Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kozsdi Tamás - Gondolatok a könyvről 2013. szept. 1.

2015.07.19

Gondolatok a könyvről

2013. szeptember 1.

 

Beszéljünk a könyvről, majd a könyveidről. Mi a könyv? Egy köteg papír egybekötve a szekrényeden, már ha van még a plazmatévé és a játékkonzol mellett. Miről szól? Valami ponyva? Idétlen megyek egyik helyről a másikba regények, trendi kiszólásokkal? Van sűrűsége, fajsúlya, mélysége, értelme, üzenete, kora? Ismert a szerzője, mit csinált, lett belőle valaki? Ismeri legalább egy lexikon? Csak az internetes? Hol tárolod a könyveidet? Dobozban? A pincében? Nem mohás, nem ázott még át? Milyen állapotban vannak a könyveid? A gerincek elszakadtak? A lapozástól foltos a széle? Leporolod még néha Őket? 

Mi a könyv? Egy üzenet, egy darabka az életből, egy emlékezet, egy szó, egy hang és egy hatalom. Emlék amely megőrződött az anyagban. Egy szó, amely örökké felhangozhat, egy üzenet, amely mindig a füledben csenghet. Sohasem hagy el ha megértetted, s tied lesz halálod óráján. Üzenet, melyet ha kézbe veszel tudod hogy Neked szól, a Tied. A könyv viszi neked, ez a jelentéktelen papírköteg, hol jobban hol csinosabban kivitelezve. Szó amely ott lapul a fedőlap alatt, ki nem mondott Szó, amely egy másik "lényed" által olvastatik el. Felveszed a ritmusát, felveszed az író "hang"-ját, amelyet Ő is hallott, ezért írt, mert "kellett". S ott hagyta benne Neked a Hangot, az Úristen hangját. A Szót, amelyet minden élő gyermekébe tett, azt a Hangot amelyet akarná hogy mindenki, mindenkor hallja, hogy ott lehessen kéznél. Neki szól. Az embernek.

A könyv az ember találmánya, az emberért, az emberiségnek. Alapja fa, a csodálatos teremtés, az örök élet szimbóluma, a "felmászás" útja az égbe. A könyv alapja a papír, mely sokat szenved mire sima ív lesz s még messze a nyomda, s a festék. Becsüld meg a könyvet, mert az Hatalom. Hatalom koncentráció. Egy csomóba összepréselt tudás, életút, bölcsesség, vigasz, eszköz bármikor hogy több legyél, fejlődj s hogy ne érezd magad olyan egyedül (kívül). 

Vigasznak van ott a könyv, melletted a polcon, hogy megérthesd mi miért van, lásd az ember mivégre van, felcsippents egy Szót néha ha odamész a polcokhoz, hogy rátedd a kezed a Hatalomra, mely a könyvekből árad, s talán meg is könnyezz egy szép jelenetet mely olyan őszintén és emberien tette eléd a helyzeteket. A könyv nem forrás, hanem közvetítő. Elvezet oda ahova a lelkünk és szellemünk vágyakozik, ahol "kielégül". Mert nem csak a testnek kell elégtétel a mindennapokban, hanem a többi "részünknek" is.

A könyv Hatalom. Mert emlékeztet rég volt dolgokra, hogyanokra, ívekre és kifutásokra. Rád szól hogy merre mész Te ma itt? Megkérdezi Tőled hogy ki vagy, a szemedbe vallja, hogy meddig jutottál, pedig csak egy s más karakter életét nézed, meséit olvasod, kitalált históriáit követi szemed, de mégis állandó jelleggel azonosulunk, minden egyes könyv kézbe vételekor. Olyan ez mint egy ölelés. Aki átölelt, annak az érzetét még sokáig képes vagy érezni, a rosszát is, a jóját is. 

A könyv hatalom, mely körülvesz, és szeretve keresi benned a jót, az igazat; nevel és ha kell eltanácsol. A könyv vigyáz is Rád. Mert amíg Vele vagy nem vagy máshol, ott vagy Őbenne, lágyan elringat, óva, féltve vigyázza türelmed, melyet olvasásra szánt a benned lakó Idő. 

A könyv szeretet, a könyv szerelem. Életút, mely habarcsként sűrűsödik az öledbe. Hány ember kezében ült, hány lélek kötődött már hozzá, mennyi-mennyi szenvedély és vágy, akarat és harag gyúlt tüzet e könyv emlékezetében, mennyi haragvó, gyanakvó gondolat tódul oda a kezedbe amikor Azt a könyvet kézbe veszed. S te vagy a fejlődés végén, itt és most, amikor kezedben lehet a Mű. Csak egy Mű van. Az Isten nagy és csodálatos Teremtése. Ez van a könyvekben. Bárhol, az összes sorban. A zseni író az aki ezt el tudja mondani, át tudja adni, aki sorrá tudja nevelni a szépet, akiben úgy összpontosul a szerelem, ahogyan senkiben. Ez az író hatalma, a transzformáció.

Mondd hol tartod a könyveid? A pincében, zsákban? Kapnak ott fényt? Szeretnek ott mondd? Szeretik e vajon onnan a gazdáikat? Akik őrzik lenyomatát, bírják a kulcsát az Életnek? Mi vajon a sorsuk Nálad, a fejedben, van helyük a szívedben, a lelkedben, keresi őket a tudatod, vágyja érinteni őket a kezed? Simítani a borítójukat, ízlelni az aurájukat? 

Becsüld meg a könyveket, még ha épp nem is neked szólnak, azaz nem Téged szólítanak meg. Őrizd és vigyázd, mert betér hozzád Valaki aki elkéri majd, s te átadod, hiszen Neki érték, Neki adja át a tant az életről, az igazról, a szépről, s nem fogod bánni hogy néhány évtizedig Te őrizted "hiába". Kincseid vannak, kincsek lapulnak a polcodon, a házban, a padláson. 

A kincsekkel aszerint bánj, hogy időszakosan kézbe veszed őket és megérzed hogy mi az ami még üzen neked. Ami nem, helyezd távolabb, legyen a kinti szekrényen, kerüljön dobozba ha máshogy nem fér, de ölelje körbe a szobád az és leginkább Az, ami Most aktuálisan beszél Hozzád. Mert így fejlődsz, így akad meg a tudatod a plazma tévé kikapcsolása és a közösségi oldal görgetése között hogy megállj ott, s add át magad Neki. Birtokába akar venni, formálni akarja azt Aki vagy. Hogy kicsit az is legyél amire ő megtaníthat Téged. Az Istenünk simogató nevelése. 

A könyvet szeretni kell. Szeretni és átölelni. Hogy léteznek.