Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


134 Az első három pápa Péter Linus Kletus

2015.07.24

RÓMA – PÁPÁK – KATOLIKUS EGYHÁZ

 

I. SZENT PÉTER (+64 K.) – RÓMA ELSŐ PÜSPÖKE

 

Péter előbbi neve Simon, Jóna fia, a Galileai tó mellett Bethsajdában halász volt. Péter arámi nyelven: Kephas = szikla. Péter merész, heves, hirtelenkedő férfiú volt, de ingatag.

Jázus elfogatása alkalmával ő ragadt fegyvert mestere védelmére és ő volt az aki a Jézussal való összekötöttségét megtagadta.

Máté evangéliuma szerint amikor Jézus Cesarea környékén, a Jordán mellett volt tanítványaival, akkor mondta Simonnak: „De én is mondom néked, hogy te Péter (kőszikla) vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen, és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lesz. (Máté 16, 18-19)

(37 előtt) Megalapította – gyönyörű szónoklatával - a jeruzsálemi gyülekezetet.

37-ben Jánossal együtt a samaritánok közt alakult gyülekezetet szervezte.

38-ban a caesareai pogányok közt hirdette az evangéliumot. Itt Cornél századost megkeresztelte.

44-ben az antiochiai gyülekezet körül fáradozott (bár ez kétes).

49-ben Jeruzsálemben (állítólag) apostoli zsinatot tartottak, melyet Péter elnökölt. Arról kellett dönteniük, hogy a megkeresztelt pogányok kötelesek-e megtartani a zsidó törvényt. A zsinat döntése a ’nem’ volt.

„Teljesen alaptalan azon állítás, hogy a római keresztyén egyházat ő alapította és annak 25 éven át püspöke volt volna.” (Warga 1880. 43.)

A „zsidózókkal” szemben – akik meg akarták tartani a mózesi törvényt – kimondta a fontos döntést: „nem a mózesi törvény, hanem Jézus Krisztus kegyelme által lehet üdvözülni.”

Pállal meghasonlásba jött és nem állt többé helyre a jó viszony, hiszen a kereszténységben Péter és Pál emléke mint a két ellentétes párt főnökei éltek tovább.

67-ben (egy kétes adat szerint) Rómában keresztre feszítették. Ekkor saját kérésére fejjel lefelé, nem akarván magát Jézussal egy rangba helyezni.

„Az nem valószínűtlen állítás, hogy Péternek, mint zsidóskodó apostolnak, inkább keleten volt tere, és Rómában soha meg sem fordult.” (Farkas 1865. 27.)

Bizonyosan Néró császár alatti keresztényüldözés áldozata lett Pál apostollal együtt. Temetkezési helyén, melyet az üldözések elmúltával is mindenki ismert, Nagy Konstantin császár (306-337) fényes bazilikát emeltetett, melynek a helyére 1506-ban II. Gyula pápa kezdte építeni a mai Szent Péter bazilikát.

A Bibliában két görög nyelvű levele található.

A 2. századra kialakult püspöki egyházkormányzati rendszer idején Pétert már egyértelműen Róma első püspökének tekintették.

 

(Saját könyvtári források alapján

összeállította Kozsdi Tamás, 2012. május)

 

 

SZENT LINUS (67-76) A MÁSODIK RÓMAI PÁPA

 

Hetruria Volaaterra városából származott. Atyját Herculanusnak hitték s a Mauri szentséghez tartozott. 22 évesen ment Rómába hogy tanuljon, apja barátjánál Q. Fabiusnál tartózkodott mikor Szt. Péter Rómában megjelent[1]. Követni kezdte őt. Szolgája lett az Úrnak. Péter és Pál által püspökké szenteltetvén térítőül Galliába a mai Besanconba küldetett s az általa alapított egyház püspöke lett. Szt. István vértanú tiszteletére templomot állított.

Isten annyira megáldotta szent törekvéseiért, hogy csupán szavának erejével ledönté a bálványokat, gonosz lelkeket űzött ki s holtakat támasztott fel.

A pogányok az életére törtek, Rómába menekült és az első pápa Kletussal együtt segédpüspökké tette. Míg ő a távolabbi egyházak látogatásával foglalkozott, - amaz a bel, ez pedig a külvárosok egyházi ügyeit az ő nevében intézze. 67. jún. 29-én az egyház fejévé választatott.

Pápasága alatt a Menandriánok felekezete kiközösíttetett. Menander samariai eredetű s a bűbájos Simon tanítványa volt. Gnosticusi tanokat adott elő de saját tévtanai is voltak. Állította, hogy a világot az angyalok teremtették.

Ez időtájban kezdtek hatalmaskodni a Gnosticusok és Nocolaiták is, kik magukat Krisztus sugallott tanítványainak adták ki.

Linius elrendelte, hogy a nők csak jól elfátyolozva jelenhetnek meg a templomban.

Saturnius római consul leányát a gonosz lélektől megszabadítván s Jézus hitére térvén, az istentelen, háládatlan apjától 76. évében megöletett. A vaticani hegyen Sz. Péter sírja mellett temettetett el.

(Karcsú A. Arzén: A római pápák története, 1869. I. 27-30.)

 

SzENt Kletus, a harmadik
római pápa (76-91.)

 

81-96. közt a császárok Flavius Vespasián, Titus Vespasián és Domitián. Utóbbi keresztény üldöző volt. A zsidókra kivetett adók – írja Suetonius – a legnagyobb szigorúsággal s kemény bántalmazásokkal hajtattak be. Domitián minden tartományba parancsot küldött, hogy a keresztények mindenütt nyílt ellenségekül tekintendők.

Szt. János evangélista Ephesusból a Naxos és Samos közti Patmos szigetre száműzetett, "Isten igéje és a Jézus Krisztusróli tanúskodásért", mint maga írja a "Titkos jelenetek" c. könyvében. Tertullián szerint János Rómában forró olajba vettetett, de itt sértetlen maradván az említett szigetre utasíttatott.

Kletusnak valószínűleg megvolt már egyháza és palotája a Katakombákban. Hol elrejtőzködve a világ és üldözések fergetege elől, mutatták be az első pápák a szent áldozatokat, tanították és oktatták a kijelölteket (Neophitos) megkeresztelték. Titkos biztonsági rendszert használtak, hasonlót amit a francia keresztények a rémuralom korában. Koldusok álltak az utakon, kiknek titkos jelmondatokat kitalálva lehetett csak a földalatti vértanú-pápák tartózkodási helyét megtudni.

Kletus Rómából eredt, apját Aemiliának hívták. Domitián alatt vértanúságot szenvedett. Minden könyvben martyr-nak írják.

Szt. Pál régi bazilikájában Kletus képe megvolt.

A vértanúi koronát Szt. Kletus Domitián alatt Nero után a második keresztény üldözésben nyerte el, s a  Vaticán-hegyen elődei mellett temettetett el. Egy levél se maradt fenn tőle.

Areopágy Dénes állítása szerint, elődeinek vértanúsága felett egy könyvet írt, mely a görögök Menologiumbában ismeretes volt, s Rómában az úgynevezett barbár-művek könyvtárában őriztetett.

 

Karcsú A. Arzén: A római pápák története I. Köt. 1869. 31-34.

 

[1] KT. megj.: Vannak kutatók akik cáfolják, hogy ez valaha is megtörtént volna. Az idézett szerző egyházi kötődésű, leiratában keveredhetnek a legendás (talán nem is valós) és valós képek, de részletei miatt ismerni érdemes.