Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


049 Az (első) balkáni háború (441.)

2015.07.23

Az (első) balkáni háború okai (441.)

  • Ürügyet könnyű volt találni. Bizánci ügynökök folyamatosan zavart keltettek az elégületlen hun népek körében. Ezenkívül számos kereskedők közti balhé is lezajlott a határmentén, mindkét fél részéről. A császár egy 441-es hun rajtaütést követség útján szóvá téve, azt a választ kapta a hunoktól, amiben több – jogos – érvet felvonultattak:
    • A) a keletrómaiak kezdték, mert hun alattvalókat vettek fel a római hadseregbe,
    • B) egy határszéli püspök, a határon átlépve, kirabolt egy hun királyi sírt, a püspök kiszolgáltatását kérték, hiába.
    • C) a keletrómaiak a vállalt évi adót nem fizették.
  • A bizánciak lebecsülték a hunok hatalmát. A követeléseket elutasították, noha a balkáni sereg a békére és a megegyezésre voksolt volna, de vezetőjüket a thráciai lovas parancsnokot, megölték. Gyilkosa az Argenisclus tábornok volt, aki hun szökevény lévén, félt a kiadatásától béke esetén. Így ő lett az új balkáni főparancsnok.
  • Atilla, hogy az elhúzódó tárgyalásokat megelőzze az egész Duna vonalán támadást indított. Először a mai Dubravica (Margus) városát vette ostrom alá. A várost a püspök átadta, a hunok átvették. Innen minden irányba támadtak a hunok. Elfoglalták Margustól nem messze fekvő Viminaciumot (ma Kostolác/Drmno falu). Atilla helyettese a török Onegesius, egy másik hun sereg élén beveszi a fontos Singidunum (Belgrád) városát.
  • Az Atilla vezette fősereg ezután a nagy Ratiaria (ma Arcser) városát, – mely Dacia tartomány fővárosa volt, és egyben élénk kereskedőhely és hadi csomópont – elfoglalta. A várost elpusztították. Más seregek a Száva vonalán taroltak.
  • Onegesius serege betört a mai Szerémségbe, és hosszú ostrom után elfoglalta Sirmiumot (Mitrovica) mely Itália és a Balkán összekötő hadi- és kereskedelmi útján feküdt. A keletrómai birodalom elvesztette legerősebb védővonalát, ennek ellenére a béke helyett a 441-ben a perzsák ellenében felszabadult ázsiai hadakat a Balkánra vezényelte át. A Sziciliába küldött hajóhadat visszahívta, noha a vandálok ellen nem értek el komolyabb sikert. Geiserich vandál király így megmenekült a nagy veszélytől. Valentianus császár kényszerű békét kötött vele, és az elfoglalt afrikai tartományok urának ismerte el. (Szász Béla 1994.)

 

Naissus (Nis) bevétele 442.

  • A hun fősereg hidat vert a Nissava folyóra. Nis városát – amin a folyó keresztülfolyik – teljesen körül tudták venni és ostromszerekkel hozzáláttak a falak lerombolásához. Ez ellen a védők kősziklák legurításával és tűz dobásával védekeztek, hősiesen. Komoly hun veszteségek lettek. Az ezernyi hun nyíl tizedelték a bástyán védőket, a város idővel megtört, majd a földdel tették egyenlővé. (Szász Béla 1994.)
  • A szorongatott Theodosiusnak a Ravennai udvar jött segítségül (Atilla velük még mindig baráti viszonyt ápolt). Követség ment Atillához, köztük Aetius fia, Carpilio is, megállapodtak. Csak annyi ismert ma, hogy Carpilio visszamaradt a hunoknál, szavatolni a megállapodás betartását. (Szász Béla 1994.)
  • Atilla a birodalom két felét szárazföldön elvágta egymástól. Az észak-balkáni lakosság javarésze elpusztult, vagy hun fogságba került. (Szász Béla 1994.)

 

Atilla helyzete az első balkáni hadjárat után

  • A hun király a helyzetnek tökéletes ura volt. Theodosius próbált enyhíteni a feltételeken, de Atilla hajthatatlan volt. A császár végül mindent elfogadott. Súlyos teher volt ez rá nézve, mert a fizetséget csak úgy tudták teljesíteni, ha az egész birodalmat megadóztatták, beleértve a szenátori rendet, az egyházi személyeket. Mérhetetlen elkeseredést váltott ki. Ez az elkeseredés tette azután Atilla nevét gyűlöltté az egész római világ előtt. A császárban – e terhek súlya alatt – fordult meg az Atilla elleni orgyilkosság gondolata. Atilla nem viselt háborút pusztán csak a háborúért magáért. Minden összetűzést megelőzően kimeríti a diplomáciai lehetőségeket. (Szász Béla 1994.)
  • Az összeütközések okai között súlyos szerepe van a bizánci kormányzat alattomos aknamunkájának, amikor egyrészt a hun alattvalókat fellázítani törekszenek, másrészt pedig szerződésellenesen hun katonaszökevényeket befogadnak, sőt szolgálatukba véve vezető tisztségekbe alkalmazzák őket. Ebből a szempontból nézve Atilla hadjáratainak retorziós jellege van. (Szász Béla 1994.)
  • Sirmum és Viminacium elfoglalásától kezdve az összes és elég nagy számú vár ostroma és bevétele amellett szól, hogy Atilla meg akarta semmisíteni a birodalom jól kiépített északi védelmi vonalát és mindazokat a fontosabb erődöket, melyek a Konstantinápoly felé vezető útvonalakat lezárták. Ezáltal biztosított a lovas hadseregeinek bármikori gyors felvonulását a birodalom fővárosa ellen. (Szász Béla 1994.)
  • Az a körülmény, hogy a határtól számított ötnapi járóföldre lakatlan övezetet (gyepű) létesített, csak azt bizonyítja, hogy a lovas-nomád népeknek megszokott védekezési eszközét alkalmazta a kívülről jövő meglepetések ellen. A tökéletes hun hírszolgálat mellett elegendő idő állt rendelkezésre, hogy egy alaposan előkészített római támadást megfelelő erők mozgósításával, és felvonulásával kivédjék. (Szász Béla 1994.)
  • Atilla hosszas várostromai, tervszerű stratégiát mutat a birodalom lassú, de annál biztosabb meghódítására. Atilla világhódító tervei csak ezután bontakoznak ki, amikor a hun külpolitika aktív lesz a nyugatrómaiakkal szemben is. A nyugatrómaiak elleni felfegyverkezést a bizánciak pénzéből fedezte Atilla. Bizánc folyamatosan húzta-halasztotta a fizetések teljesítését. Atilla követeket küldött folyamatosan Konstantinápolyba, de nem ért el eredményt. (Szász Béla 1994.)