Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


138 A nikaiai zsinat története 325.

2015.07.24

A Nikaiai (I. Egyetemes) Zsinat (325)[1]

 

Az egyháztörténelem első egyetemes zsinatának aktái nem maradtak ránk, így ügymenetének részleteiről nincsenek megbízható forrásaink. Caesarei Euszebiosz, Athanasziosz és Nagy Szent Baszileiosz utalásaiból következtethetünk az eseményekre.

325 májusában ült össze Nikaiában az egyetemes zsinat, amelyet Nagy Konstantin nyitott meg, megnyitó beszédében egységre szólította fel a püspököket. A legellentétesebb álláspontot bizonyosan Alexandrosz püspök és Árius képviselte. Silvester pápát legátusai képviselték. A zsinati hitvallás szövegét valamilyen kisázsiai keresztségi hitvallás szolgáltatta Hermegenész presbiter közvetítésével, mint Nagy Szent Baszileiosz utalásaiból kitűnik.

Már a 325 elején Antiochiában tartott szinóduson hitvallást szerkesztettek, amely két ponton kifejezetten Áriusz ellen irányult: 1.) a Fiú nem semmiből teremtett lény; 2.) minden szempontból képe az Atyának. Ez az „ektheszisz piszteósz” nem tartalmazza a „homoúsziosz” fogalmat. Áriusz és párthívei elfogadtak olyan kifejezéseket, mint: „Istentől való”, „az Atya igazi ereje és képe”, „osztatlanul az Istenben volt”, noha mindenki tudta, számukra mást jelentenek ezek a kifejezések. Kényszerű helyzetben illesztették a szövegbe a „homoúsziosz” szót, és ezután az ariánus érzelműek megtagadták a hitvallás aláírását.

Mivel Áriusz és párthívei tiltakoztak a kifejezés ellen, szabelliánusnak minősítették, állították, hogy testi tulajdonságokat ruház az istenségre. Az esetleg újra kiújuló viták megelőzésére a császár rendeletileg tiltotta meg a homoúsziosz körüli vitát.

 

A nikaiai és caesareai hitvallás összehasonlítása:

- A ceasareaiban a „Fiú” címet találjuk, a nikaiaiban a „Logosz”-t.

- A nikaiaiban a „született, nem teremtmény”, helyesebben: „szülött, nem teremtmény” ugyancsak antiariánus.

- „Egylényegű az Atyával” antiariánus tétel a nikaiaiban.

- A caesareaiban: „és hiszünk az egy Szent Lélekben”, a nikaiaiban csak ennyi: „és hiszünk a Szent Lélekben”.

- A nikaiai a caesareaihoz képest kifejezetten az emberre vonatkoztatja az üdvösséget: „értünk emberekért, és a mi üdvösségünkért”.

- A caesareaiban: „felment az Atyához”, a nikaiaiban: „felment a mennyekbe”.

A nikaiai hitvallás összehasonlítva a caesareaival megmutatja a többletet, és az arianizmus ellen irányuló teológiai szándékot. A nikaiai hitvallás olyan teológiai szemléletet tükröz, amely állítja: a megváltás kulcskérdése az Atya és Fiú egylényegűsége, szemben Áriusz és párthívei nézeteivel.

Az ariánus teológia állította ugyanis:

a., „Az Isten” abszolút transzcendens még a Fiúval szemben is, csak egyetlen lehet, a születetlenség, kezdetnélküliség, örökkévalóság csak róla állítható.

b., Az Atya lényegét mással nem közölheti, mert ez megosztást jelentene az istenségben.

c., Istenen kívül minden létező teremtés által jött létre, ezért minden lény, amely Istenen kívül van, a semmiből való.

d., A teremtetlen Isten nem kerülhet közvetlen kapcsolatba az anyaggal, vagy bármely teremtménnyel, ehhez agensre, eszközre van szüksége, ezt szintén a semmiből teremtette.

e., Mivel csak „az Isten” lehet kezdetnélküli, ezért a Fiúnak kezdete van. A kezdet nem jelenti szükségképpen az időbeli kezdetet, mert az idő teremtéséhez is agensre van szüksége az Atyának. Ezért állította az ariánus teológia a Fiú időtlen keletkezését is.

f., Mivel „teremtése”, „megszilárdítása” előtt nem volt, mindenképpen „későbbi” az Atyánál, az Istennél.

g., A végtelen véges lény felfogni nem képes, ezért a Fiúnak sem az Atyáról, sem önmagáról nem volt  kimerítő ismerete.

h., A Fiú időbeli lény, a változások alanya. Áriusz szerint teremtményisége miatt a Fiú követhetett volna el bűnt, elvileg, gyakorlatilag azonban nem követett el, ettől megóvta a kegyelem.

A nikaiai hitvallás által kulcsfogalomnak szánt „homoúsziosz” alkalmasnak bizonyult választóvízként. A „homoúsziosz” összetett szó: „homosz” (azonos, egy és ugyanaz); „úszia” (lényeg, anyag, birtok, valóság, személy). Pontos jelentése a szó használójának filozófiai iskolázottságától függött.

 

Athanasziosz teológiája

A Nikaiát követő félévszázados viták a nagy alexandriai püspök műveiben tükröződnek a legteljesebben. Athanasziosz írásaiból származik a legtöbb információnk az arianizmus lényegére vonatkozóan, ugyanakkor ő képviselte töretlen következetességgel a zsinati hitvallás „egylényegű”-tételét, sőt erre építette egész teológiáját. Fontos számára, hogy az emberré vált Ige Isten legyen, mert csak ez garantálhatja a kinyilatkoztatás hitelességét. Az örök, változatlan isteni igazságot ugyanis csak az Atyával egylényegű, öröktől fogva létező isteni Ige nyilatkoztathatta ki. A kinyilatkoztató Ige tanításának letéteményese az egyház, az üdvösség hordozója, Krisztus képe és teste. Az Ige testet ölt az általa felvett emberi természetben, de testet ölt az egyházban is, amely második „megtestesülés” az igehirdetés és a szentségek kiszolgáltatása által megy végbe.

Ami Athanaszioszt pl. Caesareai Euszebiosszal szembeállította, nemcsak az arianizmus kérdése volt, hanem a konstantini kor értékelése. Konstantin uralkodásában Euszebiosz Krisztus végideji uralmának megvalósulását látta, amikor lehetséges lett az emberek erkölcsre és vallási belátásra való nevelése. Athanasziosz másként ítélte meg a Konstantini kor lehetőségeit és feladatait. Euszebiosz megelégedett az Atya és Fiú dinamikus kapcsolatával, Athanasziosz ezt a kapcsolatot elmélyítette.

Athanasziosz nem önkényesen azonosította magát a nikaiai hit tanításával, inkább kortársai és az utókor látta benne az első egyetemes zsinat teológusát.

Az alexandriai püspök a Fiút az Atya képének tartotta. Az ember is a Fiú képe. A „logikosz” jelző azt az értelmes embert jelenti, aki a Logosz részese lett.

Athanasziosz az Ige megtestesülésének azért tulajdonított akkora jelentőséget, mert az emberi természetet nem tartotta képesnek arra, hogy saját erejéből meg tudja ismerni Istent, mert az eredeti bűn és következményei ezt lehetetlenné tették. Semmilyen értelmi megvilágosodás nem hozhat megváltást az embernek. Az Ige emberré válásának következményei a szenvedés, kereszthalál, feltámadás, és ezek a mozzanatok együtt alkotják a megváltás művét. Az emberi lelket Athanasziosz teljesen megfosztotta minden „isteni” jellegétől, a teremtményi világba utalja. Az Újszövetség által meghirdetett végérvényes és örök megváltás követeli meg az Atya és Fiú egylényegűségét, mert csak így tételezhető fel: amit Isten az emberért tett és tesz, azt lényege szerint teszi, és annak lényegi jelentősége van az ember számára.

Athanasziosznál a „homoúsziosz” jelentése ez volt: a három isteni személyben egy lényeg nyilvánul meg, és az egy isteni lényeg tökéletes kifejezéséhez három személy kell. A  „homoúsziosz” az isteni lét folytonosságát jelenti az egyházatyánál. Ez a megszakítatlan és organikus egység az Atya és Fiú első kapcsolatát fejezi ki.

 

Ariánus irányzatok 325 és 381 között

Az első egyetemes zsinat utáni évtizedben Árius személye mind jelentéktelenebbé vált, helyette Nikomédiai Euszebiosz lépett előtérbe. 327-ben egy kisebb, de szintén Nikaiában tartott zsinaton Nikomédiai Euszebiosz néhány püspökkel együtt beadvánnyal fordult Nagy Konstantinhoz, kijelentve a császárnak, hogy a nikaiai hitvallást aláírták ugyan, de nem írták alá a hozzá csatolt anatémákat, cselekedetükkel céljuk az egyház békéjének megőrzése volt. A csoport megnyerte a császár rokonszenvét, ugyanakkor a viták a zsinat után nem értek véget.

Euszebiosz így került a zsinat utáni fejlemények középpontjába, aki immár szilárd pozícióból indíthatta meg burkolt vagy nyílt támadásait a nikaiai dogma ellen. A nikaiai hitvallás elismerésével, de a hozzá csatolt anatémák elvetésével igazi szándéka a „homoúsziosz” jelentőségének csökkentése volt a „treisz hüposztászeisz”-felfogás javára. A szélsőséges homoúszianusok azonnal elítélhetőkké váltak így szabellianizmus címén elmozdíthatókká váltak püspöki székeikről, helyükre „euszebianus” utódokat lehetett ültetni. A teológiai concepciót követte a gyakorlati kivitelezés, ami egyet jelentett a nikaiai hitvalláshoz hű főpapok elmozdításával.

A legnehezebb feladat volt a 328 óta alexandriai püspök, Athanasziosz elmozdítása, aki a nikaiai ortodoxa legtekintélyesebb teológusa volt, de a zsinat után írt munkáiban nem is használta a „homoúsziosz” fogalmat. Euszebiosz munkássága azért jelentős ebben az időben, mert noha nem fogadta el a „homoúsziosz”-t mint újítást, de a szélsőséges ariánusokhoz sem csatlakozott, és a keresztény hagyomány  nagy ismerője volt.

A 4. század közepéig a viták nyugatot nem érintették.

337-ben meghalt Nagy Konstantin, aki békés eszközökkel igyekezett az egységet helyreállítani. Utóda keleten, Constantius, levonta a következtetést atyja sikertelen politikájából, arra a belátásra jutott, hogy csak az erőszak célravezető. A küzdelem ettől kezdve kiéleződött.

Több kísérlet után érte el Euszebiosz a 335-ben tartott tyrosi zsinaton Athanasziosz letételét. 341-ben az antiochiai „aranytemplom” felszentelése alkalmával zsinatot tartottak, amelynek vezéregyénisége Nikomédiai Euszebiosz volt. A zsinat hitvallása több szövegváltozatban maradt ránk, ezek közül a második változatot tartja hitelesnek a kutatás. A hitvallás jellegzetessége, hogy hiányzik belőle a „homoúsziosz”, általánosan fogalmaz, szentírási szavakkal írja le az egyes cikkelyeket. A terjengős szöveg kerüli a polémiát, bizonyára békülési gesztusnak is szánták a nyugat felé, de nyugaton nem aratott sikert.

A birodalom nyugati részének uralkodója, Constans, a nikaiai ortodoxia híve volt, rábírta Constantiust, a keleti részek uralkodóját, hogy hívják össze a püspököket közös zsinatra az ügyek rendezésére. Ilyen célkitűzésekkel ült össze a zsinat Serdicaban 342-ben.

A radikális ariánusok és a félariánusok együtt alkották az „euszebianusok” pártját, 76 delegátust küldtek erre a zsinatra. A nyugatiak vezetője az ariánusellenességéről híres cordovai püspök, Hosius volt. Amikor a keletiek a nyugatiak küldöttei között meglátták az általuk korábban már kiközösített Ankürai Markelloszt, felháborodtak, és a zsinat kettészakadt. A keletiek Philippopoliszban üléseztek ezután, innen körlevelet küldtek az oikumené püspökeinek, amelyben igazolták Markellosz és Athanasziosz letételének jogosságát. A felelősséget Hosiusra és Gyula pápára hárították. A körlevélhez hitvallási formulát és anatémákat csatoltak. Ezt 4. antiochiai formula néven ismeri a teológiatörténet.

Hosius és Protogenész, a nyugatiak vezetői szintén megírták anatémákkal kísért hitvallásukat, kiközösítve számos keleti főpapot, rehabilitálva Markelloszt, Athanaszioszt, gázai Aszklepaszt. Ez a nyugati hitvallási formula kárhoztatta Áriusz nézeteit, a három hüposztaszisz-tant, azokat, akik a Fiúnak az Atyáétól külön létet tulajdonítottak. A hitvallási szöveg végkövetkeztetésének katasztrofális következménye lett kelet és nyugat viszonyát illetően, csak egy hüposztaszisz van, amit az eretnekek „úszia”-nak mondanak. Ezzel azt akarta mondani: egyetlen istenség az Atya, a Fiú és a Szent Lélek istensége, mert az istenség egy valóság. Nem a szentháromsági személyek önállóságát akarta kétségbe vonni, csak az isteni lényeg egyetlenségét kívánta állítani, amit azonban a keletiek számára legszerencsétlenebb módon tett.

A nyugati hitvallási formulára a keletiek az ún. „ekthészisz makrosztikhosz”-szal válaszoltak, amely tartalmilag egyezik a keletiek serdicai hitvallásában foglaltakkal, lényegében azonban azonos az antiochiai ún. „dedicatios zsinat” 4. formulájával. Ezt a hitvallást a 3. antiochiai zsinaton szerkesztették 345-ben, és eljuttatták nyugatra is, Milánóba. Jellegzetessége, hogy szinte aggodalmasan kerülte az „úszia” és „hüposztaszisz” fogalmak használatát, a szentháromsági személyeket így írta körül: „tria pragmata kai tria proszopa” (három dolog, valóság és három személy). A Fiúról vallotta, hogy mindenben hasonló az Atyához, semmilyen tekintetben nem választható el tőle, a két személy között nincs semmilyen közvetítő, elválaszthatatlanul együtt léteznek. Az ugyanezen évben tartott milánói zsinaton nem méltányolták ezt a dokumentumot, amelynek békülékeny hangja kétségtelen, hanem továbbra is elítélték az arianizmust.

347-ben ült össze az I. sirmiumi zsinat, elítélte és kiközösítette a város püspökét, Phótinoszt. A 351-ben tartott II. sirmiumi zsinaton Ankürai Baszileiosz vitatkozott Phótinosszal, de nem tudta meggyőzni, ezért ismét elítélték, megfosztották püspöki székétől. A zsinat hitvallása lényegében egyezik a 4. antiochiai formulával, csak még 26 anatémát csatoltak hozzá. Az anatémák kárhoztattak olyan nézeteket, mint: az Atya és Fiú két isten, vagy: a Szentháromság három Isten, vagy: Isten Fia a többi lényhez hasonlóan Isten akaratából létesül. A hitvallás szövege békülékeny volt. A nyugatiak nem válaszoltak erre a zsinatra, amelyet mégiscsak ariánus zsinatnak tartottak.

Az ortodox felfogású Constans 350-ben meghalt. Gyilkosát, Magnentiust 353-ban legyőzte Constantius, aki ezután a birodalom egyeduralkodója lett. Ezek az évek ismét fordulatot hoztak. A mérsékelt erők háttérbe szorultak, a szélsőséges ariánusok támadást intéztek a nikaiai dogma ellen.

Liberius pápa 354-ben levélben kérte Constantiust a nikaiai dogmát megerősítő egyetemes zsinat összehívására. 355-ben Milánóban össze is ült egy zsinat, amelyen a nyugatiak benyújtották aláírásra a nikaiai hitvallást, amit azonban Valens mursai (ma: Eszék) ariánus püspök megakadályozott. A 357-ben Sirmiumban ülésezett zsinat az Atya egyetlenségét hangoztatta, egyszerűen megtiltotta a „homoúsziosz” használatát.

 

358-ban Ankürában összeült zsinat, amelyen Ankürai Baszileiosz a szélsőséges arianizmus által krízisbe került keletieket megpróbálta tömöríteni, mérsékelt álláspontot ajánlva a Fiú Atyához való hasonlóságának elfogadásával. Egy bizottság 359-ben Sirmiumban megszerkesztette a hitvallástervezetet, amelyről a majdani zsinatoknak dönteniük kell. A tervezet kerülte a kényes pontokat, de a két zsinat ennek ellenére nem akarta elfogadni. A császár 359 decemberében meghallgatta a két zsinat-rész küldötteit, majd kényszerítette őket a „homoianus” hitvallási formula aláírására. A birodalom hitvallása ugyanis a császár által előírt „homoianus” hitvallás lett. Constantius 360-ra zsinatot hívott össze Konstantinápolyba, hogy elfogadtassa a hitvallás szövegét. Ez a zsinat jelentette volna az arianizmus győzelmét, csakhogy Constantius 361-ben meghalt.

Az egykor egységesnek látszó ariánus tömb szétesett. Egy része – Akürai Baszileiosz vezetésével – kereste a megegyezés lehetőségét a nikaiai ortodoxia képviselőivel. A „homoúsziosz” terminust nem fogadták el, de jelentését vallották, azaz hitték, hogy a Fiú ugyanúgy Isten, mint az Atya, félariánusoknak is nevezték őket. Aetiosz és Eunomiosz úgy akartak új lendületet adni az arianizmusnak, hogy tagadták a Fiú és Atya közötti lényegi hasonlóságot is, egyáltalán mindennemű hasonlóságot, ezért nevezték őket „anomoianusoknak”. Az Athanasziosz vezetésével tartott 362-es alexandriai szinóduson elfogadták a tételt: Krisztus ugyanúgy Isten, mint az Atya.

A latin nyugat álláspontja egységes volt az egész ariánus kontroverzia alatt. Ennek oka szemléletében volt. Mindig a lényeg felől közelítette meg a szentháromsági személyeket, ezért tudta elkerülni a vitákat.

 

[1] Előző jegyzetemben Arius életét személyét és hitvallását alaposan körbejártam (Arius vitája felettesével vezetett el az első egyetemes zsinat összehívásához 325-ben). Annak a tanulmánynak ez a folytatása, nemcsak időben hanem vallástörténeti szempontból is. Ez a hosszabb és talán nehezebben érthető kivonat Vanyótól azért fontos, mert Európa történelmét nem lehet megérteni ha nem értjük meg az 1700 évvel ezelőtt történt vallási (és valláspolitikai) fordulatokat, valamint azt ami ebből következett. Európa ideológiai kulcsai ezekben a régi korok zsinataiban lettek lefektetve ezért megismerésükhöz a részletekbe és ebbe a mély időrétegbe kell visszautaznunk. E kivonatban az első két egyetemes zsinat és a közte lévő vallási és értelmezési viták sorát láthatjuk.– Van azonban még egy szempont ami miatt át kell venni ezeket a tételeket. A hunok 380-ban az Alföldön vannak már és hazát, birodalmat, hatalmat alkotnak. Pár évtized múlva Atilla királyban pedig Róma megrendítő csapást szenved, utána pedig az egész Római Birodalom is kettétörik. Ez nem csak politikai alapon hanem vallási alapon is értendő. Vagyis a hunok világképe magáról a Fiú-ról, az Istenről, a megváltásról, olyan nézeteket hordozhatott ami miatt érdeke lehetett ennek a nagy birodalomnak hogy ő is kialakítsa védekező álláspontját e vallási kérdésekben, s így érthetővé válik hogy miért szól bele a birodalmi – helyenként ateista – nagypolitika a legtitkosabb teológiai kérdésekbe. Ma amikor az időben a hunok által ismert világkép legyőzetett (vagy csak rejtezik?) ez a római alapú, nikaiában megindított filozófia-rendszer, istenkép lett az elfogadott. Ha megismerjük ennek útját és reakcióit akkor talán feltárhatjuk majd a hunok által ismert, a magyarság kárpát-medencei kezdeteiben meglévő istenképet és annak szélesebb világát. (KT)