Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


022 Mezopotámia speciális vízügye

2015.07.23

Mezopotámia speciális vízügye

Észak-Mezopotámiában, Szíriában egyre-másra tártak fel olyan ősi földművel településeket, melyeknek kezdetei tetemesen megelőzték a délieket. Mérföldkövet jelentettek M. v. Oppenheim ásatásai Tell Halaf rommezején, majd Samarra, Hassuna 6. évezredbeli kultúráinak és Ninive archaikus rétegeinek feltárása. A kielégítő mennyiségű természetes csapadékkal rendelkező északabbi területeken sokkal korábban megkezdődött a földművelés mint a déli síkságokon, ahol az esőzések hiánya következtében csak komplikált öntözőrendszerek, folyamszabályozások, víztároló építkezések segítségével és azok folyamatos karbantartásával lehetett számottevő terméshozamot elérni, ill. rendszeres földművelést űzni. A Tigris és Eufrátesz szabályozása, Dél-Mezopotámia csatornázása különlegesen bonyolult feladatot jelentett. Mindkét folyó ágya a síkság szintje felett van, s így az árvízveszély rendkívül nagy. Az Eufrátesz Hit mellett 9m-rel magasabban folyik mint a Tigris megfelelő szakasza, tehát közbeiktatott zsilipeket kellett alkalmazni. Az évenkénti áradások is az aratás után, április vége és június eleje között következnek be, vagyis vizük nem használható fel közvetlenül a földek öntözésére, tehát hatalmas méretű mesterséges víztározó medencéket is kellett létesíteni. Ráadásul a csatornák rendkívül gyorsan eliszaposodnak. Nyilvánvaló tehát, hogy a dél-mezopotámiai síkság számottevő benépesedése csak akkor történhetett meg, amikor az északibb primér élelemtermelő műveltségnek technikai és társadalmi fejlődése elérte azt a fokot amelyen a hatalmas méretű vízszabályozó munkálatok technikailag és szervezetileg is kivihetőkké váltak. (Götz 1994. II. 663-664.)