Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


151 Az alkímia

2015.07.24

AZ ALKÍMIA

 

Az alkímia eredete az őskorban elvész. Az alkímia mágikus tudás, s ha az egész föld mágiáját tíz tizednek vesszük, abból kilenc tized Egyiptomból származik. Éppen ezért az elnevezést az egyiptomi chem és chemet szavakból magyarázzák. Ehhez a chem-hez járul később az arab al; így lett belőle al chem és később latin végezettel al chemia. Az alkímiának három nagy része van: az elemekről szóló tanítás, az alkimista tevékenység, végül az aranyról, a Bölcsek kövéről szóló tanítás.

Az alkímia archaikus szintézis, amely a világról szóló tudást valamilyen egységbe foglalja össze. Az alkímia pszichológia is, kémia is, fizikai is, társadalomtudomány is, morál is, fiziológia is és orvostudomány is. Ezen felül aszkézis, mágia és metafizika. A kén az a világelem, amely szenvedélyes tüzet, hirtelen kitörést, égést jelent. Az arzén, a só, a higany, mint a kén, világelem, amely kezdetben, amikor a természet idea volt és szellemi valóság, ősalakjában spirituális szubsztancia volt. De minden elem eredeti alakjában égi szubsztancia volt, a teremtésnek alapeleme.

Az alkímia ezeket az elemeket az ősi ideák értelmében használja: szellemi szubsztanciának fogja fel és így értelmezi, sőt eljárásaiban így használja fel. Az alkímiai eljárás nem anyagi jelenség. A jelenség az anyagban játszódik le, de visszahatása van a lélekre és a szellemre és az asztrális síkokra, egész a legősibb világokig, az elsődleges spirituális szférákig. Az anyagi természetben lejátszódó folyamattal megindul a folyamat a lélekben és a felsőbb világokban is. Az arany és a Bölcsek köve azt jelenti, hogy az alkímia célja nem aranyat csinálni. A cél: az aranycsinálás módját megtalálni és a világot újra arannyá változtatni - a világot és a természetet és az embert visszavinni az aranyvilágba, az aranykorba.

A Bölcsek Köve az a mágikus eszköz, amely a létet ismét arannyá tudja változtatni. Ez a mágikus eszköz nem tárgy, vagy tudás, vagy varázsformula, vagy pláne kő, hanem valami, ami a paradicsomi létbe való visszatérést mindenki számára lehetővé teszi. Az alkímia elemei tulajdonképpen végtelenül egyszerűek. Az elemek kezdetben világelemek voltak. Elem annyi, mint olyan másra vissza nem vezethető alkotórész, amelyből a világ van. A világot kezdetben szellemi elemek alkották. Amikor az anyagba zuhanás következtében az ember a természetet magával rántotta, ezeket az elemeket is anyagivá tette. Így lett a spirituális elemekből anyagi elem. Ezek az elemek az anyagban is éppúgy összefüggenek, mint a szellemvilágban. Az egység eredete az első természetben van, amikor az ideaelemek tökéletes rendben és hierarchiában, az isteni értelem által teremtett és elgondolt egységben, természetüknek megfelelően egymással kölcsönhatásban, egymást kiegyenlítve éltek. A zuhanás az elemeket nemcsak anyagivá tette, hanem azokat teljesen össze is keverte.

A kölcsönhatásokat megzavarta, a rendet felbontotta és a hierarchiát széttépte. Ez a rendetlen, összedobált, szabálytalan zavaros halmaz, amit anyagnak neveznek. Az anyag kétértelmű. Az egyik értelme az, hogy ez az ősi, első természet, de megalázva és porba sújtva. A másik értelme az, hogy ebben az anyagi természetben lappangva az egész ősi szellemvilág benne él. Az ember nemcsak ebből az anyagból és ez által él. Az ember ehhez az anyaghoz végzetesen és meg nem változtathatóan hozzá van kötve. Ebből az anyagból nem szabadulhat ki csak ha spirituált alakban magával viszi, visszaviszi oda, ahonnan lerántotta. Ezért az embernek ezt az anyagot meg kell ismernie. Tudnia kell, hogy az elemek mit jelentenek és mi volt ősi és első jelentésük és mi volt ezeknek az eredeti helye. Fel kell ismernie, hogy ezek az elemek eredetileg a szellemvilág alkotórészei voltak. Böhme így szól: „Az embert a Teremtő azért alkotta, hogy az elemek ura legyen és az elemek neki szolgáljanak; az ember azonban az elemek rabja és szolgája lett.”

Az elemek ismerete az alkímiában a tevékenységnek csak eszköze. Az alkímia maga aktivitás. Az anyagba való elmerülés után az ősi és első isteni lényből maradt az emberben egyetlen kicsiny szikra. A valódi alkímia az, hogy az emberben lévő szikra az elemekben lévő magokra elkezd hatni, azokat felszabadítja, átszellemíti és fölemeli. A felszabadított elem az emberre visszahat s most az embert emeli egy lépcsőfokkal. Egymást szellemítik, finomítják, tisztítják, oldják. Az anyag mindig anyag marad, jelentőségében és értelmében azonban mindig szellemi jelentőségű és értelmű. Az anyag nem a bányákban, hegyekben fekszik holtan, hanem a világ aktív alkotórésze. A megtisztult és szellemivé vált elem nem tűnik el, hanem láthatatlan helyen egybegyűlik és sugárzik. A megtisztult elem paradicsomi szubsztanciává lesz, amely itt él a földön az emberben, de nem mint egyéni boldogság és üdvösség, hanem mint aranykori jelenlét. Minden alkimista tett, gondolat, szó, a föld egészén emel, ha nem is sokat, egy hajszálnyit. A hő ahhoz, hogy a világot arannyá változtassa, vagyis megtalálja a Bölcsek kövét, az eszközt, amellyel a világot paradicsommá változtathatja, elengedhetetlen. Egyiptomban úgy mondják, ahhoz hogy valaki a sahu-t, az örök testet megalkossa - persze nem az emberi egyéni Én testét, hanem az emberiségét, az egész földét és az egész természetét -, elsősorban hő kell.

A belső lélekmeleg az emberi fizikai test melegének forrása. A közvetítő test az asztráltest. Ez az, amit az alkimisták kályhának is hívtak. Az emberbe és az életbe a meleget ez az asztráltest hozza. Ezt hívja az asztrológia Mars-nak, az alkímia sulphurnak. A fizikai test az asztrálhőben megolvad, de megolvad az idegrendszer is, megolvadnak az emlékek, a képzetek; a hevítés következtében az értéktelen anyagok elégnek és elpárolognak, és ami az emberben megmarad, mindig tisztább és tisztább lesz: az arany. A Teremtő első teremtése aranyból volt. Nem fizikai aranyból. A fizikai arany nem egyéb, mint az ősi és első teremtésnek materiális alakja. A Bölcsek köve az az egyetemes és elmúlhatatlan tudás, amely az aranycsinálás titkát őrzi. A Bölcsek köve az az anyag, amelynek érintésére az elemek eredeti helyükre visszatérnek, az eredeti rend helyreáll és az ősi első világ visszatér. A Bölcsek köve ugyanakkor életelixír, a halhatatlanság mágikus eszköze.

A történeti ember tevékenységét munkának hívják; ez az a cselekvés, amelynek célja az Én fenntartása. Eredetileg minden munka művelés volt, és sohasem volt létfenntartó. Ha a tevékenységből az eredeti művelői magatartás, a szakrális attitűd elvész, vele együtt elvész a tevékenység értelme is. Ezért kell, hogy a munka végül is értelmetlen maradjon. Kultusz volt minden, ami később munka lett: a földművelés, a kereskedés, az államkormányzás. Minden tevékenység ihlete az volt: a világot szebbé, igazabbá, nemesebbé tenni. A kultusz arról ismerhető fel, hogy amit keres, az jelen van. A kultuszban az arany megjelenik és valósággá válik. A kultusz arról ismerhető fel, hogy tudja magáról: ez a tett most ebben a pillanatban, ezen a helyen és ilyen módon egyszer s mindenkorra minden emberért és minden ember nevében történik általam. Minden tettben egész emberiség cselekszik: minden tett a világot vagy fölemeli, vagy alámeríti - vagy fényt hoz, vagy sötétséget. Mert: „elég ha egyetlen ember válaszol a Szfinxnek”. És ha valaki magányos hegységben, elhagyott barlangban az igazságot elgondolja, az igazság a földről nem távozhat el többé.

A kultusz az a tevékenység, amikor az egyéni ember tudatára ébred annak, hogy benne az egyetemes ember él és cselekszik, és az egyetemes embernek egyetlen célja van: az aranylétbe visszatérni. A tevékenységnek nem tárgyak alkotására, hanem a közös lét színvonalának emelésére kell irányulnia. Az alkímia megtanítja az embert arra, hogy az alkotóerő, a tudás, a tevékenység nem önfenntartásra s anyagi gyarapodásra való, de még csak tárgyi kultúra teremtésére sem, hanem aranycsinálásra. „Amit az ember belsőleg elvesztett, mondja Saint Martin, azt a külső világban való cselekvésével kell visszaszereznie.” Minden tevékenység, amely akár csak egyetlen szemet is ebből az ősi üdvösségből visszaszerez, az emberiség közös üdvét emeli. Ez a tevékenység lehet az, hogy a Szfinxnek válaszol.

 

(Hamvas Béla: Scientia sacra, az őskori emberiség

szellemi hagyománya 1988. 226-239.)

 

Az alkímia tiltása a 13. században

1273-ban a budavári domonkosoknak szigorúan megtiltják az alkémiával való foglalkozást. "...alchimia non studeat, nec doceant, nec aliquatenus operentur, nec aliqua scripta de scientia illa tencant." A domonkos kolostorokban ez időben nagyon sokan foglalkoztak alkémiával. Albertus Magnus, Aquinoi Szent Tamás, Vicentius Bellovacentis stb. Az alkémiai kísérletezés pénzbe került és ezt a rend pénztárával fizettették, amely végre is megsokalta azt. Valószínűleg a pesti domokosoknál is folyt ilyen irányú munkálkodás. A tiltó rendelet - úgy látszik - a központból indult ki és az összes domokos kolostoroknak szólt. E rendelet kiadása annál könnyebben ment, mert III. Honorius pápa az 1219-ben kiadott rendeletében a papoknak az alkémia művelését eltiltotta. De a rendeletnek valami nagy eredménye nem lehetett, mert XXII. János pápa (1244-1334) 1317-ben újabb rendeletet bocsátott ki, ami szigorú intézkedéseket is tartalmazott, különösen a papokra nézve ("nem kímélendők, mert papi méltóságra érdemtelenek és szerzeteseknek alkalmatlanok"). A rendelet azért érdekes, mert XXII. János maga is alkémista volt. Avignoni palotájában laboratóriumot tartott fenn. A pápai rendeletek után nem mertek nyíltan dolgozni, de titokban a pincékben igen. Ilyen földalatti pincét találtak a trencséni jezsuitáknál is.

dr. Szathmáry László 1928. 245-247.

 

Alkímia

Kb. a 3-4. sz. körül Panopoliszi Zoszimosz tanulmányában azt állítja, hogy az egyiptomi papok közül sokan az alkímia beavatottjai közé tartoztak. A szerző leírja, hogy járt a memphisi templomban, ahol alkimista kemencét fedezett fel[1].

A régi könyvek nagy többsége Hermész Triszmegisztoszt tartja az alkímia atyjának[2].

Az ősi korok óta élő alkimisták, tudományukban a lélek anyagi testből való kiszabadulásának szellemi útját és módját látták.[3]

Chalkidikii Iamblikhosz (4. sz.-i filozófus) az Egyiptomi Misztériumokról írt könyvében a teurgia (isteni jelenés előidézése) művészetének definiálja az alkímiát. A teurgia – írja Iamblikhosz – mély szellemi tapasztalat, titkos módszer, melynek segítségével a beavatott találkozhat és egybe forrhat a világ isteni lényegével.[4]

Európai bölcselők a 12. sz.-tól fordítottak arab kéziratokat. 1462-ben a firenzei uralkodó, Cosimo de Medici szolgálatába fogadta Platón műveinek lefordításával híressé vált papot, Marsilio Ficinot, hogy fordítson le 14 hermetikus szöveget. Ezek az átültetett szövegek óriási hatással voltak az európai gondolkodásra.[5] 

 

Nicolas Flamel

Kb. 1330-ban született (Pontnoise-ban). Francia írnok, másoló, író, kereskedő, híres alkimista.

Nevéhez fűződik az Alkímia nagykönyve, amit 1612-ben Párizsban publikáltak. Felesége az özvegy Perronelle Flamel akivel 1355-ben kelt egybe.

A Dossiers Secret c. 1960-ban előkerült műben – utal rá a Wikipedia.hu - Flamel mint a Sion-rend 8. nagymestere (1398-1418) szerepel. E forrást később hamisítványnak titulálták.

 

[1] Bohumil Vurm: Európa titkos története 2007. 78-79.

[2] Vurm 2007. 79.

[3] Vurm 2007. 79.

[4] Vurm 2007. 79.

[5] Vurm 2007. 79.