatásának. A herceg nemcsak interjút adott a lapnak, de néhány leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális embert is meghívott a Kensington Palotába, hogy megosszák vele tapasztalataikat a beállítottságuk miatt elszenvedett terrorizálással kapcsolatban - írja a CNN. „Senkit sem szabadna zaklatni sem szexuális beállítottsága, sem bármi más miatt, és senkinek sem kellene eltűrnie azt a gyűlöletet, amelyet ezek a fiatalok életükben elviseltek – tette hozzá a herceg. Bár a herceg májusban találkozott a fiatalokkal, a címlappal kapcsolatos híreket egy nappal azután hozták nyilvánosságra, hogy Vilmos herceg és Katalin hercegné aláírta a orlandói melegklub áldozatainak szánt részvétnyilvánításokat tartalmazó könyvet az Egyesült Államok nagykövetségén Londonban. (nol)

 

10:55 Csontvázak a József nádor téren. 200 maradványt találtak eddig az épülő mélygarázs helyén a régészek, akiknek munkáját borzongással szemlélik a bámészkodók. nagyszámú csontvázat exhumálnak a területen, mindenekelőtt a turisták örömére. Egy 17. sz.-i temetőt tárnak fel.. Egy 1684-es térképen gyönyörűen megjelölték a temető helyét, a BTM munkatársai 2000-ben meg is szondázták a talajt, és a vizsgálat megerősítette a térképen ábrázoltakat. Eddig négy turbános, ámde jeltelen sírkövet leltek a területen, ami arra enged következtetni, hogy a holtak mohamedánok voltak.  A csontvázakat – az akkurátus dokumentálás után – az érvényes regulának megfelelően jelölt papírzsákokban és a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában helyezik el. Kovács Katalin régész érdeklődésünkre elmondta: Magyarországon nincs etikai kódex, miként kellene viszonyulni a halottakhoz kegyeleti szempontból, ellentétben például az Egyesült Királysággal, ahol törvény írja elő, hogy a vizsgálatok után minden maradványt vissza kell helyezni, méghozzá megszentelt földbe. Ezt a gyakorlatot leginkább az indokolja, hogy Britan­niában egészen az 1900-as évek elejéig tart az ún. régészeti kor (nálunk nagyjából a Rákóczi-szabadságharcig elhunytakkal foglalkozik az archeológia). (nol)

 

14:42 WIZZ AIR KULCSEMBER LELÉPÉSEK!!?? FŐPILÓTA ÉS A CÉG 2. EMBERE!!! 
- 2016. jún. 16. Elhagyja a Wizz Airt John Stephenson a cég korábbi alelnöke, aki mintegy 10 éve dolgozott a cégnél és a diszkont légitársaság növekedésének egyik legfőbb motorja volt. Stephenson az év elején betegedett le és került kórházba. Távozásának okáról nem közöltek részleteket
- 2016. jún. 1. David Morgan kapitány, aki chief flight operation officerként a légitársaság felső vezetésének tagja és a Wizz Air főpilótája volt, az egyik legnagyobb európai diszkont légitársasághoz igazolt át iparági források szerint. Morgan 2011. januárja óta dolgozott a Wizz Air főpilótájaként, 2016. februárjában léptették elő a top menedzsment tagjává, Chief Flight Operations Officer munkakörbe. (airportal) 

 

14:44 Dzsudzsák Balázs: "Halljuk, hogy otthon megállt a körúti forgalom, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ezt a hatalmas boldogságot mi, futballisták váltottuk ki az emberekből”

 

15:00 Glória írja Uk: Habar Palfit olvas most mindenki, en ket napja kezdtem hozza Horvat Istvan 1815-os "honvedo" esszejehez. Es azt kell mondjam, zsenialis. Kicsit olyan, mint jo ertelemben vett bulvart olvasni. Egy kicsit innen, egy kicsit onnan vesz forrast, jol megmondja mesterenek es az olvaso lelke emelkedik, hogy igen! Eleink es kiralyaink igazi magyar kiralyok voltak es ezt eddig egy tortenelem oran sem raktuk igy ossze sehol. Nekem most, ettol a konyvtol valt valosagga, hogy a magyar kiraly magyar volt, magyarul beszelt es gondolkodott, mint ahogy nepe is. Es ettol erthetove, kozelive, erezhetove valik a magyar tortenelem azon resze, amelyik mar olyan tavolinak, elveszettnek es csak tortenelem-orai tananyagnak velt felhomaly volt. Koszonom szepen. :)

-- KT: erről a ritka kis műről beszél a levélíró. Munkaközösségünk 2015-ben Internetre alkalmazta más művek mellett..
http://www.kozsditamas.hu/cikkek/ritka-magyar-tortenelmi-forrasok/horvat-i-1815-lajos-es-matyas-nemzeti-nyelv.html

 

16:13 UK MP: Lövöldözésben megsebesült csütörtökön egy brit parlamenti képviselő. A 41 éves Jo Cox, az ellenzéki Munkáspárt alsóházi képviselője éppen fogadóórájára készült a Leeds közelében lévő Birstall kisvárosban, amikor az incidens történt. A kétgyermekes képviselőnőt mentőhelikopterrel szállították egy leedsi kórházba. A BBC által idézett szemtanúk egyike szerint a helyszínen két férfi konfliktusba keveredett, és a képviselő közbe akart avatkozni, amikor a lövések eldördültek. Nem sokkal az incidens után egy 52 éves férfit őrizetbe vettek. (mti, atv)  - friss: 20:54-nél alább...

 

16:25 PÁLFI ANYAG: -- Zsolt: Nagyon jó ez a Pálfy féle könyv. Hogy-hogy egy ilyen mű elérhető maradt? Én inkább arra lennék kíváncsi, ki súgott a szerzőnek. 
-- Anna: Egészen megkedveltem Pálfit, tegnap A magyar nemzet ősvallása c. könyvét olvasgattam, leginkább az utolsó részét, ahol Géza és István korát ecseteli. Megerősített eddigi hitemben. Találtam még egy könyvét, "A világháború" címmel, gondolom, az is nagyon érdekes lesz.

 

18:05 HANGOSAN GONDOLKODOM CAMPANELLA 1601-ES MŰVÉRŐL - Végigolvastam a Campanella Napállam c. világhíres művét. Nos a végére annyira belelendül a hamisító keze hogy már olvasni is nehéz volt.. Egyértelműen megállapítom hogy - érzésem alapján mondom - NEM ilyen munkát tett le az asztalra Tomaso Campanella és nem ilyen világlátásért kínozták brutálisan és dugták 26 évre a büdös ürüléktől teli vizes nápolyi sittre. A művét, mint oly sok régi nagy munkát (értem itt az ókeresztény iratok tömegeit) utólagosan kiegészítették, átírták a neveket, az istenfogalmat és sokszor a "hivatalos" klerikális istenképet vitték bele a sorok közé és nem azt ahogy egyébként lehetett. Itt is Áron papok dícséretéről beszél a mű végén pl.. - Viszont, hogy mondjak valami jót is. A műben vannak nyomok az eredeti iratra, s bár nem oly erős írás ez mint Mórus Tamás Utópiája (ezt már pár hónapja felolvastam és a youtube-on hallgatható) de az utópia társadalom-elméletek közé örülök hogy ezt is felolvastam. A csíny részemről letudva. Campanella hanganyag itt már hallgatható

 

18:19 MERKEL ÜZEN A BRITEKNEK - Az Egyesült Királyság elesik az Európai Unió piacától, az unió kívülállóként fog tekinteni a szigetországra Brexit esetén - jelentette ki csütörtökön Angela Merkel a Robert Fico szlovák elnökkel tartott berlini sajtótájékoztatóján. . A kancellár hozzátette: "Reméljük, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió része marad, de természetesen a döntés a brit állampolgárok kezében van". Robert Fico szlovák elnök a maga részéről óva intett attól, hogy fenyegetésekkel illessék a briteket. "A szavazókkal szembeni mindennemű befolyásolási kísérlet különösen a kívánttal ellentétes hatású lehet". Hozzáfűzte: ha egy csapat a kilencvenedik percben három gólos vesztésre áll, akkor csak "nehezen tudom elhinni", az eredményt meg lehet fordítani úgy, hogy végül 4-3-ra győzzön. "Realistának kell maradnunk" - állapította meg. (portfolio) 

-- HOPP. Ha Ficó igy szólt és igy felpaprikázódott Merkel akkor ....

 

20:40 "SÓGORÉKNÁL" - Az Österreich napilap belsős körökből úgy értesült, hogy az osztrák Alkotmánybíróság el fogja rendelni az elnökválasztás megismétlését. Van der Bellen csak mintegy harmincezer szavazattal előzte meg Norbert Hofert, így már ennyi szavazat is lényeges lehet. A jövő héten tárgyalja az osztrák Alkotmánybíróság az FPÖ beadványát, amelyben az elnökválasztás eredményét támadták meg. A jobboldali radikális párt jelöltje, Norbert Hofer az első kört megnyerte, ám a második körben végül hajszállal alulmaradt, így az elnökválasztást a Zöldek jelöltje, Alexander van der Bellen nyerte. Az FPÖ ügyvédje 150 oldalas beadványban taglalja a választási szabálytalanságokat: a 117-ből 94 választási körzet érintett a párt szerint. Hét körzetben olyan személyek számoltak össze több mint 58 ezer szavazatot, akik erre nem is lettek volna jogosultak. (Mandiner)

KT: -- A jövőhéten tárgyalják a témát? Akkor eldől a Brexit kérdés is.. Meg Ficó mai mondatai, meg a Svájciak visszalépése és és és ez már mutathat egy irányt... Mely szerint omlik az eddigi Eu mátrix???

 

20:47 VÉNUSZ!! végre ismét van űrszondánk a Vénusz körül.!!! Az út öt évvel tovább tartott, mint tervezték. A 2010-es pályára állást meghiúsította a főhajtómű meghibásodása, így a szonda Nap körüli pályán maradt, de öt évvel később újra a bolygó közelébe ért. 2015 végén a japánok újra megpróbálkoztak a Vénusz körüli pályára állással, de ezúttal már csak a kis teljesítményű manőverező hajtóművekre hagyatkozhattak. Ezúttal sikerrel jártak ugyan, de a kisebb tolóerő miatt a pálya sokkal elnyúltabb lett, mint ahogy a kezdetekkor tervezték. Az eredeti, 30 órás keringés helyett az Akatsukinak 10 és fél napba telik megkerülni a Vénuszt, és ideje nagy részét relatíve messze tölti tőle, 1000 és 360 000 km-es távolságok között ingázva. Ez azt jelenti, hogy a csak közelről elvégezhető vizsgálatokra (pl. villámok észlelésére) kevesebb idő áll majd rendelkezésre, de az első közzétett felvételek alapján az Akatsuki így is rengeteg újdonságot fedhet majd fel a Vénusz légköri viszonyait illetően.  minden műszer problémák nélkül vészelte át az öt évnyi extra utazást az űrben. Infravörös és ultraibolya hullámhosszakon működő kamerái segítségével a szonda a vastag atmoszféra különböző mélységeibe képes lelátni, egészen a felszínig. A pályára állás után megmaradt üzemanyagából már csak kisebb pályamódosításokra fogja futni, ezért nagyon alaposan meg kell fontolni minden egyes manővert. Ha sikerül öt évre kiterjeszteni a működését, az Akatsuki lényegében szinte minden tudományos célkitűzését teljesíteni tudja. Az új adatok pedig segíthetnek jobban megérteni, hogy hogyan vált egy, kezdetben a Földre szinte mindenben hasonlító bolygó olyan pokoli hellyé, ahol a felszínen közel 500 Celsius fok és 90 atmoszféra nyomás várja az oda merészkedőket. (csillagaszat)

 

20:52 ÓDRI az orion hercegnője. - Audrey Hepburn személyes hangvételű leveleit árverezik el június végén Londonban: a dokumentumokat soha nem láthatta még a nagyközönség. 1951 és 1960 között írta a tíz levelet mentorának és örök barátjának, Sir Felix Aylmernek. Az iratok részletes betekintést nyújtanak Hepburn életének egy kalandos évtizedébe, amikor ismeretlen balerinából hollywoodi csillaggá nőtte ki magát. Egy 1951-ben írt levelében az akkor 22 éves Hepburn azt írta: "El tudod hinni? Épp Monte Carlóban forgatok egy francia filmet. A hely mennyei, és ez a legjobb dolog, amely valaha történt velem az életemben". Egy évvel később a törékeny szépség "fájó szívvel" tudatta barátjával, hogy felbontotta eljegyzését a felső tízezerhez tartozó James Hansonnal. Nem sokkal később azonban újabb örömhírről számolt be: megismerkedett későbbi férjével, a szintén színész Mel Ferrerrel, akivel 1954-ben házasodtak össze. "Sötét titokként őrizzük az esküvőnket, hogy kizárjuk a médiát" - írta néhány héttel a ceremónia előtt és azt is elárulta, hogy egy "apró kápolnába, esküvői reggelivel" megfűszerezve képzelik el a nagy napot. A színésznő kétszer is elvetélt, Hepburn első gyermeke, Sean Ferrer. Mint fogalmazott: "Sean egy igazi álom. Nehéz elhinnem, hogy tényleg itt van velünk" (multkor) 

 

20:54 Az angol képviselőnő akit ma meglőttek belehalt sérüléseibe. (BBC)