Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


139 A konstantinápolyi zsinat története és döntései 381

2015.07.24

A Konstantinápolyi

(II. Egyetemes) Zsinat (381)

 

A zsinat előzményei

 

Keleten az ariánus érzelmű Valens császár (363-78) uralma alatt a nikaiai ortodoxia sorsa viszontagságos volt. 373-ban halt meg Athanasziosz, utóda lett testvére, Péter, akinek beiktatását a katonaság megakadályozta. Péter püspök Rómában talált menedéket Damasus pápánál. Ugyancsak 373-ban halt meg Milánó ariánus püspöke, Auxentius, akinek utódául Ambrosiust választották meg. Nyugat caesarja a semleges valláspolitikát folytató Gratianus. 378. augusztus 9-én az adrianopolisi csatában elesett Valens, utóda a hispániai származású Theodosius lett, aki a történelemből a „Nagy” jelzőt kapta. Theodosius a nikaiai ortodoxia odaadó híve volt.

Antiochia helyzete különösen súlyos volt, a város keresztényeit szakadás osztotta meg 330 óta. Eusztathiosz száműzetése után ugyanis Caesareai Euszebiosznak ajánlották fel a püspöki széket, aki elutasította. A száműzött Eusztathiosz párthíveit nevezték „ónikaiaiaknak”, vezetőjük a presbiter Paulinosz lett. A 360-as konstantinápolyi ariánus zsinaton Meletioszt választották meg Antiochia püspökének, aki kerülte a „homoúsziosz” szó használatát, de hamarosan kiderült, hogy vallja a Fiú istenségét, ezért egy hónap múlva száműzetésbe küldték. Utódául Euzoioszt iktatták be a város püspöki székébe. Antiochia keresztény közössége immár háromfelé oszlott meg: Paolinosz vezette az „ónikaiaiakat”, Meletioszhoz csatlakoztak a mérsékeltek, az ariánusok Euzoriosz mögé zárkóztak fel. Csak súlyosbította a helyzetet, amikor 362-ben cagliari Lucifer püspökké szentelte Paolinoszt, miközben Baszileiosz azon fáradozott, hogy nyugaton antiochiai püspöknek Meletioszt ismertesse el.

Konstantinápoly püspöki székében Makedoniosz utóda, az uriánus Eudoxiosz lett, akinek 369-ben bekövetkezett halála után az ortodox püspökjelölt beiktatását Valens meghiúsította, megint az ariánus Demophiloszt nevezte ki a főváros püspökének. A főváros ortodox keresztényei 379-ben hívták meg Nazianzoszi Szent Gergelyt, akit Theodosius beiktatta a 381-es zsinat is megerősített, de Gergely még ugyanezen zsinaton, a személyét ért támadások miatt le is mondott.

Alexandriában 381-ben halt meg Péter püspök (Athanasziosz testvére), Timotheosz pátriarka lett az utóda.

Nagy Theodosius 380. február 28-án adta ki első valláspolitikai tartalmú rendeletét, melynek értelmében mindenki köteles Péter apostol tanítását követni, azt a hitet vallani, amelyet jelenleg Damasus római, és Péter alexandriai püspök tart. Az ariánus püspökök nem számíthattak többé a császári támogatásra.

381 elején nyilvánosságra hozta szándékát, miszerint zsinatra hívja a keleti részek püspökeit a fővárosba. A zsinat a császári palotában ülésezett, legjelesebb résztvevői: Nazianzoszi Szent Gergely, Nüsszai Szent Gergely, Péter szebaszte(a)i metropolita, Meletiosz antiochiai pátriárka, Jeruzsálemi Szent Kürillosz, Diodorosz tarszoszi püspök, Timotheosz alexandriai pátriárka, Amphilkhiosz ikonioni püspök.

 

 

A Konstantinápolyi Zsinat (381) hitvallása

 

A hitvallás megszövegezése és kihirdetése minden bizonnyal a zsinat munkája volt, de keletkezésének körülményeit és részleteit sajnos nem ismerjük, mert a konstantinápolyi zsinat aktái nem maradtak ránk. A ránk marad hitvallási szöveg rendkívül csiszolt, gördülékeny, gondosan szerkesztett, görög szövege szinte azt a benyomást kelti, hogy éneklésre írták. Az első hivatalos egyházi dokumentum, mely a konstantinápolyi hitvallás meglétéről tudósít, az a Khalkedóni Zsinat (451) aktája. Az akták említik a Konstantinápolyban összegyűlt százötven atya hitvallását.

Amit a nikaiai hitvallás tartalmaz, azt tartalmazza a konstantinápolyi is, de a bővítések igen jelentősek a nikaiai hitvallás szövegével szemben.

A Khalkedóni Zsinaton legelőször Nagy Szent Leó pápa Tomus ad Flavianum-át olvasták fel, amely leszögezte: a nikaiai az egyetlen érvényes hitvallás. A pápa levele ugyanakkor jóváhagyta a konstantinápolyi hitvallás bővítéseit, elismeri, hogy lényegileg megegyezik a nikaiaival, csak jobban megvilágította annak egyes tételeit. Zénón császár Hénótikonja 482-ben szintén ugyanígy vélekedett, az egyetlen hitvallást (nikaiait) kell tartani.

Mind a császári, mind a pápai tekintély, mind a zsinatok megnyilatkozásai a nikaiai és a konstantinápolyi hitvallás közötti kontinuitást és lényegi megegyezést tanúsították.

A konstantinápolyi hitvallás elhagyja a nikaiaiból:

- „azaz az Atya lényegéből való”;

- „aki által minden lett a mennyben és a földön”.

A konstantinápolyi hitvallás bővítései a nikaiaival szemben:

- „mennynek és földnek teremtőjében”;

- „az Atyától való szülött minden idők előtt”;

- „alászállott a mennyből”;

- „a Szent Lélektől és Szűz Máriától és megtestesült és emberré lett”;

- „és megfeszítették értünk Poncius Pilátus alatt és szenvedett”;

- „harmadnapra feltámadott az Írások szerint”;

- „és felment a mennybe és ül az Atya jobbján”;

- „és ismét eljön dicsőségben”;

- „és országának nem lesz vége”.

A felsorolt változatok miatt megalapozott a feltételezés, hogy a konstantinápolyi hitvallást nem lehet egyszerűen a nikaiai hitvallásból, mint alapszövegből levezetni.

A konstantinápolyi hitvalláshoz nagyon hasonlít az EPIPHANIOSZ Ancyrotus 119-ben olvasható hitvallási szöveg.

A Codex Veronensisben (LX 58) a Theodosius diakónus neve alatt kiadott gyűjteményben található egy konstantinápolyihoz hasonló szöveg latinul, „Symbolus Sanctae Synodi Sardici”.

A 381 május-júniusban ülésezett zsinat ügymenetét csak rekonstruálni tudjuk. Theodosius császár a nikaiai hit megerősítését, az eretnekségnek felszámolását, a főváros ortodox püspökének megválasztását tűzte célul a zsinat elé. A zsinat püspökei 382-ben megint összeültek Konstantinápolyban, ekkor küldték el híres szinodális levelüket Damasus pápának. Ebben a püspökök céloztak rá, hogy az előző évben tartott zsinaton kifejtették hitüket, amely az antiochiai szinódus hitvallásának teljesebb kifejezése.

A konstantinápolyi hitvallásról való mély hallgatást magyarázza az a körülmény, hogy 451-ig Róma nem igen volt hajlandó egyetemes zsinatnak elismerni a 381-es zsinatot, mert azon csak keleti püspökök voltak jelen.

Epiphaniosz Ancyrotusa így vezeti be a már említett hitvallási szöveget: „Ez az a hit, amely az apostoloktól ered, és az egyházban hagyományozódott, a szent városban, és a szám szerint 318 püspök által, akik ott összegyűltek.” Az említett szent várost a kutatók Jeruzsálemnek értették, és Jeruzsálemi Kürillosszal – aki jelen volt a konstantinápolyi zsinaton – hozták kapcsolatba a hitvallási szöveget. A 318 szent püspök zsinata azonban a Nikaiai Zsinat, a „szent város” pedig egyszerűen az Egyházat jelenti.

Biztosan csak annyit lehet megállapítani: a Konstantinápolyi Zsinaton a nikaiai hitvallást kizárólagos tekintélyként erősítették meg, 451-ig nem is tudtak más hitvallási formuláról, amely eredetileg valamilyen helyi hitvallási formula, vagy keresztségi szimbólum lehetett. A legvalószínűbbnek az látszik, hogy a Konstantinápolyi Zsinat nem szövegezett új hitvallást, csak hitelesítette a kibővített szöveget.

A. M. RITTER a következőképpen rekonstruálja a zsinat eseményeit: a zsinaton vitatkoztak a küzikoszi Eleusziosz által vezetett makedonianusokkal arról, hogy a Szent Lélek egylényegű-e Istennel. A hitvallási szöveget nem a zsinat elején terjesztették elő, hanem feltehetően csak Meletiosz antiochiai pátriárka halála után, amikor a zsinat elnöke Nazianzoszi Szent Gergely lett. A javaslat elfogadtatása Theodosius véleményétől is függött. A császár közvetítőként lépett fel a két fél között.

A zsinat eredményéről Nazianzoszi Gergely úgy nyilatkozott: kitárták az egyház kaput a moabiták és ammoniták előtt. Közismerten Gergely nemcsak hitte a Szent Lélek istenségét, de annak nyílt hirdetését és megvallását is követelte. Gergelyt az keserítette el, hogy a zsinat vonakodott kimondani a „homoúszioszt” a Szent Lélekre vonatkozóan.

A végül elfogadott hitvallási szöveg kiábrándítóan hatott a makedonianusokra is, mert nemcsak Gergely, de ők is elhagyták a zsinatot.

A hallgatás a zsinat hitvallásról köszönhető a zsinat 3. kánonjának: „Konstantinápoly püspöke pedig tiszteletbeli elsőséggel rendelkezik Róma püspöke után, mert ez a (város) az új Róma”. A régi Róma gyanakodva nézte az „új Róma”, azaz Bizánc törekvéseit, ezért nem erősítette meg a zsinat végzéseit. A konstantinápolyi hitvallás szövege a 431-es Efezusi (III. Egyetemes) Zsinat után kezd különválni a nikaiai hitvallás szövegétől, és külön hitvallási szövegként ismeri már a Khalkedóni Zsinat.

A 381-es zsinat hitvallása azért olyan jelentős, mert idővel egész kelet keresztségi hitvallása, majd az egész kereszténység eukharisztikus hitvallása lett a miseliturgia keretében.

A konstantinápolyi hitvallás legfontosabb része a Szent Lélekről szóló cikkely. Már 362-ben az alexandriai szinóduson kimondták, hogy csak az tartozik az egyház közösségébe, aki elfogadja a nikaiai hitvallást, és elveti a tételt, mely szerint a Szent Lélek csak teremtmény.

A konstantinápolyi zsinati atyák Damasus pápához írt szinodális levelükben állították a Szent Lélek egyenlőségét Istennel.

A Szent Lélekről szóló cikkely megfogalmazásánál érvényesítették a nikaiai zsinat utáni viták tapasztalatait. A szentírási referenciák a következők:

2 Kor 3,17 az apostol meggyőződését fejezte ki, hogy a Feltámadott a Lélekben van jelen az egyházban. Pál beszél „az Úr Lelkéről” is, ugyanakkor azt is mondja: „az Úr pedig Lélek”. A Fiú és a Szent Lélek méltóságának egyenlőségét fejezték ki a hitvallásban a „pneuma, to kürion” kifejezéssel.

2 Kor 3,5 és a Jn 6,63 a Lélek éltető erejéről beszélt. Ahogyan a Logosz a teremtésben működött, úgy működik a Szent Lélek az új teremtésben.

Jn 15,26 érintette a Szent Lélek Atyától való eredésének módját.

Nyilvánvaló az a törekvés, hogy a Szent Lélek istenségének igazolását a Fiú istenségének bizonyítása analógiájára végezzék, csak a származás módjában téve különbséget, amennyiben a Fiú „születik”, a Lélek pedig „kijön”, („származik”).

A Szent Lélek-cikkely kezdő sorában a Szent Léleknek két jelzője van: „to hagion, to kürion”. A két jelző azt kívánja kifejezni, hogy a Lélek ugyanúgy Isten, mint az Atya és a Fiú.

Fontos kitétel a cikkelyben: „akit az Atyával és Fiúval együtt imádunk, és együtt dicsőítünk”. A kifejezés Athanasziosztól származik.

Összefoglalva: Noha a konstantinápolyi hitvallás nem beszél olyan kategorikusan a Szent Lélek istenségéről, mint a nikaiai hitvallás tette a Fiú istenségével kapcsolatban, de a hitvallás Szent Lélekre vonatkozó cikkelyét éppen szentírási referenciái miatt nem lehetett később másként érteni, mint a Szent Lélek istenségének tanításaként.

A Konstantinápolyi Zsinat hitvallása már 451 előtt keresztségi szimbólum lehetett, erre mutat az a tény, hogy a khalkedóni atyák mind ismerték és elfogadták. Nincs kétség afelől, hogy 451 után Konstantinápolyban ez a keresztségi hitvallás. Antiochiában megmaradt még keresztségi hitvallásnak a nikaiai. A II. Konstantinápolyi (V. Egyetemes) Zsinaton még külön-külön olvassák fel a nikaiai és konstantinápolyi hitvallást 553-ban, de ezután a konstantinápolyi hitvallás szövege kiszorította a nikaiait mindenütt.

Nyugaton Vigilius pápa 552-ből datált körlevele utal először a konstantinápolyi hitvallásra és annak használatára.

Theodorosz Anagnosztész szerint Péter antiochiai pátriárka rendelte el először a konstantinápolyi hitvallás recitálását az eukharisztikus liturgiában. Konstantinápolyban 511-ben a Hagia Szophia monofizita klerikusát, Timotheoszt ültették a pátriárkai székbe. Timotheosz rendelte el a hitvallás recitálását minden eukharisztikus liturgiában felajánlás és a békecsók között volt a hitvallás elmondásának helye. II. Justinianus császár 558-ban úgy rendelkezett, hogy a hitvallást minden katolikus templomban a Miatyánk előtt kell elmondani.

Nyugaton a III. toledói zsinat 589-ben írta elő a konstantinápolyi hitvallás recitálását a miseliturgiában. Reccared király zsinathoz küldött levelében írta: a cél a nép nemrég végbement megtérésének megerősítése. A szokás tehát Toledóból indult el, meghonosodott az ír kolostorokban, majd Aachenben Nagy Károly udvarában. Rómában még 810-ben is helytelenítették a Credo recitálását a misében.

 

Forrás: Vanyó László: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe 787-ig, 1998.