Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

ANDAI ERNŐ KÖNYVEI

ANDAI ERNŐ
Bp. 1900-1979.

Középiskoláinak elvégzése után beiratkozott a Színiakadémiára, és ezzel egyidejűleg filozófiát is hallgatott a Pázmány Péter Tudományegyetemen, 1921-24 között a Vár-színháznak, 1924-ben a Magyar Színháznak, 1927-28-ban a Új Színháznak volt tagja és mint rendező is működött. 
 
1922. Az arckép (elbeszélések)
1927. Soha ilyen tavaszt! (regény, 1926-ban elnyerte a Mikszáth Kálmán-díjat)
1927. Utrechti diákok; Diákszerelem (színdarab)
1929. Hazudj édes (vígjáték, Belvárosi Színház)
1930. Tengertánc (regény)
1931. Porcelán (Kamara Színház)
1932. Aranyfüst (Belvárosi Színház)
1936. Áruház (Nemzeti Színház) 
1936. Színinövendékek (regény), Harangvirág (vígjáték)
1938. Harang és kalapács (Nemzeti Színház)
1948. Névtelen feljelentő (kisregény) Az utolsó szerep (kisregény)
1948. Az utolsó szerep
1948: Halálos játék, kisr.
1948: A sivatag száműzöttjei (kisr.) 

Műfordítások
Jakob Wassermann: A Maurizius-ügy (1928, Molnár Ákossal együtt)
Kurban Said: …és Mohamed az ő prófétája (1939)
John Knittel: Via Mala (1940)
Josef Maria Frank: Elhibáztam az életemet! (1943)
Jack London: A vérszövetség (1948)

 

Statisztika

Most: 7
Összes: 657442
30 nap: 4789
24 óra: 172