Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


031 Eridu

2015.07.23

ERIDU

Bíró József: A szabír-magyarok őstörténete 2000. II. köt. 8. fej.

 

Az ős-szabíroknak és a sumiroknak elnevezett népcsoport egybeolvadása, fúziója az Al-Ubbaid és Jamdet Nasr periódusban játszódott le. Az emberi civilizáció kialakulásának folyamatában hatalmas szerepet játszott Eridu – a bölcsességéről híres Enkinek – szent városa. A sumir ékírások hagyománya szerit Eridu az első volt azon öt város között, amelyek már a vízözön előtti időkben is léteztek. Eridut az ékírásos szövegek mind su-bur-nak, subar-nak írták. Eridu a mai Abu Sahrain, a tengertől messzebbre fekszik.

Kik Eridu alapítói? A Zagros hegység nyugati lankáin, a Kerka folyó völgyében nagyszerű kultúrákat (Tepes Sarab, Tepe Guran, Tepe Sabz, Ali Kush, Susiana stb.) létesített a Zab folyó mellékéről terjeszkedő ős-szabír nép. Amikor már meghonosította az öntözőcsatornás gazdálkodást is a mezőgazdaságban (i.e. 6. évezred), egyre mélyebben nyomult be a mezopotámiai sivatag belsejébe is, ahol virágzó ’paradicsomot’ épített. Ennek a dél-mezopotámiai ős-szabír térhódításnak Eridu volt a központja. Egyik fontos bizonyítéka ennek a nyugat felé való terjeszkedésnek a Susiana A. kerámia rokonsága az Eridu kerámiával.

Az egyik legősibb városnak tartott Eridu alapítói a Zagros lejtőiről jött ős-szabírok voltak. Ezt azért is ki kell hangsúlyozni, mert egyes tudományos körök Eridu őslakosságát sumirnak jelölik meg, már a 6. évezred dereka tájától, pedig a sumirnak nevezett népetnikum a vízözön után érkezett Mezopotámiába.

A legrégibb ékírásos szövegek su-ba-ru-ról beszélnek az eridui térkörben és a híres Eridu-i kerámia a Susiana A. rétegből az Iráni- fennsík, Nyugat-Turkesztán, Hassuna-Samarra-kulturkör, valamint a Kárpát-medence kerámiájával közeli rokonságban áll. Az Eridu XV. szintjén talált templom tégláit ugyanolyan hüvelykujjal benyomogatott módszerrel készítették, mint Sialk II. szintjén.

Eridu feltárását még a Taylor-expedíció kezdte el a 19. sz. közepén és H. R. Hall folytatta az első világháború után.

Eridu építészetére jellemző a 10. szinttől lefelé, hogy kívülről agyaggal bevont nádkunyhók találhatók, de a legmélyebb szinten is épültek vályogházak, melyekhez mellékhelyiségként kapcsolódtak a nádkunyhók. A padlót homok és agyag keverékével vonták be. A több szobából álló helyiségekben agyagból tapasztott tűzhelyeket találtak és négy agyag, lábon álló főzőedényt.

Eridu ősi város építészetében nagy jelentőségű a 18 temploma, melyeket szintenként egymásra építettek. Ezek a templomok a város központjának legszentebb részén, az Ama-Sin (i.e. kb. 2047-2039), a 3. Úr dinasztia harmadik királya által épített hatalmas zikkurat alatt fekszenek. A zikkuratot sohasem fejezték be, mert egy ősszöveg szerint Amar-Sin korán meghalt és az utódai feladták a küzdelmet a homokbuckák ellen. A 18. vagyis a legmélyebb ponton lévő templom alapjait még a homokbuckákra rakták le. A 6-18. szint templomai még az Ubaid periódushoz tartoznak. Az 1-5. építészeti szint templomai az Uruk és a Jamdet Nasr időszakhoz sorolhatók.

 

XVIII - A 18. vagyis a legmélyebb szint templomából csak épülettöredékek maradtak fenn.

XVII – A 17. szinten egy téglalap alakú, nagyon vékony falú épületet találtak.

XVI – A 16. szinten már felismerhető a kegyhely, egy kis négyszögletes épület, melynek egy kiszögellésében és a templom közepén is egy pódium vagy oltár áll. Ezek a kis kegyhelyek egy igen hosszú időszakot magába foglaló vallásszemléleti, rituális építészet kezdeti stádiuma. Pl. a későbbi nagy sumir kultúrák hatalmas zikkuratjaiban is, szintén középen vannak az áldozati asztalok. A 17. és 16. szint kegyhelyen a kis kerek áldozati asztalokon megégett áldozati maradványokat találtak.

XV – A 15. szint templomfalaiból nem sok maradt épen, de az megállapítható, hogy 8x6 m volt a kerülete.

XIV-XII. – A 14-12. réteg templomaiból csak törmelék maradt.

XI-IX. – A 11-9. rétegből egymáshoz hasonló templomok kerültek elő. Ezek egy hosszú hajóból állottak, melyekből oldalt kisebb helyiségek nyíltak, így a későbbi három részes sumir templom előfutárainak számítanak. A 11. szintű templom 15m hosszú, de a falai csak egy tégla vastagságúak, rendszeresen váltakozó távolságokban támaszfalakkal megerősítve. A 9. szintű templomnak szép stílusú lépcsőbejárata is volt.

VIII – A 8. templom már 21-12m, három részes terv szerint épült. Az oltárt a templom délnyugati részén helyezték el, azzal szemben pedig az áldozati asztalt. Az oltár mellett áldozati halcsontmaradványok voltak.

VII – A 7. szint temploma a 8. kissé dekoratívabb mása, 18,5x13m nagyságú, több bejárattal. A főoltár itt is legalább 40cm magas. Itt is sok a halcsont lelet.

VI. – A 6. réteg temploma 23x12 méteres, keskenyebb, de szimmetrikusabb az előzőnél. Csak a templom hosszú oldalán van bejárat. A 6. szinttel le is záródik a szabir, az Al-Ubaid periódus, mely egyúttal egybeesik a vízözönnel. Ekkor jelenik meg a sumiroknak elkeresztelt nép, hogy az itt talált Ubaid időszaki ős-szabírokkal együtt megalakítsa a hatalmas sumir dinasztiákat.

 

Amíg az eridui Al-Ubaid periódus templomai három csoportba sorolhatók, a legkorábbiak a 18-15., a közbensők a 11-9. és a későbbiek a 8-6. rétegből maradtak, a periódus kerámiáját nem lehet az építészethez hasonlóan csoportosítani. A kerámiafejlődés terén ugyanis nagyobb változásokat észlelhetünk. Eridu kerámiája olyannyira fontos szerepet tölt be a dél-mezopotámiai, az egyéb közel-keleti térkörben, hogy célszerűnek látszik e korszak kerámiájának négy csoportba sorolása:

Eridu (18-15. szint) – Nagyon jó minőségű (monokrome) és festett. Legtöbbször barna vagy fekete színnel dekorálták. Ha a festéket vékonyan kenték fel az edényre, akkor fénytelen, ha pedig vastagon, akkor fényes dekorációt kaptak. Az ős-szabírokra jellemző – egész Mezopotámiában – hogy geometriai ábrákat festettek a kerámiára, vagy egyenes vonalakból festett sávokból, cikcakkokból, párhuzamos vagy keresztezett vonalakból álló és sakktáblaszerű mintákat. Az eridui kerámia jellegzetes formái a mély ivópoharak, vázák, mély tálak, vagy nagyon lapos tálcák. Különleges módon az edények belsejét is díszítették. Az erősen dekorált Eridu kerámiát helyben készítették.

Hajji Muhammad (14-12. szint) Az Uruk melletti hasonnevű lelőhelytől kapta a nevét, ugyanis itt nagy mennyiségben találták azt a fajta kerámiát, amelynek alakja igen különbözik az előző szinti edények alakjától. A tálak nagyon mélyek. Az oldalára sűrű, ferde rácsos sorokat festettek. Megjelenik a lilás-fekete színárnyalat. A Hajji Muhammad szintén észak-mezopotámiai eredetű, csakúgy mint az Eridu-kerámia.

Al-Ubaid (11-8. szint) Felettébb híres és klasszikus kerámia. Igen nagy térkörökben elterjedt a mezopotámiai régió határain kívül is. Ez a kerámiai korszak két fázisra osztódik: a 12-10. és a 9-8. szintek csoportjára. Az első csoportban még készítik a vékony tálakat és durva kivitelű vázákat, de a 13. szinten egy egészen új stílus jelenik meg, egyfajta hosszú nyakú edény, amit ’halas fazéknak’ neveztek el (mert halcsontokkal tele találták a régészek), és egy hosszú váza, amire a peremétől a közepéig félkör alakú fogót tettek. Az Al-Ubaid kerámia leghíresebb újítása a 9-8. szintről került felszínre. Félgömb alakú, csaknem tojáshéj vékonyságú oldalú tálak, melyeket nagy hozzáértéssel, művészien díszítettek rózsaszerű szirmokkal, és stilizált levelekkel.

késő Al-Ubaid (7-6. szint) Ebben a fázisban már régen nem készítik a híres ’tojásfehér’ vékonyságú tálakat, és az Eridu-i kerámiát. Az itt megjelenő kerámia az Uruk periódusba vezet, de a díszítés módja még mindig tipikusan Ubaid jellegű. Még kézzel készítették a kerámiát, de már megtalálták a fazekaskoronggal készített edényeket is (i.e. 4000 előtt). Ez a gyakorlat a későbbi Urukban nagy lendületet vesz. A 7-6. szint kerámiái az eridui temető 200 feltárt sírjából kerültek elő nagy mennyiségben.

Ennek az eredetileg 1000 sírból álló temetőnek a halottai a szélfújta homokbuckákba temették vályogkoporsókba, melyeket északnyugat irányba helyeztek el, ahogyan a templomokat is tájolták. Családi sírhelyeket is találtak, amiket ismét kibontottak újabb családtag temetésekor. A sírokba élelemmel és vízzel telt edényeket tettek. Több sírban agyag és kőkoporsókat is találtak a régészek, két sírban pedig kutya csontvázat is.

Az eridui temetőből került elő a világ legkorábbi legkorábbinak tartott hajómodellje is, egy terrakottából készült vitorlás hajó. Ennek a több mint ötezer éves hajócskának a közepén találjuk az árboc behelyezésére készített lyukat, a kapcsolat a vitorlák lekötésére és az orrdísz sem hiányzik. Ilyenek ma is az Eufrátesz kis vitorlásai a shakhtur-ok.

Az eridui temetőben sok ’anyaistennő’ figurát is találtak, mint mindenütt, ahol az ős-szabír elődeink letelepedtek. De az egyik női sírban (Eridu 6. szint) a régészek egy kb. 15 cm-es terrakotta agyagfigurát találtak, mely egy meztelen férfialakot ábrázol, karcsú, elegáns testalkatú. Fejábrázolása megegyezik a híres Al-Ubaidi ’kigyófejű’ (vagy gyíkfejű) istennőszobrocskák fejformájával, melyek süvegszerű, hosszú kalapot viselnek. Ennek a férfi figurának a bal kezében viszont egy rövid vezérbot látható, míg a mellét, a felsőkarját pikkelyek borítják. Ezzel a kis férfiszoborral új periódus kezdődött, amely új népcsoport érkezését is jelenti egyúttal. A régészek és történészek nagy része erről a periódusról azt tartja, hogy a sumirnak elnevezett nép Eridu térségébe érkezett a vízözön táján.

A halászat mellett földműveléssel is foglalkozott itt az őslakosság, melynek tanújelét a 12. szintről megjelölt agyagsarlók is igazolják. Gabonafélék közül a primitiv emmer búza, a kenyérbúza, az árpa és a len termesztésének a nyomai (Úr-ban) igazolhatók innen, a len termesztése pedig öntözőcsatornák nélkül elképzelhetetlen ebben a térségben.