Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


131 A Szentkorona tan lényegéről

2015.07.24

GONDOLATOK A MAGYAR

SZENT KORONA-TAN ISMERETÉHEZ

Kocsis István: Magyarország Szent Koronája

c. munkája alapján (Bp. 2001. 1-41.)

 

A magyar nemzet megmaradásának titka abban állt, hogy addig Magyarország mindig talpra állt, amíg a nemzet képviselői - akármilyen pártiak - tiszteletben tartották a Szent Korona tanát, eggyé tudtak válni a Szent Korona misztériumában.

A Szent Koronához való viszonyát a nemzet nem határozhatja meg, miként a király sem. S ez azt is jelentette, hogy a király nem kényszeríthette az országlakost törvényszegésre.

Aki a nemzet tagjai közül szembefordul a Szent Korona akaratával, azt kiközösítik.

A Szent Korona mint személyiség nemcsak jóságos cselekedetekre képes, hanem a szigorú büntetéstől sem riad vissza.

A Kárpát-medencében a Szent Korona tana volt képes megteremteni a feltételeit a nemzetek, nemzetiségek békés egymás mellett élésének.

A Szentkorona-tan a Kárpát-medencében harmóniát teremtett, az ellene forduló nacionalizmusok diszharmóniát.

A nagy magyar államférfiak, a Bethlen Miklósok úgy hittek a szent Korona tanában, mint VII. Gergely pápa vagy Loyolai Szent Ignác a katolicizmus tanaiban: hitték, hogy megtagadásával nem csak gazdagságuk, szabadságuk, hanem a lelkük is megsemmisül.

A régi korokban azért volt sok a törvénytisztelő ember a Szent Korona országaiban, mert a Szentkorona-tan nem az alattvalói tudatot, hanem a Szentkorona-tagság közjogi fogalma meghatározta felelősségérzetet, valamint az egyenrangúság és a méltóságteljes magatartás kultuszát erősítette.

1918-ig elképzelhetetlen volt, hogy felelős magyar politikus szembeforduljon a Szentkorona-tannal (Károlyi Mihályék tudatlanságukban, érzéketlenségükben semmibe merték venni).

A Szent Korona a közjogban a király fölöttese.

Maga az 1825-27. évi országgyűlés úgy kezdődött, hogy a király megsértette a Szent Korona tanát, megsértette az alkotmányt. Az országgyűlés figyelmezteti a királyt esküére és hitlevelére. [Metternich kancellár feleletéből: „A magyar alkotmány megtartását minden tekintetben ... szigorú államhivatali kötelességének s egyszersmind a jog és az ész olyan határozott parancsának tekintem … Okos és igazságos király sohasem fogja fenyegetni ezt az alkotmányt. Ami nyolcszáz éve dacol az idők viharaival, az bizonyítottan szilárd.] Ezt követően a király megköveti az országgyűlést.

Aki a törvényszegő királynak törvényszegésben cinkosa lett, azt a Szent Korona többi tagjainak ki kellett közösíteniük. Az uralkodó a kiközösítést nem akadályozhatta meg. Ennek köszönhető, hogy a magyar ember rettenetesen félt rosszat tenni hazájának.

A 16. század harmadik évtizedében különös dolog történik: mind a fő-, mind a köznemesség abbahagyja a vezető szerepért folyó harcot, s egy igen erős hatalomnak adja át a vezetést. Ez az erős hatalom a magyar közjog. A közjogi tanná vált Szentkorona-eszmével legyőzhetetlenné erősített közjog. Történelmünkben ezután is meghatározóak a gazdasági és katonai erőviszonyok, de legmeghatározóbb a közjog.

A magyar államiság felszámolására törekvő II. József akarata a vármegyék ellenállásán törik meg.

A Mohács utáni nehéz évszázadokban a magyar államiság azért maradt meg, mert eleink a jogfolytonosságot sohasem mulasztották el helyreállítani. A törvénysértés jogot nem alapít.

A Szent Korona tana szerint a király Magyarországnak nem első, hanem rangban második személye, a Szent Korona után következő.

A Szent Koronának nem volna misztériuma, ha nem volna szent.

A Korona azért szent, mert Istentől kapta – meghatározott céllal, meghatározott üzenettel – a magyar nemzet. Ez az üzenet az Igazsággal van összefüggésben. A régi magyar küldetéstudatban a magyarság különleges szerepe az Élő, Égi Igazságnak a méltó szolgálata.

Hatalmat átruházni csak a Szent Koronával történő koronázással lehet.

Magyarországot Szent István a Szűz Mária, illetve a Nagyboldogasszony (a kettő együtt: a Magyarok Nagyasszonya) oltalmába ajánlotta.

A Szent Koronáról szóló első jelentős írásmű szerzője Révay Péter koronaőr (az 1608. és 1618. évi koronázások egyik szertartásmestere.)

I. Ulászló a távollevő Koronát engesztelő áldozatként esett el a várnai csatában.

Minden magyar erőfeszítés benne találja meg az értelmét: Őt erősíti, Őbenne marad meg. Benne van Szent István és Bethlen Gábor és Széchenyi István minden próbájának az értéke, de a mi próbánk értéke is: minden magyar vállalás értéke benne összegződik.

A Szent Korona az ég egy darabja.

A Szent Korona a magyar nemzet szent titka. A magyar nemzet fennmaradásának, létének szent titka.

A Szent Korona Isten gondolata a magyar létről. Magyarságról, magyar küldetésről.

A Szent Korona Isten és a magyar nemzet viszonyát fejezi ki.

A Szent Korona misztériumát nem ismerhetjük meg a maga teljességében.

Azért ragaszkodtak ahhoz, hogy a régi idők szakrális királyának jogutódja a Szent Korona legyen, mert még értették, érezték, hogy mekkora a különbség a szakrális király és a minden szakrálistól mentes király között, s hogy minden bizonnyal semmi sem volt számukra elrettentőbb, mint az, hogy a késő-középkorban beköszöntő új kor királyai már nem elégszenek meg a lakos Isten iránti hűségével, hisz nem tekintik magukat már Isten akarata közvetítőjének, Hídnak országuk és az Ég között és ezért jobban ragaszkodnak a hatalomhoz, mint bármely szakrális király, s hatalmuk erősítése érdekében a hűségeseket szolgákkal helyettesítik.

A szakrális társadalom alapja a hűség, amelyben a Föld Isten tulajdona.

Ki a hűséges? Aki képtelen megtagadni Istent. Hűséges az, aki felismeri az utasításokban, törvényekben, parancsokban Isten akaratát. E felismerés az alapja engedelmességének.

A hűség nemcsak Istent illeti meg, hanem a királyt is, de csak akkor ha Isten akaratát közvetíti, azaz valódi szakrális király.

A félelem elűzi a hűséget, és maga köré vonzza a szolgaságot. Machiavelli fejedelme már nem törődik Isten akaratával, s legfőbb uralkodói célja eléggé szégyenletes, mert nem más, mint a hatalom megtartása. Az újkor királyai már farizeus királyok, hazudják még, hogy Isten kegyelméből uralkodnak, de ők tudják a legjobban, hogy uralmuknak és gazdagságuknak semmi köze Isten kegyelméhez.

II. Endre századában (13.) ugyan nem alakul még ki a Szentkorona-tan, de az Aranybulla évétől kezdve mintha már az lett volna a közjogi küzdelmek elsődleges célja, hogy kialakulhasson.

Az Aranybulla XXXI. cikkelye nemcsak az ellenállási jogot mondja ki, hanem kifejezi hogy a király és az állam, a király személye és az állam személyisége, azaz a király és a korona már nem azonosak: már elválasztandók egymástól. A jogfejlődés során eljut ez odáig, hogy a Szent Korona válik a szakrális király jogutódjává.

A királyt, Luxemburgi Zsigmondot mint esküszegőt a magyar rendek letartóztatják és a Szent Korona már ekkor alanyává válik egy időre az államhatalomnak. Ugyanekkor az esztergomi érsek felveszi a Szent Korona kancellárjának címét.

A Szent Korona-eszme közjogfejlődést meghatározó ereje 1440-ben megerősödik, amikor is épp csempészik külföldre. I. Ulászlót a rendek pót koronával kénytelenek megkoronázni. Ekkor elhangzik: „ha azt visszaszerezni nem lehet, minden hatás híján legyen és minden jelképisége, misztériuma és ereje erre az új koronára értessék...”  Itt már – kimondatlanul – a Szent Korona tan alapján járnak el.

A Szent Korona tana kimondja, hogy a Szent Korona a magyar államhatalom legmagasabb rangú alanya. Benne egyesül a törvényhozó és végrehajtó hatalom. A Szent Korona tagjai a király és a politikai nemzet. Vagyis a Korona nemcsak a király hanem a nemzet hatalmát is korlátozza.

A Szent Korona nemcsak közjogi absztrakció, hanem élő organizmus, test, melynek részei, tagjai vannak. A történelmi Magyarországon tagjai voltak mindazok, akik részesei lehettek a törvényhozó és végrehajtó hatalomnak. 1848-ig a nemesség, 1867 után származásra és nemzetiségre való tekintet nélkül az ország minden szavazó polgára. Ma tagjai mindazok, akik leszármazottai a Szent Korona egykori tagjainak. Tudni kell, hogy a Magyar Királysághoz tartozó országok, tartományok, városok is a Szent Korona tagjai voltak.

A koronázáskor a nemzet, mint a Szent Korona alaptényezője átruházza a királyra a Szent Koronában foglalt királyi felségjogokat, a hatalom egy részét, e hatalom gyakorlásának a jogát.

A király a koronázáskor hitlevelet ad ki, s esküt tesz arra, hogy mind a végrehajtó, mint a törvényhozó hatalmat megosztja a nemzet képviselőivel, azaz nem zárja ki a Szent koronából a nemzetet, nem fogja megkísérelni a főhatalom megszerzését, azt meghagyja a Szent Koronának.

Minden birtokjog gyökere a Szent Koronában van, következésképpen a birtok a Szent Koronára száll vissza. A király csak mint a Szent Korona akaratának végrehajtója gyakorolhatja a birtokadományozás és a nemesítés jogát.

Magyarország területén idegen állampolgár nem bírhatott földtulajdont. Ha nem így lett volna, a Habsburg-korban valószínűleg olcsón felvásárolták volna. A király külhonosnak is adományozhatott földet, hiszen ez az adományozás csak akkor vált érvényessé, ha őt a magyar országgyűlés honfiúsította, azaz a megadományozott csak mint a Szent Korona tagja (mint magyar állampolgár) válhatott földbirtokossá. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a honosítást a királynak kérnie kellett az országgyűléstől, mégpedig a Szent Koronának tett szolgálatokra hivatkozva. A honfiúsítást nyert személy esküt tett, hogy az ország törvényeinek mindenben engedelmeskedni fog. (lásd 1550: 77. tc.)

Nemcsak a földtulajdon hanem a stratégiai fontosságú iparágak (régen pl. bányaipar, ma pl. az energiagazdálkodás stb.) is a Szent Koronáé volt. Ezen iparágak jövedelmei is a Szent Korona tulajdonának elidegeníthetetlen részei voltak.

Az abszolutizmus megszűnése után a magyar nemzet hivatott képviselői országgyűlésen, illetve nemzetgyűlésen meg nem történtté nyílvánítottak mindent, ami az abszolutizmus idején a látszat-törvényhozás terén történt. Jogfolytonosságot állított helyre a magyar nemzet I. Lipót korában, II. József után, 1791-ben, 1867-ben, 1920-ban.

1944-1990 között idegen hatalmak megszállása tette lehetetlenné Magyarországon a törvényes jogalkotást. A magyar nemzetnek 1990-ben a Szentkorona-tan szellemében annak tantételei tiszteletben tartásával hozzá kellett volna kezdenie a jogfolytonosság helyreállításához, nem országgyűlésen hanem jogfolytonosság-helyreállító nemzetgyűlésen.

A Szentkorona-tan nem csak emléke egy dicsőbb magyar múltnak, hanem érvényben levő, kötelező erejű közjogi tan. Azért kötelező erejű, mert a magyar nemzet törvényes képviselői a Szent Koronát sosem tagadták meg, s a Szentkorona-tant sem hatálytalanította soha alkotmányosan összeült magyar nemzetgyűlés vagy országgyűlés.

Egy jogfolytonosságot vállaló országban a törvény gyémántból van, egy jogfolytonosságot tagadó országban üvegből.

A szakrális fejedelem Híd a földi és az égi világ között. Ő az, aki képes méltóképpen fenntartani a kapcsolatot az Égi Világgal.

A szakrális király, a valódi király nemcsak Isten akarata szerint uralkodik, de Isten védettjeként is. Sokan ezért nevezik Isten kiválasztottjának. És ezért tekintik legyőzhetetlennek, sőt halhatatlannak.

Akik megkérdőjelezik a szakrális fejedelemnek még a múltját is, azok tulajdonképpen a Biblia (és minden szent könyv) hitelességét is kétségbe vonják. Hisz a szent könyvek, így a Biblia történeteiben igen gyakran találkozunk szakrális fejedelemmel.

A szakrális fejedelem mellőzésének időszakaiban mindig az volt a legnagyobb dráma, hogy a szakrális fejedelmet nem fogadják el uralkodónak, nem ismerik fel: fénynél erősebb fénnyel világít és mégsem látják.. miért nem? Mert hamis fényt lát már csak az újabb korok embere.

Mind a magyar, mind az európai, mind a világtörténelem központi kérdése volt mindig: a szakrális fejedelem léte vagy nem léte.

Az európai ember lassan elfelejtette, hogy az Evangélium szerinti létezés a szakrális fejedelemmel képzelhető el s nem diktatúrára törő szerencselovaggal, álkirállyal...

Minek is tekinthetjük a Hegyi Beszédet, ha valóban komolyan vesszük. Vajon nem felszólítás az egyénileg illetve közösségben végzendő beavatás elkezdésére? „A szűk kapun menjetek be!” A szűk kapun bizony csak az léphet be, aki – mint a szakrális fejedelem – a teret és az időt legyőzi.

Képtelenek vagyunk a maga bonyolultságában megérteni, hogy mi történt tíz-, hat-, öt-, három-, vagy kétezer évvel ezelőtt, ha nem tudjuk, ki a szakrális fejedelem.

Minden európai korszakváltásnak köze van a szakrális fejedelem kérdéséhez.

Az Intelmeknek a vendégekről és jövevényekről szóló részét magyarázza félre legkövetkezetesebben történelemtudományunk. Szent István felhívja a figyelmet arra, hogy a királyi udvarban (és nem a királyságban) milyen szerepük lehet a jövevény, illetve a vendég férfiaknak. Kifejti továbbá korának egyik legnépszerűbb politikai eszményét, az ún. birodalmi gondolatot: „gyönge és törékeny az egynyelvű és egyszokású ország.”

Szent István még valódi világkirályságra utal Intelmeiben. Azt sugalmazza, hogy a magyar királynak méltónak kell lennie az egységes keresztény birodalom vezetésére. Nem rendkívüli ez, hiszen a német vagy görög trón várományosainak ugyanezt sugalmazzák. Szent István kora még egységes kereszténységben gondolkodik. A hangsúly a méltóvá váláson van: a magyar szakrális királyságnak méltóvá kell válnia, illetve méltónak kell maradnia: meg kell maradnia igazinak, nem juthat az álkirályságok  sorsára, azokéra, amelyek szakrális mivoltukat nem tudták megőrizni, s ezért már nem igazi királyságok – csak látszat-királyságok.

A magyar királynak méltónak kell maradnia arra, hogy Isten akaratát megismerje és közvetítse az önként csatlakozó országok népeinek.

A jövendőbeli Magyar Királyság az, amely felett az Ég kapuja nyitott marad, és így természetes központjává válik az ismert világnak, a keresztény világnak.

A kora-középkorban nem keresztény királyságokban képzelték el a keresztény jövendőt, hanem egyetlen keresztény királyságban, azaz világkirályságban. (Oswald Spengler: A nyugat alkonya)

Ennek a keresztény nemzetnek csak egy igaz királya lehet. A legméltóbb. Erre inti István király utódait: legyetek legméltóbbak. Isten akaratának legméltóbb közvetítői: legbiztonságosabb Híd a földi és az égi világ között.

A sajátos magyar rendi társadalom a 13-16. században alakul ki, jó három évszázad alatt, a 16. század elejéig megszilárdul, s fennállásának újabb bő három évszázada alatt alig változik.

A Szent Korona közjogi tanát a magyar ember évszázadokon át megkérdőjelezhetetlennek, hatálytalaníthatatlannak tekintette, azért is, mert lenyűgözte magának a Szent Koronának a nagyon is bonyolult személyisége. Évszázadokon át beszélnek, a külföldiek is a Szent Korona tulajdonságairól: megtéveszthetetlenségéről, nagylelkűségéről vagy éppen szigorúságáról, valamint a Szent Korona akaratáról.

Trau dalmáciai város vezetői 1387-ben mint legnemesebb, de szenvedő személyről írnak a Szent Koronáról a velencei köztársaságnak írott levelükben: „.... és vajha oly nagy hatalmuk lenne, hogy Magyarország koronáját felemelhetnők, mivel most szenved, bármennyire is mocsoktalanul megőriztük vele szemben tiszta hűségünket...”

A raguzai tanács is úgy ír 1450-ben a Szent Koronáról (megkülönböztetve Magyarországtól is), mintha személynek tekintenék: „Megkaptuk a levelet, amely által kegyes koronátok kegyes volt velünk közölni...” Ugyanők írnak a Szent Korona parancsairól is.

A magyar mitológiában és népmesében az Élő Égi Igazság gyakran „hadvégzetet” beteljesítő tündérként jelenik meg, a magyar szépirodalomban pedig Ő a Magyarok Istene. A középkor öntudatos magyarja mindezt ily röviden mondta el: „A Szent Koronát angyal hozta.”

A király is szeretve vagy félve tiszteli  - uralkodói magatartásától, koncepciójától, terveitől függően.

Révai Péter koronaőr (16. sz.) írja: „.. Ezért sajátos tisztelettel övezik, szentségként imádják és nem tudom erősebben vonzza-e a mágnes a vasat, mint ahogy a Korona titokzatos erejével, magnetikus tulajdonságával kiváltja, vonzza a szeretetet és engedelmességet. (…) Bizony, úgy vélik hogy Magyarország királyai méltóságuk teljét, dicsőségüket a Szent Koronától kérik és kapják, neki tulajdonítják az üdvös és hasznos törvények kibocsátását, a fölöslegesek eltörlését. A Koronát mintegy a törvények törvényének tekintik, a magyarok neki szoktak fizetni büntetést és váltságdíjat, neki tesznek ünnepélyes esküt, neki hagynak örökségeket, neki adják vissza minden vagyonukat, mint valami forrásnak, melyből minden ered. Végül is akkor ereje van, hogy aki megsérteni szándékozik, nemcsak felségsértésben bűnös, hanem a vallás és az istenség ellen is vétkezik. (…) A királyság és a csatolt részek határai között nem maradhat meg más korona, mint ahogy az ég vagy a föld sem tűr meg más Napot.”

Révai: „Salamont újra megkoronázták Pécsett Szent Péter bazilikájában, ami több más épülettel együtt nyomban a koronázást követő éjszakán leégett. E tűzvész kétségtelenül jelentette, hogy Salamon ismételt megkoronázása: a polgárháború és a kiontott rokonvér, valamiképp megsértette a Szent Koronát, és az a mohóság, mellyel méltóságának megszerzésére törekedett, előbb-utóbb megbosszulja magát. Így is lett. Géza nem sokkal utóbb háborúban legyőzte Salamont, megszerezte a Koronát.

A Szent Korona misztériumának tartalma koronként mást... De mindig az önvédelmi ösztönnel függött össze. Sugalmazta, mit kell tennie a magyar nemzetnek legnehezebb helyzetekben.