Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


125 Horthy Miklós életútja

2015.07.23

VITÉZ NAGYBÁNYAI HORTHY MIKLÓS

KORMÁNYZÓ ÉLETÚTJA

 

1868. június 18. Kenderesen Horthy István és Halassy Paula ötödik gyermekeként megszületett Horthy Miklós.

1874–1878 Elemi iskoláit Kenderesen és Debrecenben végzi.

1878–1882 Gimnáziumi tanulmányokat folytat Sopronban a Lähne-féle intézetben.

1882–1886 A Fiumei Tengerészeti Akadémia hallgatója.

1886. október 1. II. osztályú tengerész hadapródként öt tényleges és négy tartalék évre felavatják a Monarchia haditengerészetéhez.

1889 Leteszi tengerésztiszti vizsgáját.

1890. május–1891. január Tengerész zászlós a Konstantinápolyban állomásozó „Taurus” nevű felfegyverzett yachton.

1892–1894 Mint beosztott tengerésztiszt a „Saida” nevű korvetten 21 hónapos kelet-ázsiai úton vesz részt. Az út során eljut Elő- és Hátsó-Indiába, Ausztráliába, Új-Zélandra és az óceáni szigetek egy részére.

1896 A millenniumi ünnepségek alkalmából rendezett hadsereg-sportversenyeken első helyezést ér el vívásban, harmadik helyezést pedig kerékpározásban. Pólában bajnokságot nyer a tengerészeti teniszversenyen.

1897. május–1898. március II. osztályú sorhajóhadnagyi kinevezéssel az „Artemisia” iskolahajó parancsnoka Pólában.

1901. július 22. Aradon feleségül veszi az Arad megyei földbirtokos és országgyűlési képviselő Purgly János és Vásárhelyi Ilona leányát, Purgly Magdolnát. A fiatal pár Semmeringre megy nászútra, majd Pólában telepszik le. A házasságból 4 gyermek születik Magdolna 1902-ben, Paulette 1903-ban, István 1904-ben és Miklós 1906-ban.

1908 nyara Horthy Miklós a „Taurus” parancsnoka Konstantinápolyban.

1909. november 1–1914. május 1. Ferenc József szárnysegédje.

1914. december Visszatér Pólába.

1915. január Az újonnan épült „Novara” könnyűcirkáló parancsnoka.

1916. december 30. Részt vesz IV. Károly királlyá koronázásán Budapesten.

1917. május 15. A „Novara” részt vesz az otrantói csatában, Horthy Miklós parancsnok megsebesül, a lábába gránátszilánkok fúródnak. Bécsbe és Badenbe utazik gyógykezelésre. „Ellenfelünk a hálót vontató halászhajóiból 23-at vesztett, továbbá 2 szállítógőzöst, 2 rombolót és 1 repülőgépet… mi egyetlen hajót sem vesztettünk, az Otrantói-szorost pedig újra szabaddá tettük a búvárhajók számára. Bebizonyítottuk, hogy a »drifter«-ek alkotta tengerzár áttörhető, sőt fel is göngyölíthető. Ezt az ellenség is felismerte […] és ezután halászgőzöseit huzamosabb tartamra csakis nappal vetette be, úgyhogy a búvárhajók az Otrantói-szoroson éjjel szabadon haladhattak át.” (Horthy Miklós Emlékirataim. Toronto, 1974)

1918. február A cattarói lázadás idején Horthy Miklós a „Prinz Eugen” csatahajó parancsnoka.

1918. március 2. Ellentengernagynak nevezik ki.

1918. november 1. Altengernagyi kinevezést kap.

1918. november 30. Elhagyja Pólát. A család Kenderesre költözik.

1918. Torokbajban meghal legidősebb gyermeke, Magdolna.

1919. június 5. Horthy Miklós Szegedre érkezik.

1919. június 6. A szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminisztere.

1919. július 20. Részt vesz Szegeden a Nemzeti Hadsereg első és nagy ünnepséggel egybekötött zászlószentelésén.

1919. augusztus 9. Horthy az ellenforradalmi kormánytól független „fővezérség”-et hoz létre.

1919. augusztus 13. Szegedről Siófokra repül.

1919. augusztus 15. Fővezérként hivatali esküt tesz József főherceg jelenlétében, ezzel valamennyi fegyveres erő fölött átveszi a főparancsnokságot.

1919. augusztus 22. Elrendeli az ország idegen hadsereg által meg nem szállt részein a kerületi parancsnokságok szervezését.

1919. november 3. Horthy Miklós és családja részt vesz Enyingen a dunántúli huszárezrednél tartott Hubertus-napi műkotorék vadászversenyen.

1919. november 16. A fővezér csapataival bevonul Budapestre.

1919. karácsony Felesége kíséretében a Mária Terézia laktanyában meglátogatja a különítményes Madary-századot.

1920. január 21. Budapesten részt vesz a párizsi békekonferencia magyar küldöttségének ülésén.

1920. március 1. A Nemzetgyűlés Horthy Miklóst Magyarország kormányzójává választja.

1920. április 1. Családjával beköltözik a budai királyi palotába.

1920. szeptember eleje Létrehozza a Vitézi Rendet, Az Országos Vitézi Szék elnöke és a vitézek főkapitánya lesz.

1921. március 7. A Mária Terézia-rend káptalanja Horthy Miklós sorhajókapitánynak „az Otrantói-szorost megfigyelő halászgőzösök megsemmisítéséért” a katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztjét adományozza.

1921. március 27. Horthy Miklós és IV. Károly megbeszélése a budai Várban a királyi hatalom visszaállításáról.

1921. május Az első nyilvános vitézzé avatás a Margitszigeten.

1921. október 22. Horthy Miklós hadparancsa a hadsereget a kormányzóra tett esküjére emlékezteti IV. Károllyal szemben.

1922. április 1. Horthy Paulette házasságot köt Fáy Lászlóval. A házaspár később elválik.

1922. augusztus 15. A kormányzó vitézzé avatja idősebbik fiát, Istvánt.

1926. november 28. Emlékünnep a kormányzó részvételével Ferenc József halálának 10. évfordulóján a Nemzeti Múzeumban, Ferenc József halotti maszkja előtt.

1927. január 16. Vadászat Gödöllőn Horthy Miklós és Albrecht főherceg részvételével. 58 vaddisznót ejtenek zsákmányul.

1927. augusztus 4. 21 éves korában megnősül ifj. Horthy Miklós. Felesége gróf Károlyi Mária Consuelo. A házasságból két kislány, Zsófia és Nikolette születik.

1927. szeptember 18. A Johannita Lovagrend tiszteletbeli parancsnokává választja a kormányzót és a rend küldöttsége átnyújtja a rend jelvényeit.

1930. február 21. Horthy Miklós kormányzóságának 10. évfordulóján a felsőház elfogadja kormányzói érdemeinek törvénybe iktatását. Horthy Miklós nevét veszi fel Budapesten a Boráros téri Duna-híd, a Rádium Gyógyintézet, a Hadirokkant Otthon, a Debreceni Állami Kórház, a Pécsi és a Gyöngyösi Tüdőbeteg Gyógyintézet, a Szegedi Hadirokkant Otthon, a kőbányai családi háztelep. Az ötpengősöket Horthy Miklós képmása díszíti.

1930. február 14. Horthy Paulette második házassága, férje ifj. gróf Károlyi Gyula.

1935. május 24. Göring félhivatalos tárgyalása Budapesten Horthyval és Gömbös Gyulával.

1936. március 11. A Rajna-vidék megszállása alkalmából a kormányzó üdvözli Hitlert.

1936. augusztus 20. A kormányzó Ausztriába utazik vadászatra.

1936. augusztus 22. Látogatást tesz Hitlernél Berchtesgadenben.

1936. november 29. Gödöllőn vadászatot rendez Ciano olasz külügyminiszter tiszteletére.

1936. december A kormányzói pár Olaszországba utazik. Fogadja őket III. Viktor Emánuel király és Mussolini.

1937. május A kormányzó meghívására III. Viktor Emánuel családjával Budapestre látogat.

1937. július 1. A képviselőház elfogadja a kormányzói jogkör kiterjesztéséről szóló törvényjavaslatot.

1938. április 3. Horthy Miklós a budai palotában lévő lakosztályából „megnyugtató” rádióbeszédet intéz a nemzethez Ausztriának a Német Birodalomhoz való csatolása nem változtathat Magyarország függetlenségén.

1938. május 11. Hitler meghívására flottagyakorlaton vesz részt Kielben.

1938. augusztus 18. Az országgyűlés Horthy Miklós részvételével Szent István halálának 900. évfordulója alkalmából ünnepi ülést tart a székesfehérvári vármegyeház udvarán.

1938. augusztus 20–26. Felesége társaságában Németországba látogat.

1938. szeptember 18. Göring meghívására Kelet-Poroszországba utazik vadászatra.

1938. október 1. Horthy Miklós a müncheni egyezmény alkalmából levélben üdvözli a német és az olasz kormányt.

1938. november 6. Horthy Miklós a magyar hadsereg élén bevonul Komáromba.

1939. július 18. Négy nap alatt, 46 órás repülés után Horthy István sportrepülőjével megérkezik Bombayba. A repülésről a sajtó mint „egyedülálló” sportteljesítményről tudósít.

1940. február 28. A képviselőház ünnepi ülésén elfogadják a kormányzó 20 éves országlásának megörökítéséről szóló törvényjavaslatot.

1940. április 26. Horthy István házasságot köt gróf Edelsheim Gyulai Ilonával. A házasságból egy fiú, István születik.

1940. június Tüdőbajban meghal Horthy Paulette.

1940. szeptember 10. Horthy kormányzó levele Hitlerhez, amelyben köszönetet mond a 2. bécsi döntésért.

1940. szeptember 15. Horthy Miklós ünnepélyesen bevonul Kolozsvárra.

1940. november 11. A kormányzó jelenlétében megnyitják a szegedi Horthy Miklós Tudományegyetemet.

1942. február 15. Kihirdetik az 1942 II. tc-t, a kormányzóhelyettesi méltóságról.

1942. február 19. Az országgyűlés Horthy Istvánt kormányzó helyettessé választja.

1942. augusztus 20. A kormányzó helyettes repülő-szerencsétlenség áldozata lesz a keleti fronton.

1943. április 16–17. Horthy Miklós és Hitler tárgyalása Klessheimben. Hitler a háborús erőfeszítések fokozását követeli.

1944. március 17–18. Horthy Miklós Németországba utazik. Hitler közli, hogy elhatározta Magyarország megszállását. A kormányzó a helyén marad.

1944. szeptember 10. A Koronatanács ülésén a kormányzó bejelenti elhatározását, hogy fegyverszünetet köt a Szovjetunióval.

1944. október 11. Horthy megbízottai Moszkvában aláírják az előzetes fegyverszüneti megállapodást.

1944. október 15. Horthy Miklós rádióbeszédében bejelenti, hogy fegyverszünetet kér a Szovjetuniótól. Ugyanezen a napon a Gestapo elfogja ifj. Horthy Miklóst. A kormányzó családját a pápai nunciatúrára menekíti.

1944. október 16. Horthy visszavonja kiáltványát és lemond kormányzói tisztségéről. A németek a bajorországi Weilheim közelében fekvő Schloss Hirschbergbe viszik, és házi őrizet alá helyezik.

1945. május 1. Amerikai csapatok vonulnak Weilheimbe, Horthy Miklóst hadifogolynak nyilvánítják, és Augsburgba szállítják.

1945. május 8. Ifj. Horthy Miklóst az amerikai csapatok kiszabadítják a koncentrációs táborból.

1945. augusztus 28. Horthy Miklóst első ízben hallgatják ki a nürnbergi háborús bűnösök ügyével kapcsolatban.

1945. szeptember 24. Horthy Miklóst tanúként Nürnbergbe szállítják.

1945. december 17. Elbocsátják a nürnbergi fegyházból. Visszatérhet családjához Bajorországba.

1948. március Horthyt újra tanúként hallgatják ki, Veesenmayer háborús bűnös perében.

1948. december 18. A Horthy család elhagyja Bajorországot.

1949. január 11. Rövid svájci és olaszországi tartózkodás után a család Portugáliába érkezik, Estorilban telepedhetnek le.

1951. július 22. A Horthy-házaspár aranylakodalma.

1953 Megjelenik Buenos Airesben Horthy Miklós Emlékirataim című visszaemlékezése.

1956. június 18. Horthy Miklós utolsó, 88. születésnapját ünnepli a magyar kolónia tagjaival Estorilban.

1957. február 9. Horthy Miklós halála.

1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen. Földi maradványai a családi kriptában nyugszik a kenderesi temetőben.

 

Horthy tetoválása

Zöldben és aranyban pompázó sárkány borította a mellkasa bal felét és az egész bal karját. A tetoválást még fiatal korában, állítólag egy alkoholmámoros pillanatában készíttetett magának angliai útja során.

Múlt-kor.hu 2014. febr. 11.