Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dreamworld - Június 25.

2016.06.25

 

8:55 Németország szerepe felértékelődik az Európai Unióban az Egyesült Királyság kiválása után - mondta Jean-Claude Juncker. Szerinte Németország "központi, vagy még annál is jelentősebb szerepet fog játszani az Európai Unióban".

- KT: keressük a jó dolgokat. Bár Nógrádi szokott idézni egy olyat, hogy az egységes Németország Európának túl nagy, a világnak túl kicsi. Most akkor a szükített Európának MÉG nagyobb lesz és úgy elnyomhatja a "kicsiket" mint most Brüsszel az egészet?

 

8:58 LONDON SOKK - Megpróbálnak azzal a ténnyel megbirkózni a britek országszerte, hogy az Egyesült Királyság jövője nem az Európai Unióban zajlik majd. Itt, Londonban az emberek sokkot kaptak és csalódottak. (60% szavazott MARAD-ásra Londonban.) londoniak tízezrei írtak alá pénteken egy petíciót, amelyben azt követelik, hogy a főváros váljon függetlenné, és maradjon az Európai Unió tagja. “London nemzetközi város, és Európa szívében akarunk maradni” – hangzik a petíció szövege.

- KT: Nos, az érdekes lenne, ha a szivet lekapcsolnánk a testről. A test meghalna. Nézz rá egy térképre, a főváros ezer szállal táplálja a régiót, s az a szomszéd megyéket, egészen az utolsó tengerparti faluig. Ha sokak szerint hiba volt kiirni a népszavazást, akkor az is elég "kemény" emberi ötlet, hogy akkor legyen a főváros külön. Persze bármi lehetne, de ez nem lesz. A másik, hogy sokan azt mondják hogy hiba volt, az emberek nem értették miről döntöttek; lehet, de akkor is 17 millió szavazat született. Van aki mondja, hogy vissza lehet csinálni? Tényleg? Cameron lemondott. Egy éra véget ért. A többi csak papirtologatás. Nézzünk előre, mert semmi sincs véletlenül. Még az EU-n belül sem látják át sokan, sőt talán alig valaki hogy mi is történt. Sok olyan beszámoló volt a hírekben tegnap is, hogy "nem hittük volna hogy megtörténik". Hát meglett. A másik kritika hogy most akkor előretörnek a szélsőségek és a védelem meggyengül. Hát, a szélsőség is mi vagyunk. Integrálni kell amennyit lehet. Ha nem akkor végig kell gondolni HONNAN indult el, milyen korábbi döntések vezettek ide hogy ez létrejött. Van e esetleg felelős? Ez utóbbiról a nikeai zsinat óta nem beszélünk. Mert van egy kiválasztott réteg, ilyen az EU vezetés is, meg a papi klérus és őnekik mindent megbocsát egy képzelt isten. De azért van egy nem csak képzelt isten is, aki viszont EMLÉKEZTETNI szeret, meg úgy an block szereti a múltat s a fejlődést. Remélem előbb mint utóbb beköszön ide is. És ekkor elmondhatjuk, hogy 

"Mind akik várták fogják már a kezét
Az emberek sokasága elveszti a fejét."
(KT. 2008. jún. 3.)

 

9:20 Egyébként honnan nézzük. A világ minden szintről mást jelent. A szűken vett logikával van tele az összes tegnapi hiradás. Távolabbi képet nem néznek sokan, mert igy szocializálódott. Aztán vannak a távolabb állók azok már olyan összefüggést is mondanak hogy "Putyin most pezsgőt bonthat". Hát igen nézhetjük úgy is, hogy neki ez vagy az érdeke lehet, amúgy Lavrov orvosi esetnek nevezte egyik külfüldi kollegáját aki ezt nyilatkozta. :) Aztán mehetünk még magasabb szintre. Az oroszok bementek Szíriába. Hirtelen és csak úgy. Amerika még integetett is nekik, sőt a Putyin-Obama félreülős talik, erre jó alapokat teremtettek. Gondolod hogy nah Vlagyimir menj oda csinálj rendet, mert mi választunk én nem tudok most oda bombázókat küldeni. Majd ha már Hillary a maraton végi stadionba ér akkor küldök én is pár b52-est, (igy is volt, percre amikor HC lett a befutó) de amúgy mi most hidegháborúban vagyunk, tehát csak itt segitjük egymást ott nem. Sőt ott egymás orrába telepítjük a légvédelmi rakétákat. Jó? Ez igy logikus. - Azt gondolom, hogy ami Európában történni fog, az - ahogy korábban is - a két erős hatalom egyeztetésével történik. Max a kisebb országok nem látnak ebbe bele. Viszont a "nagyonmagas" megközelítés alatt ezer érdek és szereplő van a gáztól, az élelmiszerig, a ma fiától a holnapiig, s ezek is önálló szereplők. Teszik amiben hisznek. Szentté avatott Istvánunk elhiresült könyvében van hogy "bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén" - talán most is igaz lehet. 

 

9:26 Nézzünk előre és próbáljuk kitalálni ki álmodja a jelent, s ki álmodja a holnapot. Mert a többiek csak kiabálhatnak, de bele nem sok erejük van szólni. Ám a jelent valaki mégiscsak álmodja. 

 

9:28 Hasznos lehet megnézni a negyed évvel ezelőtti videoblogom amiben Európáról beszéltem és egy történelmi keretet is adtam lehetséges okoknak a történések mögé.. (csak 12 perc) Ebben 4:50 nél említem Cameron Bp-i útját és ugyanitt hogy mi zajlik most (is) negyed évvel később.. A lényegi összefüggések 5:10 től kezdődik. Egy kulcs 7:48-nál is elhangzik. Egyszerübb ha mind a 12 percet végigbirod. 

 

10:24 Hillary Clinton a BREXITRŐL: a "bizonytalanság időszakának" minősítette; úgy vélekedett, hogy ez emelte a tétet a novemberi amerikai elnökválasztáson is; Obama elnökhöz hasonlóan, ő is hitet tett az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság változatlan "különleges viszonya" mellett. (profitline) 

 

10:30 FRANKFURT - a Brexit egyenes következménye az, hogy  Frankfurt lesz Európa pénzügyi központja – ezt Michael Fuchs, Angela Merkel német kancellár kereszténydemokrata (CDU) párttársa mondta ki aláhúzva azt, hogy át kell értékelni az év elején „egyenlők egyezségeként” meghirdetett  tőzsdefúziót Az Európai tőzsdét nem irányíthatják Európán kívülről - utalt vissza a fúziós megállapodásra a képviselő, aki szerint ezután London központ helyett legfeljebb fióktelep lehet. (vg)

- KT: Én erre azt mondom, hogy egy MÁSIK világrendszer tengelyébe áll be London és a City. 

 

10:34 IZLANDI MEZ - A legnagyobb skandináviai labdarúgó felszereléssel foglalkozó áruház nyilvánosságra hozta, hogy az Európa-bajnokságon szereplő izlandi válogatott meze jelenleg a hatodik legjobban fogyó termék az online boltjaiban. 1800 százalékkal nőtt meg a nemzeti trikók eladása. (vg)  

 

10:34 EURO szeretném felhivni a figyelmet, hogy a sok részletsiránkozós hír mellett és ellen, arra figyelnék a köv. 3 hónapban hogy az EURÓ árfolyama hogyan alakul. Mert ez megmutathatja a nagy befizető UK utáni "szűk" Európa aktuális erejét. Igaz hogy 2 évégi még folyik majd a válás, de a piac már elkezd idő előtt sok mindent beárazni. Most hétvége van, mindenki elemez, de a jövőhéttől már rá lehet tekinteni ezekre a chart-okra is... -- 

-- Ehhez: Azt hiszem a magyar EURÓ bevezetése még 16 évvel kitolódott... 

 

10:58 FLOTTA - Románia kezdeményezésére és Törökország támogatásával a Fekete-tengeren egy közös NATO hadihajó-csoport felállítását szorgalmazza a két ország. A szövetségi flotta létrehozásáról a varsói, július 8–9-én sorra kerülő NATO-csúcson fognak tárgyalni. Románia következetesen hangoztatja, hogy a NATO-nak erősítenie kell önvédelmi képességét a keleti szárnyon. Egy ideig úgy tűnt, hogy Bulgária is részese lesz ennek a projektnek, de az elmúlt héten Szófia kifarolt. (privatbankar) 

 

11:03 FRO AIR - Elégedetlen és csalódott utasok posztjai árasztották el a Twittert, ahogy kezdetét vette a legújabb, 36 órára tervezett légiforgalmi irányító sztrájk Franciaországban. Ezúttal nem fizetésemelésért kardoskodnak a légiforgalmi irányítók, hanem egy törvényjavaslattal szembeni nemtetszésüket kívánják kifejezni, mely a napokban került a kormány asztalára. Ez a törvényjavaslat lehetővé tenné a hosszabb munkahetek kiírását, könnyebb lenne elbocsátani az alkalmazottakat és gyengítené a szakszervezetek erejét. 2009 óta ez már az 51. légiforgalmi irányító sztrájk Franciaországban, a 11. az elmúlt 12 hétben és nincs arra mutató jel, hogy a mostanival pont kerülne az ügy végére. Ráadásul július 23-ára az olasz légiforgalmi irányítók is sztrájkot hirdettek. (airportal) 

 

11:08 BREXIT Rövid távú menetrend
06.28-án rendkívüli ülést tart az Európai Bizottság
Az EU 28 állam- és kormányfője – D. Cameron részvételével 06. 28–29-én Brüsszelben csúcstalálkozón tekinti át a Brexit következményeit.
06. 29-én Brüsszelben rendkívüli plenáris ülést tart az Európai Parlament.

-- Hosszú távú menetrend
UK hivatalosan bejelenti távozási szándékát az uniós állam- és kormányfőket tömörítő testületnek, az Európai Tanácsnak. A bejelentés időpontjáról megoszlanak a vélemények: a kormányfői posztról októberben távozó Cameron a döntést utódjára, a ­Downing Street 10. következő lakójára hagyományozta. A nyilatkozattételnek ugyanis nincs határideje.  Az Egyesült Királyságnak a bejelentéstől számított két éven belül meg kell állapodnia az EU-ból való kilépés szabályairól. Ha ennyi idő alatt nem sikerül megegyezniük, a 28 tagállam egyhangú döntéssel meghosszabbíthatja a határidőt. !!!  szinte biztos, hogy a kapcsolatokat szabályozó megállapodás tető alá hozása több mint két évet fog igénybe venni. A megállapodáshoz a 27 tagország egyhangú hozzájárulása és nemzeti parlamentjeinek a ratifikációja szükséges. (nol) 

 

14:33 MÉGISCSAK VAN TERV - A német pénzügyminisztériumban készült egy stratégiai dokumentum, mely azt taglalja, hogy Nagy-Britannia kilépése után mely országok esetében merül fel az unióból való távozás lehetősége - írja a Die Welt. A német aggodalmak szerint Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában, Finnországban és Magyarországon merülhet fel a kilépés - írja a Reuters . A pénzügyminisztérium azt javasolta a kormánynak, hogy Németország az EU-val együttműködésben ajánljon fel Nagy-Britanniának szövetségesi partnerkapcsolatot konstruktív tárgyalások után. (portfolio) 

 

14:34 Holnap este 21h Belga-Magyar. 8-ad döntő. Addigra a hűsítő eső is megjöhet a szabadtéri nézéshez.

 

14.43 BRIT LEMONDÁS - Lemondott az EU brit pénzügyi biztosa Jonathan Hill, mivel szerinte a brit népszavazás után nem lehet úgy tenni, mintha mi sem történt volna. 2014. november 1. óta a Európai Bizottság (EB) pénzügyi stabilitásért, pénzügyi szolgáltatásokért és tőkepiaci unióért felelős biztosa volt, korábban a Lordok Házának volt a vezetője. "Nem hiszem, hogy helyes volna a folytatás. Új korszak kezdődik. " - mondta a Brexit eredményére hivatkozva. (hvg)

 

14:43 KÜLÜGYÉREK EGYBŐL - Az Európai Unió hat alapító tagországa, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország minél előbb tárgyalni akar Nagy-Britanniával az ország kilépéséről az EU-ból - derült ki külügyminisztereik rendkívüli értekezletén. A lehető leghamarabb el kell kezdeni az egyeztetést - idézte a BBC Frank-Walter Steinmeier német külügyminisztert. Steinmeier szerint nem célszerű lebegtetni a Brexit ügyét. (napi) 

KT: Ezekből a szavakból az derül ki hogy az EU-ban sem terveznek visszakozással, vagy valamilyen vuduval, hanem előre néznek és igyekszenek a saját arcvonalaikat zárni. Az beszédes hogy az ALAPÍTÓ tagokkal csetelt. 

 

14:44 SKÓT - Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere bejelentette, hogy azonnali tárgyalásokat kezdeményez Brüsszellel Skócia helyének megőrzéséről az EU-ban. Elhatározásukat kormányának rendkívüli ülése után hozta nyilvánosságra. (napi) 

 

18:33 Mariann levele:  A nyirkai jóslat ugyan magyar,  de Európa szívében nehéz attól függetlenül értelmezni.  18-ra, becsületes alkuval visszakerül, ami visszajár.  Sok mindenre ráhúzható. Ez két év, ahogy az Brexit kivitelezésére is ez a határidő. Véletlen egybeesés? Vagy szinkron? Van aki biztos az időt húzná ebben, de az égi tervet azért nem olyan sima ügy áthúzni, főleg,  ha van a földön,  aki rácsatlakozik és teszi is a dolgát. Most ezt a rácsatlakozást,  égi szinkront érzem az események mögött.