Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dreamworld - Július 10.

2016.07.10

 


10:55 A TEGNAP TÖRTÉNELMI FORDULAT NAP VOLT. A részleteket nézd át a tegnai hírekben. A fontosabbakat pirossal kijelöltem: 
http://www.kozsditamas.hu/cikkek/dreamworld-2.0/dreamworld---julius-9..html

 

10:55 Ez volt a horror hete Magyarországon - cimmel írt cikket a Kisalföld hu. Ezek válogatott esetek, érdemes áttekinteni:

1. Kiskunfélegyházán, az 5-ös főút mellett, az egyik parkolóban múlt vasárnap hajnalban lángolt egy kocsi, amelyben benne ült a sofőr. A segítségére sietett egy szintén kiskunfélegyházi ember: kirángatta az égő járműből, megpróbálta eloltani, illetve megszabadítani lángoló ruhájától. A férfi azonban el akarta vinni az illető autóját, amiben ott ült a fia, és épp a tűzoltókat hívta. Dulakodtak, végül egy másik megálló autós járt pórul: az ő kocsiját orozta el G. Imre, és elhajtott Kecskemét felé. De nem jutott messzire: egy ház kertjébe hajtott, felborult, és a helyszínen belehalt égési sérüléseibe. A helyiek csendes, jóravaló embernek ismerték Imrét, az egész város megdöbbent a történteken

2. Kedden hajnalban hatalmas robbanásra riadt Kocsér. B. Ferenc magára gyújtotta a háza melléképületét, ami tele volt petárdákkal, majd felakasztotta magát. Mindezt azután tette, hogy elrabolta egy buszmegállóból, majd baltával fejbe verte feleségét, és kitette egy jászkarajenői tanyán. A férfi nem tudta feldolgozni, hogy az asszony elhagyta.

3. Kelenföldön a Bártfai utca egyik tízemeletes házából a mélybe vetette magát egy férfi. Ő is magánéleti krízis miatt döntött úgy, hogy eldobja magától az életet: előtte szakított vele a barátnője. Félig a konténerekre érkezett, amiket épp köztisztaságiak takarítottak: a szemük láttára, a közvetlen a közelükben csapódott a földbe.

4. Pénteken délelőtt Szombathelyen kezdett kegyetlen ámokfutásba egy háromgyerekes családapa. Volt felesége ugyanis meglátogatta albérletében, ahol a férfi két közös gyermekükkel élt. A 47 éves ember nekirontott, és több késszúrással megölte az asszonyt. Ezután várandós lánya szeme láttára kiugrott az ötödik emeleti lakásuk ablakából. Egy iskola és egy bölcsőde közti részre zuhant, és szörnyethalt.

– Ezek az emberek a tehetetlenség állapotába kerültek, ami erős szorongást okoz, a szorongás pedig agressziót szül. Egy erős, negatív impulzus pedig áttöri a viselkedési gátat. Ha a bajban nem kérünk időben másoktól segítséget, frusztráltak leszünk, és ebben az esetben védtelenné válunk az agresszió ellen. Elképesztő mennyiségű stressznek vagyunk kitéve, amit tudni kellene feldolgozni – világította meg a tragédiák lelki hátterét a Borsnak Csehák Hajnalka pszichológus. 

 

11:00 KT: Az elmúlt 2 hét az durva volt energetikailag. A múlt héten olyan testi tüneteim voltak amire még nem emlékeztem. A masszázs, a nyújtás, a plugoff (lekapcsolódás a digi rendszerekről) és a könnyű ételek segithetnek ilyenkor, na meg egy jóbarát, vagy kettő. Az történt, hogy lefutott valami. Kisült egy ügy. Kinek mi az az ügy, de kisült. És ennek a feszültsége végigment mindenkin. Kin jobban kin kevésbé érezhetően. De végigment, "lejátszottuk" mondanám. Mert ami a karma lapon van azt le kell játszani. Ez most egy szűk résen átpréselt nagy csomag volt, de rengeteg tehertől megszabadulhattunk, vagy bele rokkanhattunk (volna). A fenti esetek azok, akiknek nem volt szerencséjük és esélyük mentálisan kezelni a helyzetet ami végülis a saját örökségük megtestesült mozija. Ettől még az agresszió bárhol megszülethet és úgy feszít mint semmi. Ilyenkor az agy nem kontrollál kellően, hiszen az erőt a szervezet lejátssza, kijátssza magából. Még a térhiradónkon is átment ez a csomag, hiszen lekapcsolt a rendszer. Igaz 1 napra, mert megoldottam (előfizetői csomagot kellett váltani..) de akkor is megtestesült egy probléma. Amúgy a szíriusz nap együtt állás is volt, ilyenkor ki tudja mi is van.. A szíriusz a királyság helye, a diplomácia központja, melyet az orion véd. Ezzel együtt az orionnak is van királyi családja és arisztokráciája, de a Föld királya NEM orioni, max Nimród idejében, de a föld királya szíriuszi (ő a "nagykutya"). Kivéve amikor épp nem a hüllők szállják meg. ;) (szabadszáj volt) 

-- EHHEZ: Az Arvisura írja, hogy Atilla megkaphatta volna Buda jogköreit ha türelmes. De nem volt az, így nem volt ideje felvenni a szakrális jogosítványokat. Attila nagy volt, de úgy tűnik nem volt teljeskörű a jogosítványa és inkább - katonai lévén - az orioni térségből nyerte az erejét, mint a fekete hunok alapvetően. 

 

11:09 Egy bika viadalon meghalt tegnap egy spanyol 29 éves fiatalember. (Szaturnusz 1-ső visszatéréskor) Meg kéne a spanyoloknak érteni hogy a bika legyőzése egy ősi beavatási elv, amit nálunk asztroszófián minden diáknak tanítanak, azaz Orionból a tejút erejével legyőzöm magamban a lehúzó erőket (bika). Az orion csillagkép a bikára céloz az égen. Amig lehozzák a földre és semmi szakralitás nincs benne addig zsonglőrködés az egész. Öngyilkos zsonglörködés, nem hősiesség. Vakmerő orosz rulett, állatokat felhasználva, barbár cirkuszi feeling-el átszőve. Fejlődni kéne.. 

 

11:12 UKRAJNA - Átfogó támogatási csomagot hagytak jóvá a NATO tagállamai Ukrajnának. A NATO soha nem fogja elismerni a Krím-félsziget elcsatolását, egyúttal felszólította Oroszországot a minszki megállapodás haladéktalan betartására, és arra, hogy ne támogassa a kelet-ukrajnai szakadár csoportokat. Jens Stoltenberg kiemelte, a szövetség támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását. (euronews) 

-- KT: A fenti ukrán lépéssel és az el nem ismeréssel kódolva van a fegyveres konfliktus. !!! Ugyanis az oroszoknak nem nagyon van hova hátrálni. Ráadásul a Krimben van a katonai bázisa, régi szkíta központ.. (Nagypályi néven) 

 

11:21 KÉT MAGYAR SIKER: Babos Timea a Wimbeldon döntőben 2. lett párosban. A Williams robot lányokat nem lehetett legyőzni. Szép eredmény nagyon!! 
-- Hajdu Szabolcs filmje nyerte a fődíjat Karlovy Varyban. Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiválján mutatták be a gigantikus állami támogatás nélkül, családi-baráti alkotásként készült 80 perces művet. Hajdu Szabolcsnak ítélte a zsűri a legjobb színész díjat is. A főbb szerepeket a rendező, a felesége, gyermekeik és barátaik alakítják, a forgatás helyszíne saját lakásuk volt. Mindössze 3 millió !!!!! forintból hozták ki a teljes filmet. A Kristályglóbusz mellé 25 ezer dolláros pénzjutalom is jár. A magyar mozikban ősszel vetítik először a tervek szerint Hajdu filmjét. (euronews) - A film 2 perces trailerje: https://www.youtube.com/watch?v=91ctGn_GBeg

-- KT: nézve a trailert. lehet nem sokan nézik majd meg, mert kb. idehaza mindenkinél ilyen konfliktus tömeg van otthon és erre pont nem kíváncsi senki. Amúgy lehet hogy ha megnéznénk rájönnénk - pont emiatt - hogy mi milyenek vagyunk, mit teszünk hasonlóan stb. Legyen ahogy a legjobb. A 3 millió ft pedig szép. A 25 ezer USD az 7 millió HUF. Már megérte. 

 

12:02 UK's oldest person, Gladys Hooper, dies aged 113 - A legidősebb angol személy, egy hölgy 113 évesen tegnap az égi vándormezőkre távozott országa "függetlenségének" visszaszerzése után. Gladys Hooper, from the Isle of Wight, who celebrated her birthday on 18 January, passed away at Highfield Nursing Home in Ryde at lunchtime. The former concert pianist was born in south-east London in 1903. - Bak jegyű volt, 1903-ban születt Londonban és zongorista volt fiatalon. Her son Derek Hermiston, 85, said: "She just faded, 113-and-a-half is a good old age. - A fia 85 éves éppen. A hölgy a világ 12. legidősebb embere volt. A világ legidősebb ismert embere az olasz Emma Morano aki novemberben lesz 117. (bbc)

 

12:06 TESLA - 1856. júl. 10-én, ma 160 éve született Nikola TESLA. Ő több volt a koránál sokkal. Még ma is úgy tudom a találmányai hadi titok. Sőt talán van amit fel sem fogtak a mai napig belőle. fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus volt. Életében 146 szabadalmat jegyeztek be a neve alatt. 

-- KT: Nem Tesla volt időutazó, hanem aki a fejében magyarázott, az.. FYKI

 

18:22 Balaton SOUND - sosem jártam ezen a rendezvényen és azt hiszem nem is én vagyok oda való. De mint jelenség a következő jut róla eszembe szellemi szempontból vizsgálva. Csak úgy irom. Orioni frekvencia jellemzi leginkább az eseményt. Emiatt igen népes és népszerű. Nyilván a pillanat, vagy a rövidebb megélt carpe diem de amúgy rapid örömöknek helye. Ez nem elitélendő, ez egy létforma igény. Mivel az esemény az Orion nap áthaladás után van egy héttel emiatt akár az is megeshet, hogy a hazánkban élő vagy ugy an block orioni lelkek itt cserélik és hegesztik a saját programjaikat, adják le és adják át. (ezért a rapid érintés és váladékcsere - nyál stb..) Emiatt kifejezetten hasznos esemény, de mint mondtam azoknak akiknek az orionnal dolguk van. Mivel ez egy katonai terület így a fiuk szépek, izmosak, a lányok is rendkivül mutatósak. Egy létforma randevúja a földön. (maga a techno, a tuctuc, egy gépi frekvencia, tehát nehezen fér össze egy harmónia világgal, egy kristálybolygóval, egy diplomáciai bolygóval, ez kő keményen a gépek, az ércek, a gépolaj, a robotok és az ERŐ (izmok) hazája. Ezek a jelzők az Orion sajátjai. Jó szórakozást kívánok szép fiataljainknak! 

 

18:37 JAPAN??? KÉTHARMAD, ALKOTMÁNYMÓDOSITÁS?? --  Elsöprő győzelmet aratott az Abe Sindzó japán kormányfő mögött álló pártszövetség a vasárnap rendezett felsőházi választásokon az exit poll eredmények szerint. Egyes exit pollok szerint a kormánykoalíció más konzervatív erőkkel összefogva az alsóház után a felsőházban is biztosítani tudja magának a kétharmados többséget, amelyre a kormányfő egyik fő céljának eléréséhez, az ázsiai ország 70 éve változatlan pacifista alkotmányának módosításához van szükség. A japán pacifista alkotmányt a második világháborúban győztes Egyesült Államok ráhatásával született 1947-ben, éppen ezért a nacionalisták régóta meg akarják változtatni. A legfontosabb kérdés a 9. cikkely megváltoztatása lehet, ez ugyanis jelenleg tiltja, hogy japán katonák külföldön háborúban vegyenek részt. Közvélemény-kutatások szerint többek között Kína megerősödése miatt sokan gondolják azt az országban, hogy ennek a cikkelynek mennie kell. Az alkotmány egyenesen odáig megy, hogy kimondja, Japán örökre lemond a hadviselés jogáról, sőt, elvileg még hadereje sem lehetne az országnak. Ezt az ötvenes években az amerikaiakkal együttműködve végül kikerülték, az Önvédelmi Haderő néven létrejött testület mára a világ egyik legfejlettebb hadserege lett. Igaz, külföldön ezt az alkotmány szerint tilos bevetni. (mti bbc, 444)

 

18:44 BLAIR UTÁN SZABADON - John Prescott volt brit miniszterelnök-helyettes szerit illegális volt a 2003-ban indított iraki háború, amelyben Nagy-Britannia is részt vett. Prescott, aki Tony Blair egykori munkáspárti miniszterelnök helyettese volt azt irta: Kofi Annan volt ENSZ-főtitkár már 2004-ben megállapította, hogy az iraki háború illegális, mivel a beavatkozás elsődleges célja az iraki rendszerváltás volt. "Mélységes sajnálkozással és indulattal ugyan, de most már úgy gondolom, hogy (Annannak) igaza volt" John Prescott - aki Lord Prescott néven jelenleg a felső parlamenti kamara, a Lordok Háza tagja - közölte: volt miniszterelnök-helyettesi minőségében megköveti az iraki háborúban elesett 179 brit katona hozzátartozóit. A politikus bírálattal illeti egykori főnökét, azt írva: Tony Blair az iraki háború előtti időszakban túl kevés írásos dokumentációt bocsátott a kabinettagok rendelkezésére a döntések meghozatalához, mivel tartott a kiszivárogtatásoktól. Nagy-Britannia úgy csatlakozott 2003-ban az iraki hadműveletekhez, hogy lett volna még lehetőség az akkori iraki rezsim fegyverzetének békés leszerelésére. "távolról sem kielégítő" az a mód, ahogy annak idején a Blair-kormány törvényesnek minősítette a brit katonai beavatkozást. Nagy-Britannia hibás hírszerzési adatok és értékelések alapján csatlakozott az iraki háborúhoz. Az elesett brit katonák hozzátartozói jogi eljárás megindítását tervezik Blair ellen, az alsóház elé pedig több képviselő indítványt tervez beterjeszteni annak megállapítására, hogy Tony Blair az iraki háború előtt szándékosan félrevezette a parlamentet. (mti, atv) 

 

19:14 Már ilyen leveleket is kapok: "Szeretném,ha segítenének a kijevi Barlangkolostorba eljutni. Inforormációt szeretnék kérni arról, hogy július 26. a a szentéletű magyar Mózes ünnepe kapcsán ki és hol indít utat ide, mert mielőbb szeretnék eljutni." 
-- Ameddig nem jutunk el sokan oda - mert még nem vagyok utazási iroda :) - annak itt az általam könyvtárban kigyüjtött Magyar Mózes legendája mely a női ármány legyőzéséről szól ha jól emlékszem. Igen szép sztori
http://www.kozsditamas.hu/cikkek/magyar-tortenelmi-jegyzeteim/103-boldog-magyar-mozes-kijevi-emlekezete-11.-sz..html

 

19:55 A Hun Törzsszövetségi Palota földrajzi helyzete.... (István levelet írt erről) -- A LEVELET úgy adom közre, hogy nem tudom ellenőrizni hitelességét, de azt érzem lehet benne hasznos és előrevivő, tehát esetleg tegyük össze a fejünket. 

272/D Arvisura: ...Dédanyja Deédes Aranyasszony, az úzok királynője, Bősárkány leánya, ... Pusztaszer fölött előkelően állott a Fehér tó partján Bősárkány díszes palotája, amely még a kis Lona születése napján is a 24 ...

- szóval a Fehėr-tó Szegedtől északra, az 5-ös út mellett van a Szatymazi temetődomb... 

Az Ókorban a domb körül egy kisebb város volt, legalább 8-10négyzetkm, ezt megnézheti a Google satelitképen. A temetődomb-kunhalom régen elnyúlt volt, de azt a 60-ás években elhordták...szóval a domb elnyúlt részén lehetett a palota...

Az ókori települést Szat(y)-nak hivhatták-ami eladni-t jelent...az akkori sókereskedelem központja itt volt... Szegedre I. Istvánnal kezdődően került a sókereskedelem idegenek vezetésével, Ajtony legyőzése után...

A hangfelvételen elhangzott (itt a Paál Zoltán felolvasott 6. magánleveléről van szó - KT) hogy Szöged testvérei dákokkal házasodtak össze...egy "dák" település rész maradványait Szatymaz -Katonaparti részen tárták fel a 70-es években...ezek a dákok szerintem a sókereskedelmi kapcsolatok miatt kerülhettek oda.

A Fehér-tó Szeged felőli oldala is ma Székhát ...5km hossz és 700m széles részben beépített volt...itt a 30-ás években Móra F. vezetett ásatásokat....

Elhangzott (szintén Paál Zoltán levelében, keresd a yt-on - KT) , hogy Attila a Magyarka melletti Öthegyen.... Azon a környéken Szeged és a Fehér tó közt van Öthalom ami kísértetiesen hasonlít az Öthegyhez....talán az elnevezés nem véletlen....

Az Arvisura említi, hogy Pusztaszer a mai Sándorfalva és Algyő közt volt...az első és második katonai felmérés térképét nézve a víz mentes részekre szórítkozva a tó Szeged felé eső rész Sándorfalvi út felőli részén lehetett....a lakott résztől nem messze...

Az akkori Hun tömény széki hunjainak nevei máig megmaradtak a tájnevekben:
Makraszék,Győriszék,Szirtosszék, Összeszék....

A város temetője a mai Szatymaz vasútállomás mögötti ipartelep részen volt....a dolog érdekessége, hogy a dombot és az akkori temetőt összekötő 1500 éves út nyomvonala mindig megvan...
 

20:06 Nagy előnye ennek a weboldalnak hogy jobb oldalt van egy KERESŐABLAK vonalka. Oda beirsz egy szót amit itt az oldalon valaha olvastál és máris kigyüjti neked. Igy találtam meg a Mózest is fentebb egy pillanat alatt, de mást is. Könnyebb visszakeresni egy térhirt stb. FYKI