Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


052 A nyugatrómai birodalom és Aetius helyzete (450-ig)

2015.07.23

A nyugatrómai birodalom és Aetius helyzete (450-ig)

  • A két római birodalom közül a nyugati volt az erősebb. Fővezére Aetius. A birodalom ténylegesen csak Itáliával, a hozzá tartozó szigetekkel, a keleti hispániai és délkeleti galliai partokkal, valamint a meglehetősen kétes értékű dunai tartományokkal számolhatott, mivel a galliai barbár népek alánok, nyugati gótok, burgundok, és a hispániai suevek nem különösebben hódoltak Rómának, ahogy az afrikai vandálok, és a pannóniai hunok sem. Ők független nagyhatalmak akkor. (Szász Béla 1994.)
  • A birodalom védelmét barbár zsoldosok látják el, így a harcmodor is átalakul. (Szász Béla 1994.)
  • A birodalmon belüli széthúzó erő évszázadok óta bénította a vezetést. Aetius is nagyjából tehetetlen volt. (Szász Béla 1994.)
  • Aetius korai elődje Constantinus császárhoz hasonló nagy katonacsászár volt. Első Theodosius császár is meg tudta állni a helyét a nehéz időkben. Honorius szánalmas kormányzata idején a nyugatrómai birodalom csaknem megsemmisült. III. Valentinianus, a gyermekcsászár első éveit jellemző újabb káoszból Aetius vezette ki a birodalmat. (Szász Béla 1994.)
  • Aetius nem indított támadó hadjáratot a két legerősebb germán nép, a nyugati gótok és a vandálok ellen, de feltartóztatta őket. A frankokkal és a burgundokkal, pedig épp oly keményen leszámolt, mint a belülről fenyegető parasztforradalommal. Ehhez többször kért, és kapott hun hadi segítséget, amely nélkül a nyugati birodalom már 430 táján összeomlott volna. (Szász Béla 1994.)
  • Atilla érdeke már nem az volt, hogy hadisegítséget nyújtson, mert így Aetius jelentős mértékben megerősödik, s az ilyen hadi segítségekben a hun vér pusztul. Atilla érdeke az volt, hogy a római birodalom és germánjai egymással örökös harcban álljanak, mert így külön-külön könnyebben el tud bánni velük. (Szász Béla 1994.)
  • Amikor a hunok a keletrómaiakat ostromolták, Aetius nehéz helyzetben volt. Segítséget kellett volna nyújtania, részint, mert ő is kapott segítséget a vandálok elleni bajában, részint a közös politikai érdek, a keresztény vallás és római kultúra védelem miatt. Azonban Aetius nem tehette, mert ő, személy szerint sokkal inkább le volt kötelezve a hunoknak, és egyensúlypolitikája épp a hatalmas szomszéd barátságától függött. Aetius az első balkáni háború végén mégis közbelépett, és békíteni próbálta a feleket. Atilla és Aetius viszonya ettől kezdve kezdett hűlni. (Szász Béla 1994.)