Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Dreamworld - Július 8.

2016.07.08

 

 

11:00 OROSZ TERROR TÖRVÉNY ÉLETBE LÉPETT - Aláírta az orosz elnök a sokak által bírált új terrorellenes törvénycsomagot. a “Jarojava-csomagnak” is nevezett jogszabályt jogvédők a kezdetektől fogva támadták, mondván, indokolatlanul korlátoz rengeteg szabadságjogot, soha nem látott erősségű jogosítványokat adva az állami szervek kezébe. pl. a büntethetőségi korhatárt 14 évre csökkentették. ezentúl bűncselekmény lesz, ha valaki elmulaszt bejelenteni egy készülődő bűncselekményt (1 évet kaphat a mulasztó) A telekommunikációs cégeknek fél évig kell őrizniük minden sms-t és telefonbeszélgetést, és azokat ki kell adni a hatóságoknak, ha kérik. A beszélgetések és üzenetek metaadatait 3 évig kell tárolniuk. Börtönnel sújtható az is, ha valaki a közösségi médiában terrorizmus-eszméket terjeszt, vagy lájkolja azokat. Azokra pedig, akik tömegtüntetéseket szerveznek, vagy arra ivitálnak embereket, 10 év börtön is várhat. Edgar Snowden a következőket írta Twitterén: “nemcsak az emberi jogokkal, hanem a józan ésszel is szembemegy a most aláírt törvénycsomag – sötét nap ez Oroszország számára”. (euronews)

-- KT: ez egy reakció valamire. Valamire ami a hírekben nem jelenik meg. És nemcsak orosz jelenség, csak most épp ők írtak ilyet. Ők is.  Persze az időzítés szólhat annak is, hogy:

-- Varsóban ülésezik a NATO. A helyszín szimbolikus – 1955-ben itt alapították meg a kommunista országok katonai szövetségét, a varsói szerződést. A találkozó fő témája Oroszország, illetve a magukat fenyegetve érző balti államok és Lengyelország védelme lesz. - A NATO valószínűleg tovább növeli a csapatai létszámát a keleti határon – mondta Michal Baranowsky biztonságpolitikai szakértő az Euronewsnak. – Világos elvárás az, hogy legalább négyezer fős NATO-kontingenst rotáljanak a balti államokban és Lengyelországban, méghozzá folyamatos jelleggel. (euronews)

 

11:12 VATI KÁN - Véget ért a vatikáni kiszivárogtatások ügyében indított per. Az ügyészség két olasz újságírót, egy spanyol papot és egy PR-tanácsadót vádolt meg. Az újságírók tavaly megjelent könyvükben azt írták, hogy a Vatikánt megmérgezte a kapzsiság és a korrupció, Ferenc pápa pedig erős ellenállásba ütközik, valahányszor meg akarja változtatni a fennálló rendet. Az újságírókat felmentették. A legsúlyosabb büntetést Angel Lucio Vallejo Balda kapta, őt 18 hónapra ítélték. A spanyol pap egykor tagja volt a pápai reformbizottságnak, amely a Vatikán pénzügyeit is vizsgálta. (euronews)

 

11:15 100% EGYHANGÚLAG - Szigorított a szexuális erőszakot büntető törvényen a német parlament. A Bundestagban mind a 601 képviselő egyhangú szavazatával fogadták el az új jogszabályt. - Az erőszak büntetéséhez eddig az kellett, hogy az áldozat ellenálljon, vagy az elkövető erőszakot alkalmazzon, vagy fenyegessen az erőszakkal. Most már ez nem így van, elég, ha az egyik fél nemet mond, így sok olyan szexuális támadás, amely eddig büntetlen maradt, most bíróság elé kerülhet a feljelentés után. Az elmúlt fél évben több alkalommal is jelentettek szexuális erőszakot, melyet főleg külföldiek követtek el. (euronews)

 

11:20 É-KOREA VAGY KINA? - Bár a pontosságtól még mindig messze járnak a pár hetes gyakorisággal kilőtt észak-koreai rakéták, a fejlődés már érezhető. Az amerikai és dél-koreai kormányok megállapodtak egy fejlett katonai védelmi rendszer lefejlesztésén, amely reményeik szerint megállítja a kilőtt rakétákat - írja a CNN. A THAAD-nak nevezett rendszernek semmi köze a béke fenntartásához a kínai külügyminisztérium szerint, egyúttal pedig felszólították Amerikát és Dél-Koreát arra, hogy még véletlenül se kavarodjanak bele a kínai stratégiai érdekeltségek közé, mert annak „nem lenne jó vége”. (privatbankar) 

 

11:29 FÉLPREZI A csütörtökön bejelentett kormányátalakítás újabb lépés a félprezidenciális rendszer felé, amelyben az állam első számú vezetője csak a legfontosabb ügyekkel törődik. Lapértesülések szerint a stratégiai kabinet vezetője Lázár János, a gazdaságié Varga Mihály lesz. A miniszterelnök hol az egyik, hol a másik kormányülésen vesz majd részt, bár az sem zárható ki, hogy mindkettőre beül. Ebbe a trendbe illeszkedik a Miniszterelnöki Kabinetiroda tavaly őszi felállítása is – ezzel Orbán már akkor kettéválasztotta a kormányzati munkát: Lázár a végrehajtásért, Rogán pedig a politikai érdekek érvényesüléséért felel. (hvg)

 

11:43 TEGNAP Bp-en járt Börge Brende norvég külügyminiszter. A legfontosabb része a randinak: "megindulhat a Pick és Gyulai kolbásztermékek és magyar borok exportja Norvégiába." (hirado) 

-- KT párszor jártam fenn, és tény hogy izetlen rossz kaják vannak hacsak nem akarsz finom lazacot enni mindig. A kolbászok feldobják végre a menüt. (kicsit olyan mintha nem lenne konyhaművészet. Persze mit várok pár centire a Lappföldtől délre?) 

 

11:50 JUL 8-9. VARSO - NATO CSUCS: A tanácskozásra 60 ország vezetőit, köztük Barack Obama amerikai elnököt várják. A miniszterek és szakértőik, a biztonsági személyzet és az újságírók, összesen 4000 ezer ember vesz részt a tanácskozáson. A szervezés 11 milliárd forintba (160 millió zlotyba) kerül a lengyeleknek! -- A NATO 2014-es csúcsértekezletének költsége (Newport, Wales) 81,2 millió font (32 milliárd forint) volt. A varsói repülőtéren, az Okecién a megszokottnál háromszázzal több repülőgép leszállását kell megoldani. A csúcs miatt részlegesen felfüggesztették a határforgalmat Ukrajnával és a kalinyingrádi orosz övezettel. (napi) 

 

11:57 Csak a ma reggeli szalagcimek a hvg-n: 
- Elgázoltak egy gyalogost Budapesten 
- Széket és asztalt akartak vágni a bíróhoz egy csepeli tárgyaláson
- Kollégái élesztették újra az Operettszínház művészét (Marik Péterről van szó)
- Három karambol is történt a fővárosban a péntek reggeli csúcsban.
- Meghalt egy 30 éves motoros férfi csütörtökön késő este Pomáz és Pilisszentkereszt között
- Családi horror Hevesben: testével védte a kisbabáját, miközben késsel szurkálta az élettársa
- Tajvani vonatrobbantás: pánik tört ki, vérző emberek feküdtek mindenfelé
- Karácsony estére sem engedték ki szülei a spájzban éheztetett kislányt
- Videóra vették egyik rendőr lelövését Dallasban 

 

medvek.jpg