Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


038 Római vallás – Istenek

2015.07.23

Vallás – Istenek

Minden római hódítást azonnal követte a római templomok építése is. Legkorábban Pannónia nyugati részeinek városaiban épültek római templomok. Sopronban (Scarabantia) és Szombathelyen (Savaria) szentélyeket építettek a capitoliumi trias, Róma hivatalos istenségei (Jupiter, Juno, Minerva) tiszteletére.

Aquincumban egész sor szentély ismert, melyeket különböző kelta, római, perzsa és más keleti istenségek tiszteletére emeltek. A legrégibb aquincumi szentély az ún. kelta „kerek” szentély, mely a kelták anyaistenségének a tiszteletére épült. A 2. század végén a markomann háború folyamán pusztult el.

A perzsa Mithras tiszteletére épített szentélyek szinte minden pannóniai városban megtalálhatóak. Aquincumban, a polgárváros területén 5 mithraeum nyomát tárták fel, de volt Mithras szentélye Brigetiónak (Ószőny), Intercisának (Dunapentele) és a többi római katonai telepnek is. A perzsa napisten Mithras kultusza kiváltképpen a katonaság körében rendkívül népszerű volt.

Számos ókeresztény templom és lóhere alakú temető kápolna (cella trichora) romjait is feltárták Pannóniában.

A Hajógyári szigeti 90 méteres téglából épült helytartó palota szentélye a Birodalomban kötelező császárkultusz szentélye volt.

Szombathelyen (Savaria) az egyiptomi Isis istenség szentélyére is bukkantak!

A római vallás kultuszai gyorsan gyökeret vertek Pannóniában, a helyi istenek tiszteletét hamarosan átalakították. PL. a bennszülött illyrek főistenségét Pant, akitől tartományuk neve Pannónia származik, a rómaiak az ősi itáliai Silvanus istenséggel azonosították.

Elterjedt volt más, Itáliában tisztelt istenek (Apollo, Venus, Vulcanus, Hercules stb.) kultusza is, sőt a római házi istennek (Lares) szobraira is ráakadtak.

A 2. századtól kezdve indult meg Pannóniában a kereszténység térhódítása.

 

Soproni Izisz-szentély leletek

  • (2002. dec.) 2. sz.-ból származó Ízisz-szentélyt találtak régészek a soproni bencés kolostor udvarán. Az oltárkő latin feliratot tartalmaz, mely szerint egy Klaudia nevü nő állította. Egy töredék kőre ráégett vastag koromrétegből feltételezik hogy a templom tűszvészben pusztult el. Az oltárkövön Ibisz-madár látható, mely az Izisz-kultuszhoz köthető. - A 19. sz. közepén már felszínre került a közelben egy Ízisznek emelt oltárkő.