Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


015 Elő-Ázsia és Nyugat-Eurázsia Kr. e. 8-7. évezred

2015.07.23

Elő-Ázsia és Nyugat-Eurázsia Kr. e. 8-7. évezred

Götz László: Keleten kél a nap, Kultúránk a történelmi ősidőkből, Püski, Bp. 1994. 714-723.

 

… a Közel-Keleten nagyjából a Kr. e. 9-8. évezred folyamán kialakult élelemtermelő műveltségek a 7. évezred idején már nagy területeken, Nyugat-Anatóliától a Zagrosz hegységig összefüggő kultúrzónát alkottak. … Ugyancsak a 7. évezred folyamán – szórványos 8. évezredbeli kezdetek után (Mureybet, Ganğ Dareh Tepe) – már a kerámia is számos helyen megjelent: Nyugat-Anatóliában az Antalya melletti barlangokban, a közép-anatóliai Konya síkság környékén (Çatal Hüyük), Kilikiában (Mersin, Tarsus), az Amuq síkságon, Szíriában (Ras Šamra), Palesztínában (Jerikó, Beidha), valamint a Zagrosz hegység iraki (Tell Bugras, Jarmo) és nyugat-iráni részein (Tepe Guran, Tepe Sarab, Ali Koš stb.), sőt még a Káspi-tó délkeleti partvidékén is (Ghar-i Kamarband, Hotu-barlang). (714)

Ezt a legkorábbi, még igen nyers kidolgozású, durva-szemcsés kerámiát egyenlőtlen feketés-vöröses foltos elszíneződéséről általában ómonokróm (Altmonochrom) árunak nevezik. … A 7. évezred vége felé már az edényfestés kezdetei is megfigyelhetők, hevenyészett zegzugos vonalak formájában. (715)

… egyrészt a nyugatabbi lelőhelyek (Karain, Beldibi, Belbasi, Çatal Hüyük, Mersin, Amuq A, Ras Šamra) festett ómonokróm áruja, másrészt a Zagrosz vidékének (Jarmo, Tepe Guran, Tepe Sarab, Ali Koš) legrégebbi festett kerámiája egy-egy szervesen összetartozó csoportot alkot, amelyek azonban bizonyos mértékben egymás között is összefüggenek. A közbeeső észak-mezopotámiai területeken valamivel később, a 7. évezred végén tűnik fel a kerámia. (715)

A 7. évezred második felével kezdődően, a kerámia általános elterjedésével párhuzamosan szinte minden lelőhelyen rohamos kulturális fejlődés észlelhető. A korábbi, meglehetősen nyomorúságos egyszobás kunyhók helyett már valódi, szolídan épített, gyakran több helyiségből álló házakat találunk (l. pl. a Hassuna IV. rétegéből, kb. 5600-ból származó udvarház alaprajzát. (715)

Megjelennek az amulettek – többek között már a később általánosan elterjedt kettősbalta- és bikafej-alakúak is –, a pecsétnyomók, a főleg női alakokat mintázó jellegzetes festett terrakotta figurák – amelyek szintén az egész elő-ázsiai térségben megtalálhatók –, a többszínű falfestmények és fali reliefek (Çatal Hüyük, Can Hasan). Ugyanígy a fémművesség kezdetei is már a 7. évezredben megfigyelhetők az egész térségben: 7000 táján hidegen kalapált rézeszközök Çayönüben, 6750 körül olvasztott rézrög Suberdében, a 7. évezred közepén rézgyöngyök Ali Košban, öntött réz- és ólomgyöngyök Çatal Hüyükön stb. (715)

A 7/6. évezred fordulójával kezdődően mutatkozik meg Elő-Ázsia központi vidékeinek (Észak-Mezopotámia) fokozatos kulturális kiegyenlítődése. … E folyamat során az első fokozatban, a 6. évezred első felében a már festett Hassuna kerámia (Hassuna Ib rétegétől felfelé) szinte az egész mai Észak-Irakban egyöntetűvé vált. (715)

Területe majdnem pontosan fedi az időben közvetlenül csatlakozó Samarra műveltség (kb. 5600-5000) kerámiájának és egyéb tipikus leleteinek elterjedési zónáját, számos kutató Hassuna-Samarra kulturáról, ill. periódusról beszél. A Samarra műveltséggel nagyjából egyidejűleg, 5500 körül kissé nyugatabbra, Szíria északi, Kelet-Anatólia déli és Irak legnyugatibb vidékein a Tell Halaf kultúra alakult ki, amely azután 5000 táján az egész említett térség műveltségeire kiterjeszkedett. (716)

A legkorábbi európai neolitikus telepeket Thesszáliában találjuk a 6. évezred elején (Nea Nikomedia, Proto-Sesklo). Kerámiájuk minden változata a megtévesztésig hasonló a korai Hacilar áruhoz (5900 körül) de megjelenik az ún. benyomatos (impresszó) kerámia is, amelynél a díszítő mintákat általában a cardium-kagyló (szívkagyló) héjával nyomkodták be az edények falába, néha pedig egyszerűen csak körömmel. E díszítési mód legkorábbi előfordulásait (6000 körülről) a szíriai tengerpartról és Kilikiából ismerjük (Ras Šamra, Byblos, Mersin, Tarsus), nyilván onnan került el tehát a 6. évezred derekán Görögországba, sőt nem sokkal később lépésről lépésre szinte az egész mediterrán térség parti régióiba: az Adria dalmát és olasz partjaira, Szicíliába, Dél-Franciaországba, végül Spanyolországba is.

Ciprus szigetén is 6000 körül jelentek meg az első neolitikus gyarmatosok. A lakosság Észak-Szíriából vagy Kilikiából érkezett. (716)

Krétára szintén Elő-Ázsiából terjedt át a neolitikus kultúra, ugyancsak a 6. évezred legelején. A legtöbb párhuzam a telepesek kilikiai eredetére vall. (717)


A 6. évezred második felével kezdődően újabb, ezúttal tetemesen nagyobb tömegeket megmozgató vándorlások indultak ki Elő-Ázsia nyugati feléből, amelyekben ismét főleg anatóliai, kisebb részben azonban már észak-szíriai telepesek is részt vettek. E gyarmatosok a Boszporuszon és (vagy) a Dardanellákon keresztül vették útjukat, s a 6. évezred végén valósággal elözönlötték a Balkán keletebbi és északabbi tájait, de a Kárpát-medence alföldi és erdélyi területeire is eljutottak. Ők alakították ki Bulgáriában a Karanovo vagy Kremikovci kultúrát, a mai Jugoszlávia, Dél-Magyarország és Erdély térségében pedig a Starčevo-Körös műveltséget. E kultúrkörök nem vezethetők le a korábbi thesszáliai korai neolitikumból, hanem Thrákián keresztül érkezett közvetlen anatóliai (Çatal Hüyük „nyugat”, Hacilar, Can Hasan) hatások és bevándorlások következményei. (717)

 


E tömeges népmozgalmak tükrében szemlélve kézenfekvő magyarázatot kap az az önmagában véve meglepő jelenség, hogy a 6/5. évezred fordulója táján a legtöbb közép- és nyugat-anatóliai kőrézkori település elnéptelenedik. Így Hacilar, Çatal Hüyük, Can Hasan virágzó, népes telepein is megszűnt az élet, s mindezen magas fejlettségű 7-6. évezredbeli anatóliai műveltségek területein néhány lelőhelytől eltekintve az 5. évezred legnagyobb részében és a 4. évezred első felében hiányzik a kulturális folytonosság, a fejlődés pang, a népesség minden valószínűség szerint igen ritka. Csak a 4. évezred második felében kezdődik meg ismét e térség művelődésbeli fejlődése, lakosságának feltöltődése, ekkor azonban már kimutathatóan keletről érkezett, végső fokon mezopotámiai-szumér eredetű kultúrhatások és bevándorlások következtében. (717)

 

Másfelől az 5. évezred elejétől kezdve a Balkán és a Kárpát-medence népességének feltűnően gyors növekedését figyelhetjük meg; egyre-másra keletkeznek a földművelő-állattenyésztő telepek, ami nagyméretű, Elő-Ázsiából kiinduló bevándorlásokat bizonyít a Balkán és Közép-Európa délebbi területei az 5-4. évezredben Anatóliából és a Halaf kultúrkör térségéből származó földművelő gyarmatosokkal töltődtek fel. (718)

Vagyis a migrációk kiváltó okát nem egyedül Anatóliában kell keresnünk, hanem azokban lényeges szerepet játszott az akkorra magas fejlettségi fokot elért Samarra-Halaf régió népességének túlszaporodása is, amely a 6. évezred második felében minden jel szerint valóságos demográfiai robbanáshoz vezetett. Ennek következményei voltak a nyugati irányú vándorlások. A 6. évezred második felében egyértelmű Samarra-Halaf hatások jelennek meg Anatóliában (pl. Can Hasanban), amelyek 5000 táján egészen a nyugat-anatóliai Hacilarig eljutottak: Sőt, még a Starčevo-Körös kultúra leleteiben is igen erős Halaf párhuzamok jelentkeznek: a női agyagfigurák, a pecsétnyomók a Halaf kultúrkör megfelelő leleteinek szinte azonos változatai, s a jellegzetes Halaf kerámia közeli párhuzamai is megtalálhatók az Al-Duna mentén és Erdélyben. (718)


A dél-mezopotámiai síkságot is e kultúrkör térségéből érkezett telepesek gyarmatosították; eleinte – a 6. évezred utolsó századaiban – főleg a Samarra műveltség, az 5. évezred első felében. (718)

Az Eridu-Ubaid műveltség északi térhódításával párhuzamosan, kb. 4500 óta a jelek szerint maga a halafi törzslakosság is részben északabbra és keletebbre kényszerült. A Halaf kultúra eredetileg (5000-4500 között) közvetlenül csupán a Van-tó vidékéig (Tilki Tepe) és Rovanduz környékéig (Gird Banahilk) terjeszkedett ki, azaz éppen hogy elérte az Urmia-tó körüli kultúrcsoport (Hağği Firuz, Hasanlu, Dalma Tepe stb.) déli határait. Az 5. évezred második felében, az északi Ubaid műveltség megjelenése után a halafi területeken, a Halaf kerámia Tegutban, a Nahicseván melletti Kültepén és Északnyugat-Asszerbeidzsánban másutt is feltűnik. (719)

A 4. évezred elején viszont az Urmia-tó környéki kultúrkör tipikus kerámiája, a Dalma áru közeli megfelelései jelennek meg az észak-asszerbeidzsáni Ilani Tepén, miután valamivel előbb, az 5/4. évezred fordulója táján az Urmia-tó körüli műveltség törzsterületein egyre fokozottabban jelentkeztek az északi Ubaid kultúra hatásai. (719)


A Halaf körre 4500 óta egyre erőteljesebben felülrétegeződő északi Ubaid kultúra terjeszkedése láncreakciót váltott ki: északabbra és keletebbre nyomta a Halaf műveltség egyes csoportjait. (720)


A mindenkori gyarmati műveltségek egyik igen jellegzetes, mintegy időtől független vonása: a szűzföldekre elvándorolt telepesek általában mindenütt és mindenkor még évszázadokig – sőt néha teljes évezredig – megőrzik eredeti hazájuk akkori kulturális állapotát, amikor a kivándorlás megtörtént, s a központi területek további művelődésbeli vívmányai csak tetemes fáziskéséssel jutnak el hozzájuk, többnyire egy-egy újabb telepes raj beérkeztével. (720)


Ily módon az elő-ázsiai-mezopotámiai mag körül az idők folyamán koncentrikus művelődési körök alakultak ki, amelyek fejlettségi foka a központtól való távolságukkal egyenes arányban fokozatosan mind alacsonyabb kulturális nívón állt. Amidőn pl. az 5/4. évezred fordulója táján Mezopotámia területein már a fejlett késő-kőrézkori Eridu-Ubaid 3-4 kultúra virágzott, a műveltség a városiasodás kezdeteinek küszöbét már elérte, nagymértékű fémfeldolgozással, öntözéses mezőgazdasággal, a társadalom előrehaladott tagozódásával, nagyobb, kimondottan államszerű szervezett közösségek kialakulásával stb., addig a közvetlenül csatlakozó területeken még a Halaf korszak korai kőrézkori hagyományai és formái uralkodtak (Transzkaukázia, Kelet-Anatólia stb.), a távolabbi peremvidékeken pedig (Észak-Irán, Dél-Turkmenisztán, ill. Balkán, Kárpát-medence stb.) Hassuna ill. Hacilár – Çatal Hüyük későneolitikus fokozatát találjuk. (721)

E „szabály” alól csak akkor észlelünk kivételt, ha a gyarmatosok fontos nyersanyagok (ércek, drágakövek, nemes fafajták, keresett fűszerek vagy egyéb luxuscikkek) lelőhelyein telepedtek meg. Ilyen esetekben az anyaországgal a kezdetektől fogva állandó szoros kapcsolatok álltak fenn, a „kultúrlépcső” tetemesen alacsonyabb volt: pl. az afganisztáni lazúrkőlelőhelyek körzetében, avagy az iráni Sialk és Tell-i Iblis környékén, ahol jelentős rézérctelepek találhatók, sőt még az erdélyi és észak-balkáni érclelőhelyek területén is. (721)

Tekintsük át most az európai területek új kőkori műveltségeinek további fejlődését. Az 5. évezred a Starčevo-Körös és a vele párhuzamos bulgáriai Karanovo (Kremikovci) műveltségek konszolidálódásának és lassú terjeszkedésének időszaka. E kultúrák nem vezethetők le közvetlenül a thesszáliai korai újkőkorból, hanem Thrákián keresztül érkezett anatóliai és részben észak-szíriai (Samarra-Halaf) gyarmatosok alkotásai voltak. (722)


Kr. e. 4000 táján a Balkántól, Kárpát-medencétől északabbra és keletebbre is megjelenik a neolitikum, a Hollandiától Kelet-Európáig terjedő szalagdíszes vagy vonaldíszes kerámia kultúrkörének képében, amelynek keletkezését a modern kutatás elsősorban a Körös műveltség és az egyidejű észak-balkáni Starčevo-facies végső fokon elő-ázsiai eredetű földművelő telepeseinek alkotásaként szemléli, másrészt – kisebb mértékben – újabb elő-ázsiai gyarmatos csoportok megjelenésével magyarázza. (723)


A szalagdíszes kerámia kultúrkörének autochton európai eredetére – amint ezt egyesek állítják – pl. Pittioni –, semmiféle bizonyíték nincs. … A szalagdíszes kerámia kultúrája bizonyíthatóan a Starčevo-Körös műveltség egyenes kisugárzása. Ezzel a ténnyel viszont egyértelműen bebizonyosodott az is, hogy a Starčevo-Körös kultúrkör elő-ázsiai eredetű földművelő telepesei Közép-Európa északabbi vidékeire is tekintélyes számban eljutottak, amint ezt G. Childe már több évtizeddel ezelőtt felismerte. (723)

Keleten pl. Nyugat-Ukrajnában a neolitikum kezdetei legelőször az ún. déli Bug kultúrában foghatók meg, s ennek alsó rétegeiben a Körös műveltség női agyagfiguráinak, kerámiájának és egyéb leleteinek közeli párhuzamai találhatók. (723)

Ezekből a kezdetekből fejlődött ki a 4. évezred derekán és második felében a romániai-ukrajnai Cucuteni-Tripolje műveltség, amely szintén kárpát-medencei és észak-balkáni földművelő telepesek alkotása volt. Lépésről lépésre terjeszkedett délnyugatról kelet és északkelet felé. … A kultuszban, a szokásokban, a művészetben igen jelentős számban találunk anatóliai eredetű vonásokat, de az embertani vizsgálatok is a népesség déli, végső fokon elő-ázsiai eredetét bizonyítják: a tripoljeiek részben mediterranoid-europidok, részben pedig rövidfejű armenoidok voltak. (723)