Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


142 A jezsuitákról a 16. sz.-ban

2015.07.24

A JEZSUITÁKRÓL A 16. SZÁZADBAN

 

Hogy nem sülyede végképen s a keresztény név alatt úgy nevezett ésszerű antichristianismusban nem veszett el a catholica Egyház, egyedül a jesuita szerzetnek számíthatni érdemül.

Édes hazánkban is ők, kivált az érdemdús Loyolai Ignácz fiai egyike Pázmány bíbornok – helyreütői a catholocizmusnak.

A szerzet 1534 óta terjedett a keresztény világban. Hazánkba csak Oláh prímás hívta be 1561-ben. Victoria Péter, Seidel János, Flander Antal laicus voltak az elsők. A király Széplak apáti és Beén préposti, később, többülvén a társak, Misle préposti javakkal ajándékozta meg: mihez Oláh prímás Zalavár apátságból évenként 372 s Thurócz prépostságból 400 forintot rendelt a király megegyeztével fizettetni.

A magyar ifjúság nevelése tudomány és vallásban volt hivatásuk. De társulati lakuk Nagyszombatban 1567-ben 150 más házzal lángok martaléka lévén Borgia Ferencz a szerzet római főnöke látta, hogy a széplaki és beéni jószágok a nagyszombati collegium kitartására nem elegendők, és sem a császár sem Oláh rajtuk nem segíthet többé, a jesuitákat Nagyszombatból visszahívta. Holmijét a collegium két esztergomi papra hagyván szegények közt osztotta fel.

Állandóbb szerencsével honosodtak meg Erdélyben, hová Báthory István fejedelem hívta meg 1579-ben, lakásukra Kolosvárott az elhagyott ferenczizárdát, iskolára pedig a szomszéd hajdan apácza kolostort rendelte. Kitartásukra Báthory Sigmond a kolosmonostori apáti javakat Monostort, Bácsot, Jegenyét, Bogártelkét, Tiburczot s Kajástót tanítódíj fejében ajándékozta.

A jesuiták első szerencsésebb alapítói közé tartozik Draskovich György kalocsai érsek. Úgy üdültek aztán: de ellenségeik sokak és hatalmasak. Rudolf a protestansoktól mindenünnen fenyegetett társulatot királyi helytartója Fejérközy István nyitrai, Forgách Ferencz veszprémi püspök, Pálffy Miklós posonyi gróf s Duna kerületi főhadnagy, Dersffy Miklós Hont megyei főispán gondja és védelmébe ajánlotta.

Thuroczban néhányan laktak, legtöbben mentek Sellyére, hol Carilli Alfonz igazgatása alatt munkálkodásuknak nagyobb kör nyílt 1598-ban.

A bekövetkezett török, tatár dúlásokban részt Thuróczba, részt Posonyba vonultak. A 17 sellyei jesuita visszajött s 1602-ben 400 ifjúnak adott oktatást: de éhség, dögvész, hadak  romba dönték a szép reményeket s fel kellett hagyni az áldást ígérő intézettel kiskorig.

Erdélyben sok viszontagságon mentek keresztül. Az 1588-ki megyei gyűlés kérlevelében Erdély eddig nem ismert ellenségeinek, Isten és ember előtt utálatosaknak neveztetnek.

Kolosvárt nevendékházat emeltek, hol nemes ifjakat neveltek ellenünk, az ifjúságot magok részére hódítják, stb. Báthory Sigmond a kérelmet elfogadván Kovacsóczy Farkas cancellár és Pálffy János által azt válaszolta, hogy a jesuitákat Várad, Gyulafejérvár, szent Mihályköve és Kolosvárról egybehívja s Kolosvár közelébeni monostorba helyezi át; más előterjesztésre a Rendeknek, dec. 16-án költ rendeletben őket az egész tartományból 15 nap alatt kiparancsolja, mivel az országnak ez egyetemes akaratja, úgymond. De később visszahívta ismét: miután ti. az erdélyieket kormánypálcája alá szorosban vevé: csakhogy elhagyván Erdélyt, Endre bíbornok pedig megöletvén, Székely Mózes alatt újra kiűzettek s akkor Bartolius és Majorius atya megsebesíttetett. Kevés nap múlva ismét bevándoroltak és Rudolf császár azon dolgozott, hogy Basta fővezér oltalma alatt még számosban és ollyanok küldessenek Erdélybe, kik latin nyelven kívül még magyarul, németül és szlávul tudnak, hogy így az Erdélyben igen is hanyatlott catholocismust annál sikeresebben emeljék.

 

dr. Lányi Károly: Magyarföld egyháztörténetei, 1. köt. 1526-1604., Nagyszombat 1844. 294-297.