Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


016 A szittya Buda és India alig ismert őstörténelme

2015.07.23

A SZITTYA BUDA ÉS INDIA

ALIG ISMERT ŐSTÖRTÉNELME

(Csobánczi Elemér: Ősturánok 1963, New York, 85-96.)

 

India történelmét három nagy időszakra kell bontanunk. Az első időszak Kr. e. 11,652-ben kezdődött és Kr. e. 2400-2300 évekig terjedt. Ezt a nagy időszakot a történelemelőtti időknek nevezhetjük, mert semmiféle írásos emlék eddig nem került elő, azonban a régészeti tudomány számtalan megbízható és hitelt érdemlő bizonyítékot tárt fel.

A második időszak Kr.e. 2400-2300-tól az árja-fajú népek megjelenéséig tartott. Ennek a korszaknak a befejezését jelentette Mohenjo-daro, Harappa[1] és vidékének elpusztulása. A feltárt régészeti leletek között számos írásos emléket is találtak, azonban ezeket a mai napig sem tudták megfejteni.

A harmadik történelmi időben született Buddha (Buda).

Dods Marcus, „Mohammed, Buddha and Christ” című könyvében írta, hogy Gautama Buddha, Shuddhodana fia a SAKYA TÖRZS fejedelme turáni fajú volt és nem árja.

Az „Ungeschichte der Menchen” (1939) mű szerint: „Buddha népe és törzse scytha volt.”

A „SAKYA” szó az iráni eredetű „SZAKA” szóból ered, amelynek a jelentése scytha-szittya.

Buddha (Buda) turáni agyában született meg az a gondolat, hogy az emberiség egyetlen testvéri családban egyesülve törjön végtelen céljai felé az EGY IGAZ ISTEN vezetése alatt.

Buddha „NE ÖLJ” intelme lehetővé tette, hogy India turáni népe minden erejét a tudománynak és a művészeteknek szentelhette.

Ahová az ősszittya-hunok eljutottak, oda Buddha vallási kultusza is eljutott és megtaláljuk ott a „BIHAR” nevet is. Bengália felső részében van „BIHAR TARTOMÁNY”. Az „Encyclopedia Brittanica” szerint Bihart a fehér hunok alapították.

Buddha tanításai nyomán született meg Indiában az első irodalom és akkor keletkeztek az első „SZANSZKRIT FELIRATOK” is, melyeket az indiai indo-szittyák, de nem árják teremtettek.

A „SZANSZKRIT NYELVET” általában a legrégibb INDOGERMÁN NYELVNEK szeretnék feltüntetni. A szanszkrit nyelv legkorábbi formája a „VEDA NYELVE” volt. A vedikus szanszkrit keletkezése Kr.e. a második évezred közepéig megy vissza. Az első ősgermán törzsek Kr.e. az ÖTÖDIK ÉVSZÁZADBAN tűntek fel először a Balti-tenger melletti őserdőkben és Indiában sohasem jártak, tehát a szanszkrit nyelv nem is lehet indo-germán nyelv.

Kőrösi Csoma Sándor a tibeti szótára bevezető soraiban írta: „…a szanszkrit semmiféle más nyelvvel nem mutat olyan rokoni vonatkozásokat, mint a magyarral.

A szanszkrit nyelv és irodalom több más indiai eljárással egyetemben egész sereg tanulmányozási alapot nyújt a magyar nép eredetére, az ősi népszokásokra és a magyar nyelvre.”

Kr.e. 2400-2300 közötti időkben történt „Nagy kataklizma” után egész Közép-Ázsia kiszáradásnak indult. A legelők hiánya miatt a lakosság kénytelen volt vándorútra kelni. A nagyfokú elvándorlás testvérháborúkat idézett elő.

A belső-ázsiai földek kiszáradása miatt az ősszittya-hun népek a Turáni alföldről délfelé Iránba (Perzsia), egy részük a mai Afganisztánon át Indiába települt. A legnagyobb megmozdulás, elvándorlás Kr.e. a II. évszázadban kezdődött, amikor a „JÜE-CSI”-nek is nevezett „FEHÉR HUNOK” Turkesztánból az Aral-tó környékére telepedtek át, ahonnan a szárazság tovább űzte őket és fél évezreden át több hullámban árasztották el India területét és telepedtek rá a már ott korábban letelepedett vértestvéreikre. Ezeket a JÜE-CSIKET „TOCHAROK”-nak is nevezték.

Christian Lassen, (1838) írta: „A Jüe-csin (fehér hunok) először a Hoangho (Sárga-folyó) körül jelentek meg. A Hiungnuk elől Kr.e. a II. évszázad első felének a végén két részre szakadva: a kis jüet-csik Tibetbe, a nagy jüet-csik a Jaxartesen túli országokba menekültek.”

Az első jól ismert magyarfajú nép, mely Kr.e. 2400-2300 után Belső-Ázsiából Indiába települt a SZAKÁK voltak. A szakák földjén uralkodott a „KUSÁN URALKODÓHÁZ”, melynek uralma kiterjedt egész Észak-Indiára, Benáresz környékére is. Ebből a népből származott BUDDHA.

A kusán uralkodók közül a legnagyobb KANISKA volt, aki 120-162. (i.sz.) évek között uralkodott. Kaniska hatalmas katonai uralmat szervezett és birodalmához csatolta Kashmirt, Turkesztán egy részét bleértve Kashgárt, Yarkhandot és Khotánt is.

Indiába Kr. után három nagyarányú bevándorlás történt. Az első 100-ban, a második 120-ban és a harmadik 470 körül. Ezek a betörésszerű bevándorlások nagy testvérháborúkat robbantottak ki.

A magyarfajú népek nagyfokú bevándorlása eltörölte a Nagy Sándor-i hódítások utolsó nyomait is és India az V. és a VI. évszázadokban a műveltség terén előbbre járt, mint a mai franciák és angolok ősei ebben a korban Európában.

Az V-VI. századokban, amikor Európa a pusztulás korában élt, Indiában a kultúra, a művészet, az irodalom a csúcsponton volt. Ezt a nagyarányú fejlődést csak Kr.u. 710-ben az ARAB HÓDÍTÁSOK törték meg.

Az „Indiai Madrasi III. Régészeti Keleti konferencia” 1926-ban megállapította, hogy azok a fehér hunok, akik Atilla idejében Perzsia határainál laktak, akik közé beházasodott Atilla legkisebbik fia és akiktől krónikáink szerint a mai PALÓC NÉP származik, ezek a Tranzoxániai (Korozmiai) fehér hunok foglalták el i.sz. V. évszázad utolsó negyedében Észak-Indiát és ott uralkodtak India 40 fejedelemsége felett. Fejedelmüket Toramának hívták.

A hunok kapcsolatai Perzsiával – történeti vonatkozásait – két nagy időszakra bonthatjuk:

a) igen régi történeti időszakra,

b) későbbi, ún. Szasszanida korabeli authentikusabb időszakra.

A hunok – más elnevezésük szerint Eftaliták, vagy Haitaliták, avagy Hephthaliták, vagy amiképpen a nyugati és a keleti írók nevezték őket a FEHÉR HUNOK – először is Tranoxaniába jöttek, kb. i.sz. 420-435. évek körül és számos háborújuk volt a perzsákkal.

 

Mit mond és mit bizonyít a településtörténelem?

A történelemhamisítóknak az az állítása, hogy a mai magyarok ősei Kr. után a 6. sz.-ban az Ural hegység környékéről jöttek a mai Ukrajna és Moldva területére (Dentumogeria és Lebédia) teljesen téves. Ez igaz lehet egyes törzsekre, de nem arra a népcsoportra, melyeik 896-ban (i.sz.) Árpád vezér-fejedelem vezetése alatt a Kárpát-medencébe bevonult.

Gazes bizánci történész azt állította, hogy a magyarok a Duna vidékére a Kaukázusból jöttek a „cimerian bosphorus”-on keresztül.

Árpád vezér-fejedelem törzsei nem a Szibériai őserdőkből, hanem a világ egyik nagyon régi művelt és civilizált országából INDIÁBÓL érkeztek az Al-Duna vidékére.

 „The Journal of the Anthropological Institute” (1877) Hyde Clark: „Kőrösi Csoma Sándor Dardzsilingben van eltemetve, a Magyarok egyik őshazájában.”

Munkácsi Bernát a „Magyar Tudományos Akadémia” tagja 400 magyar szóról mutatta ki, hogy azok hindu, szanszkrit, avesztai és pevla nyelvek szavaival egyeztethetők.

Hunger, „India és Hymalája vidék nem árja nyelvei” című 1898-ban kiadott könyvében 188 fogalomnak a magyarral egybevetett megfelelő szóegyezését mutatta ki.

Dr. Tóth Jenő 1913-ban járt Indiában és részletes beszámolót írt. Részletek megállapításairól:

Észak-Indiában a Karakorum többezer méter magas hegylánca mögötti területen visszahúzódva több, mint két és félezer év óta él a Hunza és a Nagir nép.

A hunzák népe feloszlik a shin, jászkun és jász osztályokra. A jászkunok népe a legősibb földbirtokos osztály. Ereszes, tornácos házakban laknak.

 

[1] KT. Megj.: Létezik olyan vélekedés, hogy atomtámadás érte ezeket a városokat. Itt 5 ezer éve már fűtőrendszerrel ellátott város állt! (A fennmaradt leletek bizonyítják) Ma a régészetileg feltárt romváros a világörökség része. A vízvezeték rendszer 2000 évvel előbb megjelent itt mint a Római Birodalomban.