Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Pálfi Károly - A magyar nemzet őstörténete és a zsidóság, Bp. 1933. 2/2

2016.06.18

Tartalom

Az árják. 1

A turániak. 1

A kosiak. 2

A sémiták. 3

Az akkádok és sumirok. 3

Az egyiptomi klerikalizmus. 4

A zsidóság származása. 6

A zsidó klerikalizmus. 8

A zsidóság, mint faj és nemzet 11

A zsidóság, mint vallás. 13

A zsidó hittan. 14

A zsidó erkölcstan. 15

Zendavesta az ótestamentumban. 15

A messiás. 17

A talmud. 17

Jézus. 17

 

A mű első fele itt olvashatóhttp://www.kozsditamas.hu/cikkek/ritka-magyar-tortenelmi-forrasok/palfi-karoly---a-magyar-nemzet-ostortenete-es-a-zsidosag--bp.-1933.-3-1.html

 

A zsidóság, mint faj és nemzet

 

A klerikalizmust egy külön faj és vallás leple alatt elrejteni; ezt a gondolatot a babiloni zsidó papság eszelte ki és használta fel először a babiloni és perzsa állam ellen. Innen vitte Nehemiás, Xerxes pohárnoka 444-ben Jeruzsálembe, ahová helytartóul kineveztetvén, az összeparancsolt nép előtt Ézsdrással felolvastatta Jáhvénak kevéssel azelőtt költött törvényeit és átokkal fenyegette meg azok áthágóit. Az így felolvasott törvényekre kijelentette, hogy azok tulajdonképpen egy szerződés, vagy szövetség pontjai, amelyet most Jáhvé köt az ő kiválasztott népével. E szerződésre Nehemiás a népet ott mindjárt megeskette, a papok-, leviták- és főbb emberekkel pedig ugyanazt aláíratta.

Mely cselekmények teljesítésére tett a nép esküt?

1. az idegen feleségek elbocsátása, vagyis elzárkózás által külön fajjá leendő alakulás;

2. a tized és elsőszülött beszolgáltatása;

3. a szombat megtartása.

Nem szabad tehát Mózes jelenleg ismert könyveire és főleg a tíz parancsolatra gondolnunk, amelyek 2 és 3 évszázaddal később szerkesztettek.

A szövetségi szertartást a nép még sem vette komolyan, mivel az egész dolog előtte idegen és akkor még érthetetlen volt. Nehemiás másodszori jeruzsálemi látogatása alkalmával is talált sok vegyes nemzetiségből született gyermeket, a szombati munkától pedig csak úgy tudta Jeruzsálem lakóit visszatartani, hogy a föníciai és vidéki árusok előtt pénteken este bezáratta a kapukat.

Ez a jeruzsálemi kudarc azonban nem riasztotta vissza a zsidó papságot. A perzsa királyoktól a palesztinai nép felett teljes hatalmat nyervén, tanítással, rábeszéléssel és erőszakkal, főleg pedig az e célból koholt történelemmel és vallásos irodalommal végre elhitette a Jeruzsálem környéki nép nagy részével, hogy ő Istennek kiválasztott és minden más nemzet fölé helyezett népe. Ezt a propaganda munkát a papságból szervezett 120 tagú "nagy zsinagóga", K. e. 298. után pedig ennek utóda a 72 tagú "synhedrion", illetőleg a papságnak Írástudók néven ismert része végezte el.

Az Írástudók egy új vallással szervesen összenőtt új fajt akartak teremteni, mi legyen ennek a fajnak vagy nemzetnek a neve? az izraelitánál állapodtak meg, amely néven ismert néppel nem voltak ugyan azonosak, de ez volt az az egyetlen sémita törzs, amely hősiességével messze kimagaslott a többiek között.

A zendavestából, a perzsák szent könyvéből egyszerűen átvették az egész teremtés történetét egy kevés módosítással. Masiát és Masiánát Ádám és Éva szóval helyettesítették, a teremtés ottani hat korszakát ők hat napra változtatták; a fáradságos munkával való kenyérkeresést pedig, melyet Zarathusztra legfőbb erényének és kötelességének állít, ők erkölcstanukkal egybehangzóan büntetésnek minősítették.

Ádám és Éva után először a földrajzból varázsoltak elő ősöket, innen lettek ősapákká: Hám, a Nílus iszapja, Kánaán, a Sároni alföld; Mizraim, az egyiptomi nép; Kus és Havilah, a hiksosok birodalma; Éber, a perzsák országa; Assur, azaz Assyria és Sidon, a föníciaiak halászást jelentő, valamint Seba, a kosiaknak Csaba vezérről elnevezett fővárosa.

Mikor az írástudók földrajzi ismerete kimerült, akkor átcsaptak a mythológia terére. Az egyiptomi istenek közül beiktatták Sethet őseik közé, de mégis inkább a föníciai istenek neveit használták fel. Itt tiszteltetett Ábrahám, a királyi apa, aki nem más, mint a nappali ég (Oziris); felesége Sárai pedig az ég királynője, vagyis Izis, az éjjeli ég. Izsák azonos Jichak-kal, a kacagóval, azaz a reggeli nappal; Rebeka viszont Ribkával, a kövérség, vagyis a föld termékenységének istennőjével. A föníciai hitregében szerepel a két vándorló testvér hős: Saminrum, a ravasz, azaz sémita nyelven Jákob és Usov, a szőrös. Az Írástudók Saminrum helyett egyszerűen jelzőjét vették át, Usovból Ézsaut alakítottak.

Ez a Saminrum, áliás Jákob lett apja annak a 12 fiúnak, akik azonosak az égi seregekkel, vagyis az állatöv csillagzataival.

A csillagokkal kötött ily szoros atyafiság láttára nem vádolhatjuk az "Etika a talmudban" íróit különösebb merészséggel, mikor azt mondják: "Az astronomia ős-zsidó nemzeti tudomány".

Jákobbal és fiaival elérkeztünk az egyiptomi rabsághoz, melyet ki kellett találni, hogy a zsidóság gyűlöletre ingereltessék az egyiptomiak ellen és bosszút álljon rajtuk Jeruzsálem cserbenhagyásáért, nemkülönben azonban, hogy érzelmi, vagy erkölcsi aggályok vissza ne tartsák ama lehetőségek kiaknázásától, melyek számára e történet kitalálásakor Egyiptomban megnyíltak. Nagy Sándor és egyik utóda Ptolemeus Sotér u.i. sok ezer zsidót telepítettek Egyiptomba és nekik ott ugyanolyan kiváltságokat adtak, mint saját nemzetük fiainak, a görögöknek. Már Perzsia pusztulásánál láttuk, hogy mit jelent az, ha a zsidóság egy államban kiváltságokat élvez, azaz a törvényeken felül helyeztetik: most rászabadíttatván a védtelen egyiptomiakra, teljes és tökéletes rombolást végeztek közöttük. Perzsia eltorzultan, gyengén és betegen az iszlám segítségével még fel tudott valamiképpen támadni, de Egyiptom a zsidók és görögök kiváltságai után soha; az meghalt végérvényesen.

Egyedül Mózes V. könyve 19-szer ismétli ezt a légből kapott rabságot. Dr. Wallenstein Zoltán, pécsi rabbi tollát már vérbe mártva írja az "Egyenlőség" 1931. ápril. 4. számában: "Ide figyeljetek! Apáink gúlákat építettek Pithomban és Ramsesben. Robotoltunk Gizében és Sakkarában. A piramisok málterjét zsidó vérrel keverték meg Mizraimban! És lám! A fáraók ma halott emlékek, de mi itt vagyunk!"

Egy igazi nemzet azonban nemcsak az ősöket, hanem a megfelelő hősöket sem nélkülözheti, ha a többi nemzetek között helyet foglalni, vagy éppen - mint ebben az esetben történt - fölibük emelkedni akart. Korunk legnagyobb hőse Nagy Sándor lévén, róla egyszerűen lehúzták a ruhát és ráöltötték Dávidra, meg Salamonra.

Nagy Sándor életéből nem annyira hódításai és győzelmei ragadták meg Kelet népeinek figyelmét, mint inkább lelki és erkölcsi nagyságát hirdető tettei.

A sémiták királyai legyőzött ellenségük főembereit megnyúzták, vagy elfűrészelték. Kelet zsarnokai nem törődtek vele, ha népük mind éhen hal, vagy szomjan pusztul is el, csak az ő udvaruk ne lásson szükséget: Nagy Sándor ellenben szomjas katonái lábai elé öntötte ki a vizet, melyet egyik harcosa a sivatagban nagy nehezen talált és sisakjába, merítve vezérének felajánlott.

Dávid is földre öntötte a vizet, mikor szomjazott, de sokkal írástudóbb módon, mint Nagy Sándor. Ő u.i. Júdea barlangjaiban bujkált az üldöző filiszteus sereg elől, amikor megszomjazott és három társát küldte vízért a betlehemi kútra. Azok átvágták magukat a filiszteus seregen; hoztak vizet a jelzett kútból, melyet azonban vezérük nem ivott meg, hanem a földre öntött Jehovának áldozatul.

A történelem tanítása szerint Nagy Sándor már apjától sok aranyat örökölt; de mi volt ez ahhoz az aranytömeghez képest, melyet a tyrusiak csak úgy rokonszenvből egész hajókkal szállítottak Salamonnak! Nagy Sándor a világkereskedelem központjául Alexandriát alapította; Salamon pedig "az egy Istenimádás" központjául a jeruzsálemi templomot építtette. Nagy Sándor tudósokkal és korának legnagyobb bölcsét, Aristotelest tartotta udvarában: Salamon maga volt tudós, bölcsessége pedig felülmúlta Kelet és Egyiptom összes fiainak bölcsességét.

Végül - ami a sémitáknál a legfontosabb - a macedónok királya, mint afféle szegény ember csak egy feleséget tartott: Salamon ellenben az Énekek éneke szerint százat, akik mire a Királyok könyvébe érkeztek, már ezerre szaporodtak.

 

A zsidóság, mint vallás

A zsidó papi kaszt nemcsak új nemzetet, hanem új vallást is akart alapítani, amely munkát valódi vallásoknál köztudomás szerint egy Istentől ihletett nagy ember szokta véghez vinni, vagy legalább is megindítani. A zsidó papságnak azonban a babiloni fogság után nagy szüksége lett ilyen vallási hősökre, mert a Perzsiában maradt zsidóság lelkét hatalmas erővel ragadták meg Zarathusztra tanai és fenyegetett a veszély, hogy a Palesztinából oda szakadt sémiták felveszik ezt a vallást és szakítanak eddigi papjaikkal.

Az Írástudók egyszerűen lemásolták Zarathusztrát, még pedig szokásuk szerint nagyítva és két példányban. Az első példányt elnevezték "Eli-jah"-nak, a másodikat "Eli-sa"-nak[1] (Illés és Elizeus). E két hős próféta nagyjában ugyanazon csodákat műveli, melyek a perzsa vallásalapító tetteivel összefüggést árul el:

1. Zarathusztra reformátor működése kezdetén felhívja a népet, hogy a hazugság papjait ölje meg: Illés megfogadja Bál 450 papját a néppel és azokat saját kezeivel öli meg.

2. Zarathusztra tanítása szerint Isten csak a szabadító uralma után támasztja fel a holtakat: Illés és Elizeus rögtön, haláluk után megteszik velük ugyanezt.

3. Zarathusztra csak fáradságos munka jutalmául ígér kenyeret: ezek egyszerű varázsszóval kimeríthetetlen bőségben adják híveiknek.

4. Zarathusztra vízgyűjtők és csatornák építését követeli, hogy a sivatagot öntözni és termőfölddé alakítani lehessen: ezek az esőt egyszerűen megrendelik a zsidók Istenénél, mikor szükségük van rá.

5. Zarathusztra szerint Isten maga is harcol az elpártolt lelkekkel és a jó embereknek is ezt a harcot teszi kötelességükké: Illés és Elizeus csak egy átkot ereszt ki száján, mire rögtön ömlik az égből a tűz, vagy cammognak elő a medvék az erdőből, hogy az ember fáradsága nélkül elintézzék ezt a küzdelmet.

6. Zarathusztra tanítása szerint minden embernek meg kell halnia, hogy feltámadhasson: Illésért már életében tüzes szekér ereszkedik alá az égből, melybe még bele sem kell lépnie, mert egy hirtelen támadt forgószél a szekérbe emeli.

A zsidóság emez őseivel, hőseivel és hitbajnokaival nagy hatással volt a kereszténység fejlődésére, de még nagyobb az a befolyás, melyet az e hősökben megszemélyesített hit és erkölcsi elvei a mai ember gondolkodására és világnézetére gyakorolnak.

A zsidóság hit és erkölcsi elvei mások voltak Nemiás előtt és mások Nehemiás után. Mivel azonban az írástudók ezt a különbözőséget tagadják és vallásukat egész tartalmával együtt Ábrahám, vagy legalább is Mózes kora termékeinek tüntetik fel; a helyzet tisztázása és az ótestamentum megértése végett szükséges a zsidóknak Nehemiás kora előtti hitelveiről is megemlékeznünk.

Már az egyiptomiak följegyzései állítják, hogy az őket leigázó hiksosok vallása állatimádásban nyilvánult, amit természetesnek kell tartanunk, mert hiszen az ottani hiksosok nagyobb hányadban négerek voltak. Mikor Mózes hozzájuk csatlakozott, nem igyekezett őket magasabb istenfelfogásra nevelni, hanem ellenkezőleg, csinált nekik egy rézkígyót, hogy azt imádják. Ezt a rézkígyót a későbbi papság Salamon templomába is bevitte, ahonnan csak Hezékiás király távolította el 250 évvel Salamon halála után, mert a zsidók akkor már teljesen átvették a hittiták vallását, azaz elhagyták a fétisek és állatok imádását.

A jeruzsálemi templomból, mely ezideig Jehud, Bál és Astarte tisztelete mellett kígyó- és borjúimádás színhelye is volt; ezentúl a három előbbi isten kizárólagos szentélye lett, míg Moloch tiszteletére a zsidók a város mellett fekvő ún. Hiunon völgyben égették meg elsőszülött fiaikat. E szokás alól még a királyok sem vonták ki magukat. Ezzel szemben Izrael országban a héberek aranyborjút tisztelték, tehát állatokat és fétiseket imádtak; a hittitákkal bekövetkezett keveredésük után pedig azok isteneit; Bált és Élt.

Ezt a hittita, most már syro-föniciai pogányságot a zsidó papok Nehémiásig nemcsak nem igyekeztek az egy Isten imádása felé fejleszteni, hanem Mózes nyomain haladva inkább megmerevítették és babonához rögzítették. Adtak ki ugyan Mózes neve alatt többször új és a régiektől eltérő vallási törvényeket, de ezek az újítások nem az egy Isten imádás elrendelésére vonatkoztak, hanem a külpolitikai helyzethez, vagy a nép ízlésének változásához igazodtak.

(A zsidó klerikalizmus effajta mesterkedéseit érdekesen próbálja kimagyarázni és szépíteni az Ezékiel (20-25, 26) neve alatt kiadott következő nyilatkozata: "Adtam nekik törvényeket is, amelyek nem jók és Ítéleteket, melyek életükre ártalmasak. Megfertőztetem őket saját adományukban; amennyiben én okoztam, hogy első szülötteiket megégessék". Ezzel a magyarázattal a 3-ik század Írástudója Istenre hárítja a zsidó klerikalizmus ezer éven át elkövetett bűneit és egyúttal ilyen rövid úton akarja elintézni azt a rengeteg ellentmondást és anachronizmust, melyet az általa szerkesztett ótestamentumból minden  igyekezete és furfangja dacára sem tud eltüntetni.)

A Jehova imádás elrendelése annyi lett volna, mint elárulni a papságnak a maga mysteriumait, melyeken épült jóléte és egész hatalmi szervezete. Ezt a babiloni fogságig sem a papság sem egyes tagjai nem tették.

A zsidók hitelveiről szólva tehát Nehemiás előtt különbséget kell tennünk a mysteriumokban szervezett, semmiféle istenben nem hívő papi kaszt felfogása és a babonára, meg bálványimádásra nevelt nép hite között; amely két világnézet keresztezéséből ilyen erkölcsi élet származott: Túlozhatatlan fajtalanság, öldöklési vágy, uzsoráskodás, elnyomás, rablás és a szegények kínzása.

Ez a kép azonban csak külsőleg igaz, belsőleg kétségtelenül túlzás; mert nincs olyan klerikalizmus és nincs olyan rossz példa, mely a minden időben található jó lelket megrontani tudná.

Jeruzsálem bukásakor, midőn a papság a nagy csapástól egy pillanatra elkábult, felszólalt az otthonmaradtak közt Jeremiás, a fogságba hurcoltak között pedig Ezékiel és mindketten a vallással űzött rút játék elhagyását, a papok által tudott egy Istennek általános elismertetését, a Tammuz-imádás (=Oziris) megszűntetését és erkölcsi tisztulást követeltek. De Jeremiást Egyiptomban csakhamar agyonverték paptársai, ellenben Ezékiel bántatlanul terjesztette nézeteit, anélkül, hogy a közben magához tért papságra és általa a zsidók vallásának későbbi fejlődésére a legkisebb befolyást is gyakorolta volna.

Már említettem, hogy a perzsa királyok korlátoltsága és érzékisége utat nyitott országukban a zsidó papság uralmának. Ez a tény és a zend vallás hatása a perzsiai zsidókra volt az két szempont, amelyből a zsidó papság az általa készítendő új vallás hit- és erkölcsi elveit megtárgyalta és megállapította. Ez a vallásszerkesztés K. e. 530 körül kezdődött és 131-ben fejeződött be, mert ekkor jelent meg az ótestamentumi könyvek első teljes és hiteles jegyzéke. K. e. 530. és 131. között készültek tehát az összes ótestamentumi könyvek; éspedig oly módon, hogy a pillanatnyi szükség, vagy cél szerint egy-egy könyvet megírtak, azután később a változott viszonyokhoz átalakítottak; mialatt az előbbi példányokat, hogy az új könyv hitelét biztosítsák, - az összes régi forrásmunkákkal együtt megsemmisítették. Felbecsülhetetlen az a kár, melyet a zsidó Írástudók ily módon okoztak a tudománynak és az emberiségnek.

A zsidó papság, miként egyiptomi tanítója, szentiratai számára a föníciai írásjelek elváltoztatásával egy újfajta írásmódot is kitalált. Eddig u.i. ők is, mint Syria valamennyi semitái, a föníciai írásjeleket használták, amit két fennmaradt írott emlékük, a moabita kő és a siloámi felirat igazol. Ez az új, ún. "héber írás" nem olyan nehéz ugyan, mint a hieroglifák, de épp oly nehézzé teszi olvasását az a körülmény, hogy magánhangzói nincsenek; tehát a vele írt könyveket csak olyan ember tudja elolvasni, aki egy tanító vezetése mellett a szöveget már félig-meddig megtanulta. Ere az elővigyázatra nagy szüksége volt a zsidó klerikalizmusnak, mert különben történeti ferdítéseit az egész emberiség romlására kieszelt hit- és erkölcsi elveit a legközelebbről érdekeltek hamar leleplezték volna.

 

A zsidó hittan

1. A zsidó hittannak első és fő tétele, hogy egy Isten van, ki a világot teremtette.

2. Ez az Isten a jeruzsálemi templomban tartózkodik.

3. Neve eredetileg az egyiptomi papok Iao, vagy Ihaho-jából alkotott Iah. Később, mikor a zsidók szakítottak az egyiptomiakkal, a jah-ból jeját, majd jáhvét, végül Jehovát formáltak. Ezt a négy istennevet azonban kimondani sohasem szabad, hanem helyettük Élt, Elohimát, vagy Adonajt, azaz a régi izraelita istenneveket kell olvasni.

4. Isten a zsidó népet kiválasztotta, hogy az legyen különösképpen az ő népe minden nemzetek felett, melyek a földön vannak.

5. Isten a többi népnek csak ura, de nem Istene, amit a "Midrás" úgy értelmez, hogy csak a zsidók gyermekei Istennek, a gojok nem.

6. Isten ezen kiválasztás hitéül szerződést, vagy szövetséget kötött a zsidó néppel. Ez a szövetségkötés - bár csak egyoldalúan a zsidók részéről Nehemiás által K. e. 440 körül nagy lárma és szertartás között valóban megrendeztetett.

7. Isten azonban eme gyermekeivel sem érintkezik közvetlenül, hanem csak az ő szolgái, a papok által. A pap a seregek urának küldöttje, az ő joga és kötelessége:

a) az áldozat bemutatása, vagyis az istentisztelet végzése;

b) minden peres ügy megvizsgálása és a benne való ítélkezés;

c) Isten nevében áldást osztani és átkot szórni;

d) a királyt felkenni, de csak olyant, akit Isten kijelöl és mint ilyent, a főpappal közöl, azért a nép király választása Isten ellen elkövetett bűn. Ilyen papokul rendelte Isten elsősorban Áron utódait, az alsóbbrendű szolgálatra pedig ennek rokonait, a lévitákat, de utoljára az egész zsidó népet.

8. A zsidó hittan második főszabálya, hogy az emberi lélek nem más, mint a vér, mely az élettel azonos és egyenlő az állat lelkével, tehát halandó és megölhető.

9. Túlvilági lét ennek következtében nincs.

10. Az ember életcélja az evés, ivás és az élvezet.

 

A zsidó erkölcstan

A bűnért bűnhődni kell, akár szándékosan, akár tudatlanul követett az el. Isten ezt az elvet tette az élet és minden emberi társaság alaptörvényévé.

A zsidó klerikalizmus ezzel ellentétben azt tanítja, hogy Isten a zsidók bűneit megbocsátja, de a többi emberekét nem. Az egész harmadik század folyamán a Ptolemeusok jóvoltából majdnem független állami életet élhettek, amelynek rendjét törvényekkel biztosítaniuk kellett. Ilyen körülmények között szerkesztették az Írástudók több polgári törvénnyel együtt a tíz parancsolatot, - az utóbbit az egyiptomi vallás feltámadás könyvének halottvallomásából és a zend vallás erkölcsi törvényeiből. A tízparancsolat érvényességét azonban lerombolja a bűnbocsánat tana. De hatálytalanítják a tízparancsolatot azok a törvények is, melyek - ellentétben ezen idegenből kölcsönzött gyűjteménnyel - a zsidó lélekből fakadnak. Ilyenek: Testvéred öld meg, ha bálványimádásra csábít téged (Moz. V. 13-6,16); A vérbosszút az öregek segítsék elő (Moz. V. 19-11). De a zsidó erkölcstan azon parancsokban és jóslatokban nyilvánul a maga leplezetlen valóságában, amelyekben az idegenekhez való viszonyt szabályozza:

Ne emlékezz a mi korábbi gonoszságunkra, de add vissza hétszeresen szomszédainknak az ő reánk szórt szidalmazásukat (79.zs.8,12 v.) Ez a valódi zsidó imádság.

Az Úr megesküdött apáidnak, hogy ad neked nagy és szép városokat, melyeket nem te építettél; minden javakkal teli házakat, melyeket nem te töltél meg; kutakat, melyeket nem te ástál; szőlőskerteket és olajerdőket, melyeket nem te ültettél (Móz. V. 6-10, 11.). - Ezt a gondolatot különben a zendavestából kölcsönözték az írástudók, csakhogy ott az ilyenfajta vagyonszerzés, vagy törekvés bűnnek van minősítve.

Ölj meg minden fiúgyermeket és minden asszonyt az elfogott midiániták között (Móz. V. 31-17.)

Most pedig menj, vágd ameleket, pusztítsd el mindenét, ne kíméld! Öld meg a férfit és nőt, a gyermeket és csecsemőt; ökröt, juhot, tevét és szamarat (Sám. I.15-3)!

Óh Babilon, boldog lesz, aki a te kicsinyeidet a kövekhez veri (137 zs. 9 v.).

Adj kölcsönt sok nemzetnek, de te ne végy kölcsönt; te uralkodj sok nemzeten, de azok ne uralkodjanak te rajtad (Móz. V. 15-6)!

Idegennek kölcsönözhetsz uzsorakamatra (Móz. V. 23-20)!

Az Úr téged fejjé tesz és  nem farokká. Egyedül te leszel felül és te nem leszel alul (Móz. V. 28-12, 13.).

Kérd tőlem és én örökségül adom neked a gojokat és a föld legvégső részeit birtokul (2. zs. 8 v.)!

Ébredj Izrael Istene! Látogasd meg az összes gójokat! Ne légy irgalmas egy vétkező iránt se! Emészd meg őket haragodban (59 zs. 5, 13 v.).

Isten a zsidóknak adja a gójok földeit és ők örökölték a népek munkáját (105 zs. 44. v.).

A gojok ereje tied lesz. Idegenek fiai építik fel falaidat és az ő királyaik neked szolgálnak. A nemzetek és államok, melyek nem neked szolgálnak, elvesznek. Te fogod szívni a gojok tejét és királyaik mellét. (Ézs. 60.).

Te eszed a gójok gazdagságát és az ő dicsőségükkel te fogsz dicsekedni (Ézs. 61.).

Azonban nem minden zsidó képes ennek a hitnek, vagy inkább hitetlenségnek infernójába leereszkedni és nem minden zsidó tud ezekkel az erkölcsi elvekkel megbarátkozni. Már Nehemiás egy hétig tartó törvény olvasása és magyarázása megmutatta, hogy a jeruzsálemi zsidók sem nagyon lelkesedtek az ilyen hit- és erkölcsi elvekkel összekötött kiválasztottságért: az északiakról pedig bizonyosra lehetett venni, hogy ők, akik nemesebb gondolkodásuk folytán eddig is gyűlölték a júdeai klerikalizmust; most ezen új hit és erkölcsi törvények hallatára felháborodva fogják azokat elutasítani. A synhedrion tehát gondolt egyet és kettő lett belőle. Egy zsidó, meg egy perzsa hit- és erkölcstan.

 

Zendavesta az ótestamentumban

A zsidó klerikalizmus egyiptomi minta szerint a nép számára mindig más vallást készített, mint amelyet maga vallott. A babiloni fogság és főleg Nehemiás után azonban, mikor az egész nép előtt elárulta titkai és tervei egy részét, nem folytathatta tovább ezt a gyakorlatot: a zend vallás rövid kivonatát belekeverte a bibliába. A zend vallás lényege és tartalma Jób- és a Példabeszédek könyvében, azonkívül 47 zsoltárban tisztán felismerhető. Az említett három könyv egészen más világnézet terméke, mint a többi ótestamentumi iratok, de hogy ez az ellentét miben áll, e körül nagyon megoszlanak a nézetek. A kérdés sarkpontja Uz tartomány helyének megállapításában rejlik.

Jób könyve szerint Jóbot megtámadják a sadeánok, akik a Perzsa öböl nyugati partján élnek; azután a káldok, kiknek birodalma a Tigris és Eufrates között terül el. Uznak tehát szomszédosnak kellett lennie Babilonnal és a Perzsa öböllel. A könyv havazásról, jégről, olvadásról és nagy áradásokról beszél; agyagból épült házakét említ; vadszamár, ló, teve, kőszáli sas és oroszlán otthonosak hazájában. Ilyen ország, ahol mindez érthető és természetes, nem lehetett sem Babilónia, sem Arábia, sem Palesztina, hanem egyes-egyedül Perzsia.

A könyv párbeszédek alakjában van amit a tartalom nem indokol: mert a szereplők nem kérdeznek és felelnek, mind a hatan ugyanazon elveket és igazságokat adják elő. Ezek az igazságok pedig homlokegyenest ellenkeznek a zsidók vallási és erkölcsi törvényeivel, de még inkább életükkel és cselekedetükkel, ellenben megegyeznek a zendek hit és erkölcsi tanításával. A szerző tehát Perzsiában él és perzsa pap, aki azért írja művét párbeszédekben, mert szent könyve, a zendavesta is abban van írva. E könyv nem más, mint a hosszú és magasan szárnyaló zendavesta tanainak a nép számára szemléltető módon írt összefoglalása, mely eredetileg perzsa nyelven íratott, arról fordították kaldra, majd az utóbbiról kalddal vegyes héberre. Zsidó betoldás kevés van benne, csak a nevek vannak zsidósítva.

A Példabeszédek könyvében még kirívóbban tűnik elő a zsidó és a zend vallás közötti ellentét. Ezt a könyvet az írástudók Salamon neve alatt iktatták a kánonba, tartalma azonban első látásra elárulja származása helyét és azt a környezetet, melybe beletartozott, mert az állami, társadalmi, földrajzi és éghajlati viszonyok, a hit és erkölcsi elvek, mind Jób könyvével és a zend vallással vágnak egybe és semmi sem áll tőlük távolabb, mint a zsidó hit- és erkölcstan.

A Példabeszédek könyve egy nejűséget ismer, egy Istenről tanít, aki mindenütt jelen van és mindent lát, legnagyobb kincsnek a tudományt és bölcsességet tartja, legmegvetendőbb bűnnek pedig a paráznaságot, bűnbocsánatot nem ismer, tiltja, hogy örüljünk ellenségeink romlásának, pokolról és kárhozatról beszél, ajánlja a bűn bevallását és elhagyását, szól igazságosság által felmagasztalt nemzetről és igazságosság által megalapozott trónról, aratás idején esett hóról, vajköpülésről, lóról, agár kutyáról, tiltja az uzsorát.

Tény, hogy Palesztinában nem volt sem hó, sem hideg, ott az agarat éppen nem, a lovat pedig csak hírből ismerték, vajat a zsidók nem köpültek, mert tejelő szarvasmarhát nem tenyésztettek, a zsidó nép több Isten létezésében hitt, a zsidó papi kaszt pedig egyben sem: a zsidó erkölcstan alaptétele a bűnbocsánat; ugyanaz átokra és gyűlöletre buzdít az ellenség ellen; a zsidó vallás szerint a papokra általában és feltétlenül minden cselekvésnél fennáll a büntetlenség. Mindezek tudatában joggal állíthatjuk, hogy miként Jób, úgy a Példabeszédek könyvét is a zend vallásos iratokból másolták az Írástudók.

A zsoltárok megértése végett azonban előre kell bocsátanom, hogy a régi zsidó istentisztelet csupán áldozásból állt; az imádság nem tartozott hozzá, még kevésbé az ének, mely nem egyéb, mint dallamosított imádság. De a fogság után, az akkor szervezett zsinagógákban, mivel pap nem volt mindenütt, tehát áldozni nem lehetett - perzsa mintára imádkozni kezdtek a zsidók és imáikhoz az alakot és gondolatokat eleinte a zendavestából kölcsönözték, később pedig az Írástudók valódi és eredeti zsidó imákat is készítettek. ezek a kölcsönzött és eredeti zsidó imák a zsoltárok, melyeket a zsidók a zsinagógákban torkuk szakadtából kiabáltak, de sohasem énekeltek. Az igazi éneklést csak a múlt században honosították meg templomaikban, amelyeknek létrehozásában Ausztriában Sulzer, Németországban Levandovski, Franciaországban pedig Naumburg fáradozott. A zsoltárok egyébként eredeti alakjukban alkalmatlanok is a megzenésítésre. Minden olyan állítás, vagy feltevés, mely a zsoltárokat Dáviddal, vagy a fogság előtti zsidósággal hozza kapcsolatba - tévedés.

A bibliában ismert 149 zsoltár közül 47-et az Írástudók a perzsa szentkönyv második részéből, az ún. "Jasnából" vettek, ezeken kívül 15-öt még ugyanonnan kölcsönöztek, de zsidó gondolatokkal toldottak meg: 87-et azonban kétségtelenül maguk költöttek. Lássuk tehát, mit termel az Írástudó ott, ahol nem vádolható utánzással!

A 2-ik zsoltár Makkabeus Simont dicsőíti és a zsidók világuralmát ígérteti Istennel.

A 4. 5-ik egy királynak hízeleg és háremét dicséri.

A 77-ik más istenek létezését is elismeri.

A 78-ik a koholt zsidó őstörténet összefoglalása.

A 79-ik bűnbocsánatot követel a zsidók számára, de hétszeres bosszúállást a gojokkal szemben.

A 80-ik szemrehányással illeti Jehovát, amiért nem védi meg a zsidókat.

A 88-ig a lélek halhatatlanságát tagadja.

A 89-ik a lélek halhatatlanságát tagadja és kérdőre vonja Jehovát a Dávidnak tett esküje meg nem tartása miatt.

A 98-ik lármával és kiabálással imádja Jehovát.

A 110-ik Makkabeus Simont Melkicedeknek nevezi és a gojok között (K.e.141-ben) véghezvitt öldöklését dicsőíti.

A 129-ik átkozza a gojokat, stb.

A vegyes zsoltároknak iskolapéldája az 51-ik, melynek zend része az áldozatok hiábavalóságát hangsúlyozza, míg a zsidó hozzátoldás minden átmenet nélkül az áldozást parancsolja.

A tiszta zend zsoltárokat egyszerre meg lehet az előbbiektől különböztetni, mert nem emelnek válaszfalat a fajok és nemzetek között. Gyönyörűen látható mindez a 35. 36. 37. és 38. zsoltárban, főképpen pedig a 119-ikben, mely utóbbi egy zend pap művészi imája. A zend zsoltárok nem gyűlölnek, se nem átkozódnak. E zend iratok egyes gondolatait és kifejezéseit beleszórták a mózesi és a többi történeti könyvekbe is, de még nagyobb mértékben a prófétai iratokba.

 

A messiás

Különbséget kell tennünk a zend és a zsidó messiási fogalom között. A biblia elején a bűnbeeséssel kapcsolatban említett szabadító azonos a zendek Saosiankjával, aki a teremtés egész történetével együtt a zendavestából kölcsönöztetett, akiről azonban az ótestamentumban többé nem esik szó. A zsidó messiás, vagy mosiah ellenben Nehemiás szerint tisztán olyan férfiakat jelent, akik a zsidókat ellenségeik kezéből megszabadítottak (Zerubábel, Makkabeus, Nehemiás).

Nehemiás K. e. 467-ben nem a papi rendből, hanem a népből született, ifjú korában Xerxes udvarába került, ahol a király pohárnokává, később pedig Palesztina kormányzójává lett; hivatalos hatalmával, mint Jeruzsálem falainak építője és egy világuralmat igénylő nemzet szervezője, állandóan visszaélt; végül valamely nagy bűnt követett el, valószínűleg lázadást szervezett Palestinában magából a perzsa királyi udvarból, amely felfedeztetvén, K. e. 405-ben életével lakolt érte; vallatása és keresztre feszítése alatt nem árulta el bűntársait, a papokat, akiknek egész életén át vak eszköze volt; azért mondja Ézs.53-12.verse, hogy ő sokak bűnét magára vette.

 

A talmud

A papi rend és a Palesztinán kívül élő zsidóság, mely a mysteriumokban szervezve és felvilágosítva volt, - nagyjában tudta, hogy miért történt a keverés; a palesztinai és főleg galileai szegény zsidóság viszont a biblia zend részleteiben megtalálhatta a maga Istenét és erkölcsi törvényeket. Azon műveltebb lelkek előtt, akik az ellentétet észrevették és a magyarázatot jóhiszeműen keresték, a synhedrion lebocsátotta a sorompót és kijelentette, hogy Isten a törvénnyel együtt a magyarázatot is megadta Mózesnek, de nem Írásban, hanem szóban; melyet Mózes a prófétákon át a synhedrionhoz juttatott. Ez az isteni törvénymagyarázat a hagyomány, melyből a synhedrion az Írástudók által mindig közöl annyit a zsidó néppel, amennyit közölni időnként szükségesnek lát. E hagyomány leírását Isten megtiltotta, hogy a gójok meg ne ismerjék - mondja a midrás, - de az Írástudók utódai, a talmudisták, mégis leírták és "misna" néven ez lett első része a bibliánál is jobban olvasott talmudnak. A misnát, mely terjedelemre akkora, mint az ótestamentum, a babiloni zsidó paptudósok 7-800 éven át magyarázgatták és magyarázataikat "gemara" néven a misnánál hatszor nagyobb könyvbe foglalták. A misna tehát az ótestamentumi törvények isteni magyarázata, a gemara pedig ezen isteni magyarázat emberi magyarázata: e két magyarázat együttvéve neveztetik talmudnak.

A talmud a K. e. 2-ik és K. u. 6-ik század között lefolyt időben élt Írástudók szellemi tornája, melynek rendeltetése az, hogy a mysteriumokba nem teljesen beavatott vallásos lelkű zsidókat, kik az ótestamentum ellenmondásaiból kiutat keresnek, a magyarázatok még érthetetlenebb és kuszáltabb tömkelegébe csalják és ott örökre fogva tartsák. Mikor szélcsend van, vagy a zsidó kiválasztottság hajója dagadó vitorlákkal siklik a világuralom felé: akkor a "látók" szerint a talmud az emberiség legdrágább gyöngyszeme, mely magában rejti az isteni és emberi bölcsesség egész kvintesszenciáját. Ha azonban elfogulatlan tudósok - a zsidók szerint antiszemiták - feltörik ezt a gyöngyburkot és benne az ótestamentuménál is hevesebb gójgyűlöletet, meg zsidó világuralmi törekvéseket fedeznek fel: akkor ugyanazon beavatottak szerint, a talmud egyszerre több évszázadban élő és sokszor ellentétes felfogású rabbik magánvéleményének gyűjteményévé szerényül, mely nem tekinthető a zsidóság egyetemes hitvallásának.

 

Jézus

Palesztinában ezen ellenmondások következtében vallási pártok keletkeztek, melyek a zend örök élet, vagy a zsidó túlvilági lét tagadását és mózesi törvények külsőségét, vagy a zend erkölcstan szigorú bensőségét írva zászlójukra, heves harcot kezdtek egymás ellen. Ebből a viszályból, ha Róma ott nincs, bizonyára forradalmak és új vallások támadnak, amikor szétrobban a mesterségesen tenyésztett zsidó vallási és faji öntudat. Róma azonban minden forrongásban világbirodalma lángra lobbanásától félt, amiért azokat vaskézzel fojtotta el.

Jézus szemlélete tiszta és egyszerű. Az ótestamentum zend vallásos részét világosan megkülönbözteti a zsidó vallástalanságtól és az előbbi fejletlenségeit felismerve, a mindenütt jelenvaló Istent megtalálja ott, ahol legközelebb van hozzánk, - lelkiismeretünkben. Azután tudatára ébred annak, hogy nemcsak a jók fiai Istennek, mint a zend vallás tanítja és nemcsak a zsidók, mint az Írástudó állítja, hanem minden emberek. Majd megállapítja, hogy az erkölcsi világrend alapja  nem a zsidó gyűlölet, nem a zend igazság, hanem az önfeláldozó szeretet. Hittanába óriási jelentőségű a zsidó és zend közvetítő tagadása, mellyel örök időkre megbélyegez minden klerikalizmust; nem kevésbé azonban az emberi testvériség hirdetése, mellyel elkárhoztat minden kasztrendszert és kiválasztottságot. Erkölcstana csak kötelességet ismer, érdemet nem: amivel lehetetlenné teszi, hogy valaki tetteiért, vagy éppen születésével jogcímet találjon embertársai fölé való emelkedésre. A bűn irgalmatlan megbüntetését vallja, míg a tékozló fiúban a büntetés elszenvedése után és komoly megtérés esetén utat mutat a tisztulásra: amely kettős igazsággal a keresztyén nevelés útján jelöli ki és az igazságra épült állam jogrendjét támasztja alá. Jézus vallása, miként Zarathusztráé, a személyes rossz létét és működését elismeri, de az ellene vívandó harcban azt tanácsolja, hogy a rosszat nem fegyverrel vagy egyéb erőszakkal, hanem jóval kell meggyőzni: e törvénnyel viszont a békés, kellemes és boldog társadalmi együttélés feltételeit teremti meg.

Zarathusztra évezredekkel előzte meg korát: Jézus évtizedekkel. Az előbb mondottakból tudjuk, hogy Júdeában egy csekély héber elem olvadt a nagyobb számú hittitákba és az így létrejött zsidóság is egészen Jézus koráig keveredett a görög filiszteusokkal. Júdea népe tehát legalább 90 százalékáig árja volt, mely veleszületett hajlamánál fogva a lehető legnagyobb túlzásig nevelte magában az árják három csúf - és az egész emberiségre átkos tulajdonságát: a telhetetlenséget, kegyetlenséget és e kettő melegágyát, a klerikalizmust. Galileában ezzel ellentétben nagyobb számú héber olvasztott magába kevesebb hittitát, és ebbe a vegyületbe is Tyrusból házasodás következtében állandóan turáni vér szivárgott. Mert mint fentebb láttuk Tyrusban eredetileg is erős turáni elem volt, később pedig Ezékiel 27. része szerint árpádi, tehát magyar zsoldos katonasággal őriztette falait, sőt hajósai nagy részét is Árpádból toborozta.

Jézus vér szerint galileai, tehát fajilag kevés köze van a zsidósághoz; hitének pedig éppen semmi a zsidók vallásához, ha mégis hasonlítani akarnánk, akkor ő a tűz, a zsidóság a víz; ő a déli napfény, a zsidóság az éjféli sötétség. Élettörténetének írói azonban zsidók voltak, akik az ótestamentum szemüvegén át nézték és az Írástudók hatása alatt élve rajzolták meg egyéniségét és írták le szavait, meg gondolatait.

Jézus lelke és szeretete az egész világot képes volt felölelni, csak az Írástudót, farizeust és a papot nem; ez utóbbiak kasztjában azonban Jeruzsálem elpusztítása (K. u. 70.) óta benne van az egész zsidóság. Hogy Jézus vallása engesztelhetetlen ellensége a zsidóságnak, azt Jézus felléptekor a synhedrion is azonnal észrevette és gyökeres kiirtását is tüstént megkezdte. Bírói illetékességét a római senatus főbenjáró bűnökre nem terjesztvén ki, Jézust a helytartó jelenlétében nem ölhette meg, tehát hamis váddal csikarta ki ellene Pilátustól a halálos ítéletet. Később pedig, mikor Pilátus egy időre Rómába távozott - majd mikor Tiberius halála és Caligula trónra lépte között rövid interregnum állt be; ezeket az alkalmakat is azonnal megragadta, hogy Jézus követőit, Istvánt és a többieket megölethesse. Ezt a Jézusüldözést a zsidóság a keresztyénség első századaiban szünet nélkül folytatta; később pedig az orosz kommunizmusig, az alkalom és főleg hatalom hiányában csak ideiglenesen hagyott fel annak öldöklő formájával. Jézus megfeszítése óta a zsidóság csak a kereszt árnyékában virul és terjeszkedik, ellenben a nem keresztyén emberiség között képtelen gyökeret verni, vagy nagyobb hatalomra szert tenni.

A ker. egyházak magukénak vallják ugyan Jézust összes elveivel együtt, de az utóbbiakat szegre akasztják, és cselekvésükben teljesen a zsidó erkölcstan szerint élnek. A keresztyénség e szerint a gyakorlatban ma még közelebb áll a zsidósághoz, mint Zarathusztrához, vagy éppen Jézushoz: nem egy államának és testületének a zsidóság elveire szüksége van, sőt magát a zsidóságot sem nélkülözheti, mert vele valósíttatja meg azokat a politikai és főleg gazdasági terveit, amelyeket ő maga - Jézus nyílt megtagadása  nélkül nem vallhat sajátjainak.

A keresztyénség kimagasló férfiai tehát ezt az erkölcsi rendszert védik, mikor újabb időben érzékenységtől túláradó filippikákat tartanak a zsidóság mellett. Eljárásukban természetesen nem Jézust képviselik, hanem emez összenőtt ikerképződményét: a Jézus nélküli keresztyénséget és a zsidóságnak életműködését. E két szervezet: a keresztyén klerikalizmus és a keresztyén szabadkőművesség.

A zsidóság Nehemiás előtt egy kicsiny, kizárólag Jeruzsálemre és környékére szorítkozó sémita törzs volt, mely származására, nyelvére és vallására nézve, lényegben nem különbözött a többi sémita törzsektől.

Ugyanez a szó azonban Nehemiás óta nem jelent sem törzset, sem fajt, sem nemzetet, sem vallást; hanem egy érdekszövetséget és titkos társaságot, mely a faj, nemzet és vallás jelszavait, alakjait és szerveit azért használja, és alkalmazza, hogy általuk az emberiséget tévedésbe ejtve, erkölcstanában bemutatott végcélját, az egész Föld feletti korlátlan uralmát megvalósítsa.

 

 

[1] Már e két név hasonlósága és mesterkélt alakja mutatja, hogy mindkettő koholt személy.