Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


118 Báthory István brutalitása 1490

2015.07.23

Báthori István erdélyi vajda

brutalitása (1490-1492)

 

Ecsedi Báthori István, ősrégi dúsgazdag nemzetség ivadéka, erdélyi vajda, Mátyás király hadi iskolájában növekedett, élt.

Családja fényénél, s hadi érdemeinél fogva gyorsan emelkedett az ország legmagasabb méltóságaira. Mátyás trónra léptekor 1458-ban a zászlós urak sorában áll, mint főasztalnok-mester; Mátyás uralkodásának utolsó tizenkét esztendejében pedig, bár annyira tanulatlan volt, hogy nevét sem tudta leírni, - ami egyébiránt a középkorban a leghatalmasabb főúri családokban sem volt valami nagy ritkaság, - az országbírói tisztet s azzal együtt az erdélyi vajdaságot és a székely ispánságot viselte. Ezen méltóságait II. Ulászló király idejében is megtartotta 1493. elején történt bukásáig, melyet az általa hallatlan kegyetlenséggel elnyomott és istentelenül sanyargatott székely nemzet fegyverre kelése idézett elő.

A dúsgazdag, gőgös, mogorva s féktelen zsarnokságra törekvő főurat csak Mátyás király vaskeze bírta zabolán tartani; amint a dicső király Bécs várában 1490-ben elhunyt, Báthori szabad folyást engedett vad szenvedélyeinek; nyíltan hirdette, hogy olyan királyt akar választani, kinek üstökét folyvást markában tarthassa. Sikerült is neki s a vele szövetkezett főuraknak, kiknek egy részét Mátyás emelte föl a porból, ezt a célt elérni; Corvin János, Mátyás törvénytelen fia, hadait Báthori és Kinizsi verték le a Sárvíz mellett a Csonthegynél vívott döntő ütközetben; ők és a Mátyásnak tett esküjüket megszegett főpapok és főurak emelték trónra a tehetetlen, tunya cseh királyt, a  nép által Dobzse Lászlónak gúnyolt Ulászlót, kiben éppen nekik való királyt kerestek és találtak. A tehetetlen király még tehetetlenebb kormánya alatt ezek a nemzet érdekeivel nem gondoló önző urak Mátyás hatalmas, gazdag Magyarországát csakhamar az erkölcsi és anyagi süllyedés posványába s utóbb a gyermek II. Lajos idejében a mohácsi vérmezőn a végromlás örvényébe taszították.

II. Ulászló gyászos korszakában a főurak a királyt csak bábnak tekintették, s önérdekeiket hajhászva, törvényt, jogot lábbal tapodtak. Báthori István az ország bírája, Erdély vajdája s székelyek ispánja, mint a középkori féktelen oligarchák kiváló példánya, dölyfében, embertelen kegyetlenségében, vérlázító zsarolásában többé határt ismerni nem akart. A székelység főembereit ártatlanul ölette, kínoztatta, raboltatta s számkivettette.

Két esztendőnél tovább tűrte a vérig zaklatott székelység a vajda úr és szolgái istentelen kicsapongásait, kik a Báthori által Udvarhelyen épített várból s a kastéllyá erősített marosvásárhelyi egyházból zsarolták, nyúzták a szegény népet.

A szenvedés kiállhatatlanná vált, az elkeseredés a hallatlan elnyomás miatt tetőpontra hágott. Az 1492-ik év utolsó hónapjaiban, a hét székely szék közönsége folyamodást intézett a királyhoz, s a vajda visszahívatását követelte.

Ez a deák nyelven, de eredeti magyar zamatos kifejezésekkel szerkesztett[1] folyamodás élethű s megható rajzát adja a székely nemzet addig hallatlan elnyomattatásának. (Ezen folyamodás másolata a derék tudós Bod Péter „Siculia Hunno Dacica” című kéziratában maradt fönn a m.-vásárhelyi Teleki-könyvtárban.)

 

* * *

„Felséges fejedelem, legkegyelmesebb urunk!”

 

„A hét székely szék közönsége könyörög Felségednek bizonyos fontos, őket szorongató ügyben.” (…)

„Mi Felségedhez mindig hívek voltunk s mindenben hűségesen szolgáltunk, s még jobban is szolgáltunk volna, a vajda úr bennünket nem akadályozott volna. Mert szentséges Felség, a vajda úr közénk, mint ellenségre erős sereggel jött, és közülünk sok teljesen ártatlant megöletett, némelyeknek szemeit szúratta ki, másoknak házait földig romboltatta, nejeiket, leányaikat kifosztatta, minden vagyonukat és jószágukat elvitette, több mint 10,000 forint értékben zsákmányra hányatta, s tőlünk vámokat szedetett. És ami gonoszabb, s amit soha nem hallottunk, közöttünk kastélyt építtetett, melyből bennünket mindig bátran elnyomhasson és rabolhasson. Ezen kívül hadait ránk küldte, s azokkal török módra zsákmányoltatott. Minden igaz jogainkból kiforgatott bennünket s némelyeket közülünk teljesen ártatlanul számkivetett.”

„A vajda úr magával hozta két udvari emberét a székely főemberek közül, Kaczai Antalt és Imrefi Albertet, akiket a székelyek az ország árulóinak mondanak.” (…)

„A kastély felépítése után Udvarhelyszéken[2] mindenkitől egy köböl zabot, egy tehenet, egy csirkét, egy kenyeret, minden parochiától két ökröt, két hordó sert, két szekér szénát és minden falutól egy szalonnát zsaroltak. Midőn pedig némelyek a rendelt napra nem tudták megadni, súlyos bírsággal terhelték őket, úgy hogy egy csirke vagy egy kenyér meg nem adásááért egy-egy embertől ötven dénárt vagy többet is vettek; a kastély elkészülte után az embereket minden nap rabolták, úgy hogy egy nap hatot vagy nyolcat is vittek a kastélyba, és igen szoros bilincsben a hidegen kin tartották, s még vérdíjjal is nagy nehezen lehetett őket kiváltani.”

„Zethelaka falujában, ahol hatvan lakos volt, hat emberen kívül mind a maga vérdíjával váltotta meg magát; akiket pedig személyökben el nem foghattak, azoknak gyermekét fogták el, s nyársat készítvén helyette ahhoz kötözték; anyja aztán, látván hogy meg akarják sütni, vérdíján megváltotta.”

„Egy jámbor tisztességes asszonyt teljesen ártatlan létére elfogván, oszlophoz kötöztek, kendert tévén alá meggyújtották s félholtan ott hagyták, utoljára is rokonai váltották meg vérdíjával.”

„Némely nemesek házait fölégettette, ami Felséged országában soha sem volt szokás. A vajda úr udvari emberei egy nemes urat, házára menvén, vas botokkal vertek, ötven forintot vettek el tőle, s hajadon leányát hajánál fogva csúfosan vonszolva s ugyanott más egyéb istentelenségeket elkövetve, minden vagyonát elvitték.”

„A vajda úr udvari emberei ismét egy nemes asszony házára menvén, annak két szolgáló asszonyát, akiknek törvényes férjök volt, házából erőszakkal kiragadták és Törcs várába vitték velök fajtalankodva, kiket maig is ott tartanak.”

„Két székely nemes, tudniillik Veres István és András, jószágait a vajda úr istentelenül elfoglaltatta, akikről az egész ország tudja, hogy bűntelenek és ártatlanok. Kiknek jószágait annyira elvesztegették és elpazarolták, hogy több mint ezer arany forint kárt vallottak. S az egyiknek nejét illetlenül és aljasan szidalmazták, arra csábítva, hogy a kastélyba menjen be. Annak a Veres Andrásnak azért vétette el jószágait, mert a székelyek követségében Felségednél járt, és amit rábíztak, Felségednek előadta.” (…)

„Egy három esztendős gyermeket a kastélyba vittek, s nyársat készítvén számára, anyja előtt arra kötötték, azt mondva, hogy meg akarják sütni; mit az anya hallván, végkép elkeseredett s vérdíján váltotta meg. Sófalván egy ártatlan embertől minden törvény nélkül tizenhat forintot vettek el.”

„Tudja meg Felséged, hogy mikor valami elnyomást és sanyargatást szenvedtünk a vajda úrtól, nem mertünk Felségedhez menni, hogy elnyomatásunkat előadjuk. Mert azt állítja, hogy ő király és vajda Erdélyben.” (…) „Még azt is mondja, hogy a vajdaságot Felséged neki örökösen adta, amit soha senki nem hallott, hogy valakinek úgy adták volna.”

„A vajda úr udvari emberei egy nemes asszony házára menvén, annak három ujját levágták, s még kegyetlenül meg is verték.”

„A vajda úr udvari emberei, tudniillik Barlabási Lénárt és Siroki Mátyás, Sepsi széken ártatlan emberektől igazságtalanul 300 frtot csikartak.”

„Tudja meg Felséged, hogy soha a többi boldogult magyar királyok, Felséged elődei, idejében ily nagy elnyomatást és szorongattatást nem szenvedtünk, mint Felséged idejében a mostani vajdánktól, nem tudjuk azonban, vajon Felséged tudtával van-é vagy nem.”

„A vajda úr kimenetele után udvari emberei minden nap száz embert s többet is hajtottak a kastély munkájára, kapával s más szerszámmal, és fagyban, télvíz idején, tapasztatták velök a házakat; egy hét vagy több idő elteltével pedig, midőn hazabocsátották őket, mindegyiktől egy-egy pénzt zsaroltak.” (…)

„A büdös és eczetes sereket, melyeket magok nem használhattak, a székely falukra kivetették, s azok helyett tőlök romlatlanabbakat szedtek.” (…)

„Több széken, ahol székelyek fiúgyermekei kihaltak, a vajda úr leányaikat gyenge korukban az atyafiak megegyezése nélkül udvari embereihez adta férjhez, és székely örökségeiket elfoglalta. S ezt azért tette, hogy udvari embereit közénk telepítse, és több rontást és zavart csinálhasson közöttük. Némely székely falvakat is malmokkal, kaszálókkal s más székely örökségekkel együtt, minden törvény nélkül, és sohasem igazsággal, maga részre foglaltatott. Ha pedig Felséged mind ennek nem adna hitelt, méltóztassék bizonyos meghitt emberét teljes utasítással és hatalommal hozzánk küldeni, aki sanyargattatásainkat annak rendje szerént megtapasztalja.”

„Mikor a vajda úr közöttünk forgolódik, vala, azt mondogatá, hogy jobb és hasznosabb volna Felségednek, ha az egész székely földön büdös dögök hevernének, mint hogy székelyek lakjanak rajta, mert Felségednek semmi hasznot, sem szolgálatot nem teszünk. Nekünk azonban úgy látszik, hogy Felségednek szolgáltunk, s jövőre is szolgálni akarunk.” (…) „Mi Felségednek ezt az országot Felséged minden pénzsegedelme nélkül, sok atyánkfiának fogságba jutásával s vérönk bő omlásával, Felségednek mindeddig épen megtartottuk. Ezen kívül, midőn a boldogult királyok fölszólítottak bennünket, minden hadjáratban és táborozásban ott voltunk az ország védelmére.” (…)

„Azon vajda urunk, amint igazán kitanultuk, ha közénk jövend, bennünket tökéletesen tönkre tenni szándékozik, főembereinket a szegények közül kiirtani s magokat a szegény székelyeket, mint a nemesek jobbágyait, minden szabadságaiktól megfosztani törekszik.” (…)

„Könyörgünk azért Felségednek, mint legkegyelmesebb urunknak, hogy Felséged tekintse meg ily nagy elnyomatásunkat, és méltóztassék a vajdát közülünk visszavenni, hogy bennünket még több törvénytelen és hallatlan gyötrelmekkel ne háborgathasson. Tudja meg Felséged bizonyosan, hogy mi alatta soha nem maradunk, s fejünket rá soha nem bízzuk, még ha mindnyájunknak feleségeinkkel s gyermekeinkkel az országból idegen földre kellene is bujdosnunk. Mert tudja meg Felséged, hogy ha a vajda úr köztünk ismét uralkodnék, amint említettük, elhatároztuk, hogy Felséged országából azonnal kibujdosunk.” (…)

„”Szentséges Felség! a vajda úrnak a kastélyban lévő udvari emberei megparancsolták, hogy minden asszony a kastélytól egészen négy mérföldig menjen be a kastélyba gabonát rostálni, s mikor megtenni vonakodtak, tőlök magok helyett leányaikat és szolgáikat csikarták ki.”

„Mikor a vajda úr azt a kastélyt építtette, a szegény székelyeket mint az ökröket járomba fogták, s úgy hordatták velök a fát és egyebet, ami kellett, mint a barmokkal.” (…)

* * *

 

Bizonyosnak tartom, hogy midőn a székely nemzeti gyűlés ezt a folyamodást a királyhoz fölküldte, már akkor arra is készen állott, hogy gyűlölt zsarnoka megbuktatására tömegesen fegyvert ragadjon.

Báthori István Medgyesről 1492. szept. 3-án megparancsolja a szebeni tanácsnak, hogy azonnal adjon át megbízott emberének, Nagy Pálnak, 2 mozsárágyút 32 kőgolyóval, egy taraczkot s hozzá 20 kőgolyót, 16 szakállast és 2 mázsa puskaport, küldjön továbbá neki 2 ácsot és 2 pattantyúst. Ezen hadi szekeret a vajda a szászoktól kétségtelenül a székelyek ellen az udvarhelyi várkastély részére kérte.

Történtek-é a két tábor közt összeütközések s ha igen, mily eredménnyel folytak le, arra adatot nem találni, csak annyit tudunk bizonyosan, hogy a székely nemzet a királyhoz intézett folyamodásával, melynek a fegyveres fölkelés döntő súlyt bírt adni, rövid időn célját érte. II. Ulászló ugyanis Budán 1493. január 19-dikén kelt s a hét szász székhez intézett parancsa szerint az erdélyi vajdaságot és a székely ispánságot Báthori István országbírótól elvette, s Losonczi László tárnokmesterre és Drágfi Bertalan komornyikmesterre ruházta.

Ezt a megaláztatást a garázda főúr nem sokáig élte túl. Még azon évben, 1493-ban meghalt. Nyír-Bátorban, abban a kolostorban temették el, melyet a kenyérmezei győzedelemkor szerzett zsákmányból építtetett. Hamvait később rokonai a nyírbátori díszes egyházba helyezték át, és síriratában émelyítő hízelgéssel igyekeztek a jámbor, istenfélő, kegyes és példás életű férfiútan magasztalt törökverő hős emlékét az utókor előtt megörökítni.

A történelem ítélete másként hangzik.

 Szabó Károly; Századok 1889. 9. füzet

 

 

[1] Az alább ismertetett szó szerinti részlet a teljes levélnek kb. a fele. Válogatás tőlem. KT.

[2] Ez a kastély az udvarhelyi vár volt, melyet később II. János király az 1562-ben legyőzött székelyek féken tartására újra építtetvén, még jobban megerősíttetett. – Hogy egyébiránt Báthori István a marosvásárhelyi egyházat is erősséggé alakította, kifejti Orbán Balázs, Székelyföld leírása. IV. köt. 111. és 118-120. l.