Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


007 A kőkori guancsók népe és Európa őstörténete

2015.07.23

ELTŰNT VILÁGRÉSZEK –
ATLANTISZ ÉS LEMÚRIA –

valamint a kőkori guancsók népe.

 

Földünk külső alakja szakadatlanul változik. Mi gyenge szemünkkel és durva felfogásunkkal nem tudjuk ezeket a változásokat megfigyelni; mi csak azt látjuk, ha a tenger színén új sziget támad vagy ha egy meglevő sziget lesüllyed a tenger fenekére; csak azt látjuk ha egy hegyóriásnak jelentékeny része elindul helyébők s erdőket, réteket és házakat maga alá temetve mindaddig meg nem áll, amíg lent a völgyben nyugvópontra nem talál.

Volt olyan idő, amikor egész Európát tenger borította el, amelyből csak a legmagasabb hegycsúcsok emelkedtek ki és ugyanakkor az az óriás terület, amelyet ma az Atlanti-tenger takar, szárazföld volt. Atlantisznak hívták ezt a nagy világrészt, a mely még Ázsiánál is jóval nagyobb volt és a melyen a régi görög írók szerint emberek laktak, akik már fölemelkedtek a kultúrának bizonyos fokára, sőt később, amikor már az ő világrészüket az elsüllyedés veszedelme fenyegette s Európa és Ázsia a tenger hullámaiból kiemelkedni kezdett, hódító utakra indultak kelet felé s megnépesítették Európát.

Egy másik ilyen eltűnt világrész Lemuria, amely Indiát Afrikával kötötte össze. Ennek a világrésznek az volt a végzete, hogy dél felől rázúdult a tenger, amely elárasztott óriás földterületeket, amelyeknek lakói jórészt elpusztultak és csak csekély részük tudott elmenekülni észak felé. Az óriás világrész víz alá került és csak a mai Madagaszkár maradt meg belőle. Lakói közül azok, akiknek kedvezett a szerencse, Afrikába és Ázsiába menekültek.

Úgy Dél-Afrikában és Madagaszkár szigetén, valamint az indiai szigeteken és magán az indiai szárazföldön még ma is élnek a lemurok, vagy félmajmok, amelyekről az eltűnt világrészt elnevezték és lehetetlen volna, hogy ez az állatfaj egymástól annyira távol eső vidékeken éljen, ha ezek a vidékek egykor egyetlen összefüggő szárazföldet nem alkottak volna. Másrészt az említett szigeteken oly állatok fordulnak elő, amelyek egyáltalában csak nagyobb szárazföldön tudtak kifejlődni.

Borneo szigetén ugyanazok az emberhez hasonló majmok élnek, mint az egyenlítőn Nyugat-Afrikában.

Még földtani okokat is fel lehet hozni, amelyek arról tanúskodnak, hogy India és Afrika között egykor nagy szárazföld létezett. Ezek azok a nagy tűzhányó hegyek, melyek a föld felületét még ma is minduntalan megváltoztatják.

Lemuria valószínűleg nem pusztult el egy napon, hanem az elemi katasztrófáknak hol sűrűbben, hol ritkábban következő láncolata pusztította el. Az embereket, akik Lemúriában éltek, nem érte egyszerre utol a katasztrófa.

Lakói oly földrészekre voltak kénytelen menekülni, amelyeken már régebben kitombolták magukat a tűzhányó hegyek és jobban megállapodott a föld belseje, mint például Afrika keleti része. Ide menekülhetett Lemuria lakossága.

Azok a svájci hegyóriások, amelyek csupa apró tengeri kagylóból vannak összealkotva, arról tanúskodnak, hogy még azok a vidékek is amelyeket különös előszeretettel tekintünk a szárazföld legtipikusabb kifejezésének, ősrégi időben a tengerbe merültek. Földtani okokkal bizonyíthatjuk, hogy alig van Európának olyan része, amely legalább egyszer de némelyike minden bizonnyal többször is tenger volt. Másrészt a Földközi-tenger nem is oly beláthatatlan messze időben szárazföld volt, amelyből ma már csak három nagyobb és több kisebb sziget maradt meg.

Az ókornak három klasszikus írója foglalkozott Atlantisszal az elsüllyedt világrésszel. Ezek az írók ismertetnek egy legendát, amely szerint rég elmúlt időkben össze volt kötve a mi világrészünk egy másik világrésszel. E klasszikus írók egyike Plátó, aki i.e. 4. évszázadban élt, de ő Szólónnak egy állítólagos költeményére hivatkozik, amelyben ez a híres törvényhozó két évszázaddal előbb elmondta mindazt amit az egyiptomi papoktól régi feljegyzések alapján az eltűnt világrészről megtudott.

A mai gibraltári szorossal szemben, egy sziget terült el, amely nagyobb volt mint Afrika és Ázsia együttvéve. E sziget sokkal nagyobb civilizációnak volt a hazája, mint a barlanglakóké volt, akik abban az időben Nyugat-Európának urai voltak. Ezen a szigeten hatalmas városok, gyönyörű templomok és fényes paloták voltak.  Erről a szigetről amelyet Plátó Atlantisznak nevezett el, kilencezer esztendővel ez előtt a filozóf előtt elindult egy hatalmas hadsereg, amely meghódította Nyugat-Európát és Olaszországot is beleértve, amelyet Plátó idejében Tirrhéniának neveztek; ezenkívül elfoglalták Észak-Afrikát, egészen Egyiptomig.

Ennek a hagyománynak egy másik formáját találjuk Theopompnál, aki mikét Plátó a 4. sz.-ban, de mégis ennél valamivel későbben élt. Theopomp szerint Atlantisz története részét alkotta annak az oktatásnak, amelyet Szilén Midász királynak adott. Szilén, aki Midász fogságába esett, megmagyarázta ennek a királynak a természet és a jövő titkait. Így a többi közt a következőket mondta el neki: Európa, Ázsia és Afrika szigetek, amelyeket az óceán vesz körül. Csupán egy kontinens van ezeken kívül. Nagysága mérhetetlen. Nagy állatok vannak rajta és kétszer akkora emberek mint mi vagyunk. Nagyon sok és igen nagy város van ezen a kontinensen és lakóinak sajátszerű szokásaik vannak és törvényeik éppen ellenkezője a mieinknek. E kontinens lakóinak igen sok aranyuk és ezüstjük van, úgy hogy náluk az aranynak csekélyebb az értéke, mint nálunk a vasnak. Egy napon arra vállalkoztak, hogy fölkeressék a mi szigeteinket: tíz millió emberük átkelt az óceánon s ezek eljutottak egészen a hiperboreusok országáig. A tengerentúlról érkezett hódítók tudakozódtak arról a vidékről, amelyen kiszálltak és azt mondták nekik, hogy a hiperboreusok a legboldogabb emberek Európa, Afrika és Ázsia összes népei között és az atlantidok, megvetve a hiperboreusok szegényes és nyomorúságos életét, nem méltatták országukat arra, hogy beljebb menjenek.

Theopomp szerint csak a hiperboreusok országát tisztelték meg Atlantisz lakói látogatásukkal, míg ellenben Plátó szerint elfoglalták egész Itáliát és Észak-Afrikát, egészen Egyiptom határáig. A nagy aténi filozóf az elfoglalt vidékek között Gadirt, a mai Kádixot, tehát Spanyolországot is említi, és végül egy nagy háborúról beszél, amely Görögország lakói és a hadsereg között folyt, amely kontinensünk nyugati részeit meghódította. Görögország lakói visszautasították ezt az inváziót. Csakhogy ezek még nem voltak a hellének. A turáni eredetű pelázgok, akiknek a hagyomány szerint oly kiváló szerepük volt Atén ősi történetében még urai voltak annak az országnak, amelyet később Görögországnak neveztek el[1]. Házaik és városaik voltak és ismerték az érc feldolgozását. Ezek a turáni népek voltak tehát azok, amelyek leigázva a jóval előttük megtelepedett barlanglakókat, megalapították Görögország civilizációját és megállították az Atlantiszból jött idegeneket hódító útjukban, míg Afrikában, Plátó szerint az egyiptomi civilizáció szolgált ellenük áthághatatlan bástyául.

Plátó egyiptomi forrásból merített, addig Theopomp nem mondja meg, hogy ő honnan vette ismeretét. De a sok eltérésből következtethető hogy más-más forrásból merített.

Marcellusz az etiópokról írt művében azt állítja hogy az Atlanti-tengerben, a mi kontinensünkhöz közel, tíz sziget volt és e szigetek lakói még az ő korában is sokat beszéltek egy sokkal nagyobb szigetről, Atlantiszról, amely hosszú ideig fennhatóságot gyakorolt az Atlanti-tenger valamennyi többi szigetén.

Plátó szerint Atlantiszt földrengés pusztította el. Látjuk a földet néha emelkedni, néha meg süllyedni, írta Pozeidóniusz ezelőtt kétezer esztendővel. Ezek szerint az Azórok, a Kanári-szigetek és Madéra roncsai annak a szárazföldnek vagy szigetnek.

Ebből a világrészből indult ki a magyarral rokon baszk vagy iber népfaj és hódította meg Európának egész nyugati részét, ahol a vad barlanglakók bámulva nézték, mint építik a jövevények első városaikat és ahol a nagy indo-európai bevándorlásig uralkodtak. Innen terjesztette ki az iber vagy baszk faj uralmát északi Afrikára is, ahol az egyiptomiakkal közeli rokon berberek megérkezéséig uralkodott.

A guancsókat, a Kanári-szigetek bennszülött lakóit Berthollet, Glas és más kiváló etnográfusok nyelvük után a baszkok rokonainak, arcuk, koponyájuk, csontvázuk és egyéb testi sajátságaik után pedig az észak afrikai berberek rokonainak mondják és nyomban hozzáteszik, hogy még abban az időben amikor Észak-Afrikát még nem választotta el tenger Dél-Európától, a baszkok és berberek egy népet alkottak.

A teneriffai guancsók többnyire barlangokban éltek a tengerpart közelében, nyáron pedig a sziget belsejében magasabban fekvő hegyüregeket kerestek föl. Miss Haigh még fölfedezésük idejében írta le ezeket a barlangokat; tőle tudjuk, hogy e barlangok egy része emberi kéznek műve volt; négyszögletű kamrákra volt fölosztva, a sziklákból kivágott padokkal és fülkékkel, miként miss Haigh mondja, tejes és vizes edények eltartására. Ezenkívül voltak szalmával fedett kőházaik is. Halottjaikat is barlangokban temették el és minden családnak vagy törzsnek volt egy ilyen barlangja. Bejáratát gondosan elrejtették és ma már csak véletlenül bukkannak egy-egy ilyen barlangra. Halottaikat állva vagy faállványokra fektetve temették el, de néha guggoló helyzetben levő halottakat is találnak, ami a baszkoknál és az amerikai őslakóknál jó ideig általános szokás volt; előbb azonban a guancsók halottjaikat sóval és vajjal bedörzsölték, a levegőn jól megszárították és cserzett bárány- vagy kecskebőrbe tették. Különösen a guggoló holttesteket preparálták ilyen módon.

A guancsók rendezett állami életet éltek; főnökeik voltak, akiket mencéknek hívtak s ezek egy közös államfőnek voltak alárendelve[2]. A nép föloszlott nemesekre és köznépre és büntető törvényük volt, amely azonban csak a rablókra, a gyilkosokra és a házasságtörőkre terjedt ki. Civilizációjuk még a kőkorszakból maradt vissza.

Busk is azt mondja, hogy a berberek is ugyanabból a nem áriai és valószínűleg uráli népfajból valók voltak, mint a baszkok. A guancsók tehát vagy az észak-afrikai vagy a dél-európai baszkok maradványai. Somogyi Ede: Emlékezzünk régiekről[3] 1908. 58-73.

 

 

 

Európa őslakói

 

Ha Európa őslakóját akarjuk megismerni, el kell mennünk addig, amikor még mamutok és elefántok, orrszarvúak és vízilovak, oroszlánok és hiénák népesítették ezt a világrészt, amelyekkel együtt élt az ember. (79. o.)

Egész Európát az Északi-tengertől egészen a Földközi-tengerig egyforma nép lakta, amely talán csak nevében különbözött egymástól, de nyelvében mindenesetre közel rokon volt egymással. Két nép osztozkodott Európán. Északon és keleten a finnek, nyugaton és délen a baszkok uralkodtak. Európának egész keleti fele, beleértve Magyarországot is, a finneké volt, a Ny-i pedig a baszkok vagy ahogyan ők magukat nevezték: az iberek telepedtek meg. Ebben az összes tudósok egyetértenek. Később rájuk támadtak előbb turáni, azután áriai népek, amelyek ezt az őslakosságot mindenünnen kiszorították és csak magasan északon és mélyen délen hagytak meg nekik egy kis partot, ahol a mai napig fenn tudják tartani magukat. (86. o.)

Az árják csak jövevények ebben a világrészben. A valódi őslakók idejében a görögök és a rómaiak a germánok és a szlovákok jóformán még az idők méhében rejtőztek. De a kelták, a pelazgok és az etruszkok szintén már a történeti korszakban szerepeltek és szinte a mi szemeink előtt pusztultak el. (79. o.)

Az árják akik még a százezer évvel ezelőtt élt embereknél is műveletlenebb, vadabb és barbárabb állapotban kerültek ide a mi világrészünkbe, minden műveltségüket, egész kultúrájukat ennek az ősi népnek köszönhetik. (83. o.)

Sem a görögök, sem a rómaiak, sem a germánok, sem a szlávok nem tudtak írni, mielőtt Európába jöttek, de a tudósok óriási műveltséget tulajdonítanak ezeknek a népeknek a világ megteremtésétől fogva. (82-83.)

Azt mondják, hogy a csudok (finnek) ősrégi időkben nagy és hatalmas nép voltak, akiket a régi görögök is nagyon jól ismertek; íróik is sokat foglalkoztak velük, csakhogy elferdítették a nevüket, amelyet sem kiejteni, sem leírni nem tudtak, és szkütoit, azaz szkítákat, a mi nyelvünkön szittyákat csináltak belőlük. (99.)

Európa legősibb lakói 20-30-40 ezer évvel ezelőtt elsősorban a baszk nyelvet beszélték. Másodsorban következik a finn nyelv, amely szintén csak kevés változáson ment keresztül. Harmadsorban pedig a magyar nyelvet kell itt említenünk, mert ez is a legősibb európai nyelvek közül való. (99.)

Somogyi Ede 1908. 79.,83.,86.,99.

 

[1] Itt arról van szó hogy a teljes ma méltatott görög kultúra egy turáni szemléletű és a görögnél lényegesen régebbi és magasabb kultúrát vett át meglehetősen butább formában, de a görög kultúra elsősége kifejezetten ezen korai turáni népekhez kötődik. Ezt a mai történelem szemlélet elhallgatja, hogy azoké lehessen a kultúra elsőség akik később lakták az adott területet. Ez az „átvevő” módszer megmutatkozik a Föld számos magas kultúrájú területén pl. a Közel-Keleten vagy a Kárpát-medencében is. A mai történelemszemlélet és az igazság között – atekintetben hogy honnan származik pl. Európa kultúrája, művelődése - jelentős eltérés mutatható ki. 

[2] A kőkori guancsóknak tehát nemesi osztályuk, törvényeik és balzsamozást alkalmazó halotti kultúrájuk volt. Rokonok a baszkokkal, akiknek a mai napig piros-fehér-zöld színű zászlójuk van.  

[3] Ezt a forrást a központi könyvtárban sem lehet megtalálni, aminek feltehetően az az oka hogy a szerintem kiváló Szerző – aki egymaga kiadott egy 14 kötetes magyar lexikont évekkel a Pallas nagylexikon megjelenése előtt!!, egymaga kiadott egy öt nyelvű szótárt stb. – olyan megállapításokat tesz és bizonyít forrásokkal, európai gondolkodók, tudósok állításaival Európa kőkori történetére, amely nem illeszkedik az elmúlt évszázad európai történelem hamisításába, mely szerint ide az indogermánok és nem a turániak vagy pláne az őslakos kárpát-medenceiek a kultúra hozók, továbbá a majom-neandervölgyi ember az origo miközben lényegesen korábbról a Kárpátokból 1300 cm3-es koponyájú csontlelet is ismert. Somogyi már e munkája előszavában leszögezi (1908-ban!): „Egy dolog már ma is egészen bizonyos és ez az hogy mind azok a népek, amelyek számos évezreddel ezelőtt, egészen az indogermán népek beözönléséig Európában laktak, ugyanabból a törzsből valók voltak, amelyből a magyar nép származott. Ezzel a tudósok már tisztában vannak és ehhez ma már alig fér kétség. Európa legrégibb lakói urál-altájiak, a később érkezettek pedig, a pelázgok és az etruszkok turániak voltak. (…) Az indogermán népek melyek mint jövevények özönlöttek be a világrészbe az ő jövetelükkor az északi Jeges-tengertől egészen a Földközi-tengerig, az Atlanti-tengertől egészen az Urál-hegységig velünk rokon népek foglaltak el.” (i.m. 5-7.)