Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


OROSZORSZÁG - Világkörkép

2020-11-09

BALTIMORE: Ámokfutásba kezdett egy orosz katona a voronyezs megyei ! Baltimore katonai repterén. Az egyik verzió szerint az elkövető, Anton Makarov összeszólalkozott az objektumon ellenőrzést teljesítő Roman Jermolajev őrnaggyal, akinek elragadta szolgálati oldalfegyverét és lelőtte. Azután agyonlőtt még két sorkatonát, egy harmadikat megsebesített és elmenekült a helyszínről. Egy másik verzió szerint Makarov idegösszeroppanást kapott, és áldozataival konfliktusa sem hétfőn, sem korábban nem volt. 168ora

2020-11-28

Megkezdődött az orosz fegyveres erők személyi állományának beoltása, amelynek keretében több mint 400 ezren kapják majd meg az új típusú koronavírus elleni vakcinát. eddig a fegyveres erőknél 2500 embert oltottak be, és ez a szám az év végéig eléri a 80 ezret. gazdasgiportal

 

2020-11-10

PUTYIN Felmentette öt minisztérium, valamint az Uráli Szövetségi Körzet vezetőjét tegnap. A kormányalakítás rendjéről rendelkező új, Putyin által múlt pénteken jóváhagyott alkotmányos törvény szerint az alsóház először hagyhat jóvá miniszteri kinevezéseket. A hivatalban lévő Misusztyin-kormány januárban alakult meg az előző miniszterelnök, Dmitrij Medvegyev minisztereiből és újonnan kinevezett tárcavezetőkből. A kabinet energiáinak nagy részét eddig a Covid-19-járvány elleni védekezés kötötte le. profitline

2020-11-21

VLAGYIVOSZTOK: Százötvenezer ember maradt víz és áram nélkül Vlagyivosztokban. A távol-keleti orosz városban pénteken vészhelyzetet hirdetett a kormány. euronews

2020-11-22

PUTYIN KIVÁR: Nem hátsó szándékból, hanem a hivatalos eljárás lezárulásának kivárása miatt maradt el az orosz gratuláció az amerikai elnökválasztás győztesének - jelentette ki Vlagyimir Putyin. "A tisztán hivatalos dolgokat el kell végezni, a kialakult gyakorlattal és az ügy jogi vonatkozásaival összhangban. Nincs itt semmilyen hátsó szándék, semmi szokatlan megfontolás vagy olyasmi, ami a kapcsolataink további romlásának alapjául szolgálhatna" portfolio

2020-11-24

A Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet szerint a sokasodó és a szabadságot korlátozó "idegen ügynök törvények" újabb veszélyes példája egy, az orosz parlamentben benyújtott javaslat. A tervezet drasztikusan kiterjeszti az idegen ügynökké minősíthető magánszemélyek és csoportok körét, új korlátozásokat, regisztrációs és bejelentési kötelezettséget vezet be. Emellett "kötelezi a médiát, hogy hogy csak az idegen ügynök"meghatározással együtt említheti az ilyen személyek vagy csoportok nevét” Az Amnesty International szerint az új törvényjavaslat “az igazságért és a méltóságért kiálló civilszervezetek és az emberi jogvédők utáni új boszorkányüldözés kezdetét jelenti”. “Jelenleg az emberi jogvédők, a környezetvédők és más aktivisták elkerülhetik a méltatlan és mérgező ‘idegen ügynök’ bélyeget, ha felszámolják szervezetüket és magánszemélyekként folytatják tevékenységüket” - mondta Hugh Williamson, a HRW európai és közép-ázsiai igazgatója. szer

2020-12-12

Az orosz nagykövet rendkívül éles szavai Moszkva idegességéről árulkodnak a közel-keleti folyamatokkal kapcsolatban. Egy esetleges Irán elleni háborúban Moszkva és Peking katonai, pénzügyi és diplomáciai támogatást adna Teheránnak. Az orosz nagykövet figyelmezteti Izraelt: "Izraelnek föl kell hagynia az egyes ENSZ-tagállamok szuverén területeinek támadásával, s ennek megfelelően Oroszország soha nem fogja helyeselni azt, hogy Izrael támadásokat intézzen, például szíriai területek ellen." "Teherán nem szegte meg a nagyhatalmakkal 2015-ben aláírt nukleáris egyezményt, hanem tették ezt az amerikai kollégáink, akik 2018-ban sajnos egyoldalúan fölmondták az egyezményt. Végül is Washington kihátrálása tette lehetővé Irán számára, hogy az egyezménnyel ellentétes lépéseket tegyen" privatbankar

2020-12-12

Tenger alól kilőtt rakétatesztet végzett szombaton a Vlagyimir Monomahról elnevezett orosz nukleáris meghajtású tengeralattjáró az Ohotszki-tengeren. A tervek szerint a következő években szerelik fel új lövedékekkel a tengeralattjáróról. euronews

2020-12-17

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) javaslatával ellentétben nem négy, hanem két évre tiltotta el Oroszországot a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) a világ nagy nemzetközi versenyeiről. Az orosz sportolók versenyezhetnek - feltéve, hogy nem döntöttek külön az eltiltásukról -, de csak semleges színekben, írja a Guardian. Így sem a tokiói nyári, sem a pekingi téli olimpián, sem a paralimpián, sem a katari foci-világbajnokságon nem fogják lejátszani az orosz himnuszt, egyetlen melegítőn sem lesz „Oroszország” felirat, és sehol sem látunk majd orosz zászlót. Oroszország nem is rendezhet olyan sporteseményt, ahol illetékes a WADA. 444

2020-12-20

Kiesett a 14. emeletről és életét vesztette Alekszandr Kaganszkij, Oroszország egyik vezető biológusa. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás szerint a 45 éves férfi a barátját látogatta, amikor tisztázatlan körülmények között lezuhant. Meg nem erősített információk szerint Kaganszkij összeveszhetett a házigazdával, majd a kutató öngyilkos lett, legalábbis ezt állítja a szemtanú. Az Interfax szerint a lakás tulajdonosa tagadta, hogy konfliktusba került volna a kutatóval, és azt mondta, hogy barátja öngyilkos lett. A kutató-biológus a vlagyivosztoki egyetem orvostudományi központját vezette, és szentpétervári laborokban is dolgozott. Szoros kapcsolatokat ápolt az Edinburgh-i Egyetemmel, ahol korábban tizenhárom évig kutatott. Fő területe a rák elleni gyógyszer kifejlesztése volt, de a koronavírus elleni orosz vakcina kidolgozása is részben az ő nevéhez fűződik. hirklikk

2020-12-23

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden aláírta a törvényt, ami mentességet ad minden korábbi orosz elnöknek és családtagjaiknak az életükben elkövetett bűncselekmények miatti felelősségrevonás alól. A törvény szerint a volt elnököket ezentúl nem lehet kihallgatni sem rendőrségi nyomozásokban, nem lehet őket letartóztatni, és nem lehet házkutatásokat sem tartani náluk. A szabályozás tovább erősítette azokat a Kreml által cáfolt pletykákat, melyek szerint Putyin lemondani készül rossz egészségi állapota miatt. napi, 444, Guardian.

2020-12-23

Olyan törvényeket fogadott el az orosz törvényhozás alsóháza, amelyek az emberi jogokat figyelő civil szervezetek és az ellenzék szerint is az oroszországi demokrácia komoly gyengítésére szolgálnak. Sok törvényt módosítanának, de leginkább a 2012-ben elfogadott, "külföldi ügynökös" orosz törvényt. Eszerint akit, vagy amelyik szervezetet az állam "külföldi ügynöknek" bélyegez, annak folyamatosan jelentie kell tevékenységéről és külön a pénzmozgásairól. A szabály kritikusai szerint ezzel emberi jogi szervezeteket, politikai csoportokat és civil szervezeteket akar az állam rendszeresen zaklatani, mint például Alejszej Navalnij antikorrupciós alapítványát. szer

 

2020-12-23

Oroszország semmi jót nem vár Joe Biden leendő amerikai elnöktől, akinek külpolitikáját az oroszelleneség fogja vezérelni – hangoztatta Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes. Nem várunk semmi jót, ez egyértelmű. Úgy vélekedett, hogy Moszkvának csupán szelektív párbeszédet kellene folytatnia az Egyesült Államokkal, csak „a minket érdeklő témákra összpontosítva”. A többi kérdést illetően „az Egyesült Államok teljes körű elhatárolására van szükség. Oroszország nem szándékozik kezdeményezni a kapcsolatfelvételt Biden átmeneti csapatával. mnemzet

 

2020-12-26

Az orosz rendőrség reggel letartóztatta Navalnij ügyvédjét. Ljubov Sobolt pár napja már hat órára őrizetbe vették, miután a lakásán kereste fel Konsztantyin Kudrjasevet, azt a titkosügynököt, aki beugrott Navalnij telefonhívásának, és mindent elmondott neki – azt gondolván, hogy egy FSZB-s feljebbvalója – a Navalnij elleni merényletről. A 33 éves ügyvédnő telefonja ki van kapcsolva, és Navalnij alapítványának vezetői sem tudják hol lehet Sokol. Az ügyvéd férje és lánya elhagyhatták a lakást. Hétfői, hat órán át tartó rendőrségi kihallgatása után Sokol azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy tart attól, hogy bűnvádi eljárást indítanak ellene. szer
---- !! Az ügyvédnő azt tervezi, hogy indul a jövő évi parlamenti választáson.

2020-12-28

zsúfolt metrón csókolózott több ember is az oroszországi Jekatyerinburgban, ezzel tiltakozva az ünnepek közeledtével hozott járványügyi szigorítások miatt. A demonstrációnak azért ezt a módját választották, hogy bemutassák: miközben a metrók minden nap zsúfolásig telnek, addig a vendéglátóhelyek, klubok és bárok kötelesek zárva maradni. szmo

 

2020-12-20

OROSZ ÚTLEVÉL: Oroszország azt tervezi, hogy különleges útleveleket bocsát ki azok számára, akik beoltatták magukat a koronavírus elleni vakcinával – közölte kedden Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter. demokrata

 
 



Statisztika

Most: 4
Összes: 475012
30 nap: 7129
24 óra: 177